Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

Miképpen történhetett a "Honfoglalásnak" nevezett hazatérés?

Sajnos itt meg kell kérdőjeleznem Padányi azon elgondolását is, mely szerint kora tavasztól késő őszig sikerült az általa 400.000 főre becsült elődeinknek Dentumagyariából a Kárpátmedencébe átvándorolni.

E sorok írójának meglátásai a következők:

  1. Álmos minimális öt évvel az áttelepülés előtt már a Kárpát-medencébe jön, sereggel és nagy kardszállítmánnyal. Itt mint Atilla-vérű egyetlen uralkodó - egységet teremt, és csak a zempléni, volt sziklamezei hun vezérek az ellenlábasai. A nyugatiak által tudósított és leírt és ellenük irányuló "magyar hadjáratok" nem Dentumagyariából, hanem a Kárpátmedencéből indultak, Álmos parancsai szerint. Tekintve, hogy Álmos kardszállítmányokat küldött Kievből, az ő áttelepülése valószínűleg két utat használt a hazatérésre. 
  2. Egyik: Kievből egyenesen a Vereckei-hágón át a lovas harcosok és málhás lovaik (szekerek nélkül) és másik: a Duna bal partján az Olt folyóig, és a mellett a 325 m magas Vöröstoronyi-szorost használva, a Marosig (30 km)l, és tovább nyugatnak a Maros völgyében. Itt szekerekkel is jól lehetett "hazatérni", Azért gondolom, hogy Álmos és kísérete erre jött, mert ő előbb megszemlélte a Duna torkolatának vidékén létesített szállás-telepítést, ahol majd a bizánci flotta fogja hajóin szállítani a hazatérők szekereit, ökreit öregestül, asszonyostól és gyerekestül.

    Ez volt a történészeink által említett szabír- bizánci szövetség és nem a kiagyalt "bolgár háború", ahol a bizánciakkal "cserbenhagyatják" őseinket a történészek.
  3. Árpád népének hazatelepítése ennél nehezebb feladat volt, és ezt Árpád - apjának utasítása szerint- két ütemben hajtotta végre.

    Első év tavaszától kezdve: gyülekezés Etelközben, az elkészített szállások elfoglalása és a saját (fűthető és szállítható) kamlikok felállítása, az áttelelés előkészítése itt, az enyhébb éghajlatú Duna mentén, amit történészeink másképpen "Kis Szkitiának" (Schytia menor) neveznek. Ide tért vissza szerintük Atilla fia. Csaba is.

Második év tavaszán: megindul a "hazatérés" a Dunán, a bizánci hajóhad szállítmányaként és a Duna mentén. Ne feledjük, hogy "felfelé" hajózni a Dunán csak sokevezős hajókkal vagy a partról lovakkal húzatott hajókkal lehet. Hát így is történt. De Árpád fia- Levente - seregével a Vöröstoronyi-szoroson és a Maros völgyén tőrt előre, és váratlanul hátba támadta Alpár seregét. Alpár maga is megsebesült. A mi harcosaink nem ölték meg, hanem sebeit ápolva gondozták. Így. Alpár és maradék serege is csatlakozik a hazatérőkhöz, és a Vaskapun való átjövetelnek így semmi akadálya nem volt. Itt tért HAZA népünk és telepedett le ősi földünkön, a Kárpát-medencében.

A "hazatérés" áldozata Levente lett, aki halálos sebet kapott az Alpár elleni csatában.

Nagyon jól tudom, hogy a "besenyők által hazazavart" népség hamis történetét borítom fel állításaimmal, de végre tegyük Álmost és Árpádot legalább olyan magasra, és tudatosítsuk mai utódaikban azt, hogy ők is voltak oly tanultak, műveltek, államférfi bölcsességűek, jó hadvezérek, okos királyok, mint pl. a germánok által a "nagy" jelzővel dicsért germán "Károly". De azt nem írják hozzá, hogy ennek a "Nagy Károlynak" ez édesanyja avar "királylány" volt. (Azért írom, hogy "királylány", mert "Nagy Károly" apja valószínűleg nem házasodott a rangján alul.)

A "Honfoglalás"-nak nevezett eseményünk eddig hirdetett történetének cáfolatára irt tanulmányom csak "kiegészítése" annak a sok bizonyítéknak, melyeket az igazság feltárására törekvő magyar-lelkű kutatók egyszerűen csak a magyarság elleni "merényletsorozatnak" neveznek. Hadd idézzek valamit írásaikból (Pap Gábor "bevezetőjéből", Bradák Károly: "Fehérvár - Fehér folt" c. könyvének [Design & Quafity, Budapest, 1995. kiadás] 12. oldaláról): "Vádoló kövek" - idéztük Andrássy Kurta János keserű szójátékát fejezetünk elején. Később merényletsorozatról beszéltünk, nyelvi- területi- történelmi feldarabolásaink kapcsán. De hát miről is lehet szó konkrétabban? Ha valóban egy önmagát korról korra megújítani képes, magasrendű erkölcsiséggel és nem kevésbé magasrendű műszaki ismeretanyaggal felvértezett népség élt ezen a tájon a szkíta- hun- avar(korai)-magyar időkben, akkor napjainkban miért nem ugyanezt tapasztaljuk? Mi tette mára szószegénnyé és finnugorrá a nyelvét, hogyan szakadhatott előbb három, majd hat, s legújabban már nyolc részre az országa, mitől vált földdel egyenlővé királyi központja, különnemű részekből sebtében és durván összetákolttá az uralkodói fejéket? ...a pilisi kövek valóban vádolnak, és a vádlottak vagy akik vádolhatók (esetleg már csak egyenes ági örököseik), valóban köztünk járnak-kelnek, sőt regnálnak ma is, a merényletsorozatnak pedig koránt sincs még vége..."

Pap Gábor szövege után talán jobban megérthető, hogy miért kap a "Honfoglalásnak" nevezett hazatérésünk története ma is olyan beállítást, mely ebbe a "merényletsorozatba" beilleszthető. Így a valóság felderítése a nemzeti öntudat megerősítését szolgálja.

Fontos tehát a "hazatérés" előtti, alatti és utáni történéseinknek az ismerete. Persze abból kell kiindulnunk, hogy azon a hatalmas területen, ahol magyar őseink a "hazatérés" előtt éltek, nem szórványos módon "nomádkodtak", hanem a saját maguk által épített városokban települtek le. Így a hazatérők száma biztosan 2-3 millió léleknél is több volt, hiszen még "két Magyarországot" hagytak vissza a Kaukázus hegyeitől a Volgáig elterülő részen. Természetesen népeink közé sorolnak a besenyők és a kunok is, hiszen a "merényletsorozat" térképein pl. Etelközben hol "besenyőket", hol pedig "Kun-országot" láthatunk a Duna és a déli Kárpátok között.

Ahogyan a szkíta, szabír, sarmata, alán, unuguri, hun, avar nevek egy azonos hatalmas népet jelentenek, úgy hagyománykincsük, Istenszemléletük, szokásaik, harcmodoruk, magasra fejlett műveltségük, remek fémtechnikájuk, csillagismeretük azonossága is saját tulajdonuk, melyet generációról generációra megőriztek és utódaiknak továbbadtak.

Ezt mentette át a hazatérő Álmos-Árpádi népünk, és az így "hazatért" tudás és műveltség ellen indult meg és 1000 éve tart az a "merényletsorozat", melynek még "koránt sincs vége".

Így a "Honfoglalás"-nak nevezett "hazatérésünk" ügyében is tiltakoznunk kell annak hirtelen és menekülésszerű beállítása ellen, mert az valójában hosszú évsorok folyamatosan és tervszerűen végrehajtott eseménye volt, melynek csak utolsó fázisaként kell hirdetnünk Álmos és Árpád hazajöttét. De - miképpen már elmondtam -Álmos évekkel Árpád előtt jött a Kárpátmedencébe az egység megteremtése végett. Vele nemcsak a Dentumagyariában gyártott fegyver- és mágikus kard-szállítmányok érkeztek, hanem az "urusok", azaz a gyógyító táltosok, mágus papok és papnők (bábák) és a gyógykovácsok is. Nagy népünk társadalmának az "életrendjét" kikövetkeztethetjük az időszámításukban található "hét" napjainak nevéből és az eszerint ismétlődő kötelezettségekből, ami napjaikhoz csatlakozott. Vegyük sorra az "ősi" hétnapot:

  1. 1. nap a Hét fője: "hétfő", mely a "felkelő Nap" köszöntésével veszi kezdetét. Külön tanulmány szükséges ahhoz, hogy itt, a "felkelő Napban" őseink Jézus Urunkat és a Napba öltözött Boldogasszonyt köszöntötték. Mondhatjuk máris azt, hogy a Jézus Urunk által földre hozott "szeretet- vallás" tudatosítva élt náluk, hiszen Karácsonykor ünnepelték az "új Fény" érkezését a kisded Jézus születésére emlékezve. 
  2. nap az "urus"-ok (orvosok) napja. Ilyenkor végezték a gyógyításokat, betegek látogatását és orvoslását. Gyógyszerek és gyógyfüvek, kötszerek előkészítését, műtéteket. Az asszonysereg és a "bábák" a gyermekek gondozását végezték, s egyben a Boldogasszonyhoz való imádságos fordulás napja is ez volt, a gyermekek és édesanyák, várandósok oltalma végett. Asszonyok e napon ruhamosást nem végezhettek. A családápolás, bajok gyógyítása és heti nagy tisztálkodás napja volt ez. 
  3. nap a "szer-adó" (a mai szer-da). Házasságok kötése, született gyermekek "családba fogadási szertartása", eljegyzések, ünnepélyes fogadalmak, szerződések kötése mind e napon történt. 
  4. nap a boldog munkálkodás napja. Vagyis: mindenki törekedett jól és érdemesen elvégezni a kötelességét. 
  5. nap Kenyerünk Napja. Az asszonyok e napon sütötték a családnak a kenyeret, és megszegés előtt megköszönték azt Urunk Istenünknek.
  6. nap ősapákra való emlékezés és hagyománytisztelet napja. Az elhunytak sírján mécsest égettek, regősök jártak házról házra dicsérni a dicső eleinket és múltunkat.
  7. nap vásár-nap. Az adás-vevés napja. Beosztották városonként és falunként a "nagy vásárok" rendezését is.
    Ezt a szokást népünk sokáig megőrizte, de a római kereszténység aztán "búcsú" formájában folytatta, és a "vasárnap" a "templomba járás" kötelező napja lett. Ha betekintünk I. István dekrétumaiba, láthatjuk, hogy mily kegyetlen büntetés kapott az, aki elmulasztotta a "vasárnapi templomozást".
    Szükségesnek tartottam azt, hogy ne csak a történelmi eseményeket ismerjük meg, hanem őseink lelkivilágába is betekintsünk egy kissé.

Most szeretnék még egy égi üzenetet továbbítani annak érdekében, hogy bekövetkezzen hamarosan