Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

Előszó - Baráti levél a magyar történészekhez

Mondjuk ki végre az igazságot: 1000 éve idegenek írják a magyar nemzet történetét és az egyetlen Mátyás király volt, aki igaz történetünket méltó módon írásba foglaltatta. De hol vannak a "Corvinái"...? Ezeket is eltüntette vagy elpusztította a népünket mindig leigázó idegen érdek, éppen úgy, mint a hajdani rovásfákat. Nem akarom okolni sem I. István királyunkat, sem országunk birtoktestének 80%-át birtokoló római egyházat. Ezek csak végrehajtói voltak annak a sok ezer éves küzdelem - korukra eső - szakaszának, mely népünk ellen folyik.
Pedig mi igazán nem tehetőnk arról, hogy ős- Európának egy "őshonos" (autoktón) népe létezett és élt a Kárpát-medencében már abban a régi időben is, amikorra a képzelet szülte, újkori "indo-európaiságot" nem lehetett ide beilleszteni.

A saját "indo-európai" őstörténetét kereső szakmabeli készítette az itt bemutatott térképet, és Kr. e. 70000- 3500 időpontokat jelöl hozzá. Így a címe: "Ős-EURÓPA az indo- európaiak előtt."
Annak ellenére, hogy ennek az "ős-Európának" népességét "őslakosnak" ismert el, ezen "őslakosság" által kitermelt kultúra már "indo-európai" termék, szerinte.
Pedig Vértesszőllős ősemberének (350 000 éves) a jóakaratú és nem magyar tudós - Andrey(2) - "Early Hungarian" (ősmagyar) nevet ad, és a másik jószándékú angol történész Baldwin (3) - így ír:
Azok, akik ezt a témakört gondosan tanulmányozták, általában megegyeznek abban, hogy az a fajta, amelyet ma Európában a MAGYAROK és a FINNEK képviselnek, az őskorban majdnem az egész európai kontinenset benépesítette."

Azt is kiderítették hamarosan, hogy ez az európai őshonos emberfajta azonos Közel-Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyamközben és a Kaukázus feletti térségben élőkkel. (4)

Ezen a hatalmas területen terjeszkedő azonos és őshonos nép műveltsége aztán "neolitikus kultúra" nevet kapott a szakkörökben, és Torma Zsófia nevéhez fűződik egy ilyen "neolitikus településnek" hazánkban való feltárása 1875-ben. Ásatásai során Tordoson, a felszínre került leletek piktográfikus (ma így mondjuk: "sumer jellegű"), agyagból készült tárgyakat, ember és állat formájú és az ős sumer vallásos hiedelem fogalmait kifejező, e hiedelem szimbolizmusa szerint ábrázolt, és képiratos feliratokkal díszített, kultikus szobrocskákat, edénycserepeket talált, és így írt róluk.(5)

A bálványokon és agyag olvasógyöngyökön ékírásos számjelek találhatók, melyek a planetárium >isteneit< ábrázolják." Sajnos ő még akkor nem tudhatta, hogy az általa feltárt pecséthengerek pontosan egyeznek a mezopotámiai kultúrkörök anyagával. Azóta VLASSA megtalálta Tatárlakán az írásos amulettet, amiről aztán éppen Gimbutas és dr. Renfrew (6) számolnak be részletesen, hivatkozva dr. Hans E. Suess professzorra, aki a C 14-es vizsgálatok alapján Kr. e. 5200. évben rögzíti az amulettet viselő hajdani ember elégetett testének szerves maradványát.

Az "indo-európai" felsőbbrendűséget és kronológiai elsőséget szolgáló "szakmabeliek" azután ezeket a Körös-Tordos kultúrkörbe tartozó leleteket összesimítják a DUNA I. és II. néven ismert műveltségekkel és - természetesen - "indo-európai" és "árja" eredetűnek minősítenek mindent. De a nagy sovinizmusban akad "ellentmondás" is.
Ilyen a brüsszeli egyetem kiadásában megjelent Anne MORELLI őstörténész könyve, Belgium őstörténetéről, Ebben a "wallon" és "flamand" ellentétekkel foglalkozva így ír: "Nincs értelme a területi vitákhoz kapcsolt ősi jogokról vitatkozni Belgiumban. Ugyanis a legrégibb időben nomádok vándoroltak ide-oda Belgium területén. Ezeknek a nomádoknak a neve ma még ismeretlen, de Kr e. 5250-4900 között magyar földmíves csoportok vándoroltak be Belgium területére a Balaton környékéről és Dél-Magyarországról."

A nagy "indo-európai" fölény hirdetésébe élesen belevág tehát az a valóság, hogy: "Közép-Európába a kultúrát a Kárpát medence népei hozták" A belga őstörténészek ennek az "ismeretlen kultúrnépnek", mely a Kárpát- medencéből hozta Belgiumba is az újkőkori földmívelő kultúrát is, melynek a "rubenés" nevet adták

Ez azonban nem népnév, hanem a vonalas díszítési kerámiájuk elnevezése, amit Belgiumba is magával vitt ez - az általuk "nomádnak" is és "magyarnak is nevezett - nép. De itt is hangsúlyozni kell azt, hogy a "nomádság" nem kultúrfok hanem "életforma". A Belgiumba bevándorlók "nomád", sátorozó életmódot folytathattak addig, míg városaikat éppen úgy felépítették, mint az a "kultúrkör" népe, ahonnan eljöttek. (Lásd: pl. Erősdöt a központi fűtéses házaival, amint majd azt itt bemutatom.) - Viszont az a tény, hogy ezek a Kárpát-medencei földmívelők nemcsak a földmívelési kultúrát vitték magukkal, hanem edénykészítő fazekasok is voltak, akiknek művészete edényeik díszítésén is mutatkozik, már magasabb műveltségi fokot bizonyít.

Az "edény" azért a kultúra egyik fokmérője, mert az élelemtárolás, élelemszállítás és főzés bizonyítéka. A forma és a díszítés pedig a hiedelemben lévő jelképek (szimbólumok) mutatója. - MORELLI könyvének a bizonyítékai jó 3000 évvel hátrább teszik a DUNA-i kultúránknak azt a nyugat felé való áramlását, mint amit itt a térképen látunk, és ezt átvettük: "The Corridors of Time" by Harold Peake and Herbert John Fleure c. könyvből. (YALE UNIVERSITY Press. New Haven 1928.)

(A Dunai kultúra területét a sűrű, merőleges vonalakkal betöltött rész mutatja a térképen.)
A térképen látszik a DUNA-i kultúrának Belgiumig való terjeszkedése.

De magas műveltségi fokra utal az "Isten-anya" tiszteleten alapuló vallásos hiedelem is, aminek a felszínre került agyagszobrocskák a bizonyítékai. Kőrösön húsz darab és - mint majd ismertetem-Tatárlakán huszonhat. De Méhteleken is találtak hatvan darabot. Mondhatjuk tehát, hogy a Kárpát-medence őslakos népének saját tulajdona volt ez a hiedelem - amit éppen a nem magyar dr Marija Gimbutas bizonyít legjobban az említett könyvében(6) - és "autoktónnak" véli azt, nem pedig Keletről eredő "átvételnek".

Igen nagy öröm tehát olvasni azt, hogy Kárpát-medencei ősmíveltségünknek az őshonosságát "idegen" szakemberek bizonyítják. Így a magyar kartársaknak csak hozzá kellene ragasztani saját eredményeiket. Azokat, amelyeket az általuk képviselt "magyar" régészeti, embertani, néprajzi, történelmi és vallásbölcseleti tudományukban, saját hazájuk földjéből felszínre került leleteiből kiértékeltek.

Ugyanis minden más nemzet szakmabelijei - logikusan - így teszik ezt a magukéval, sőt vannak olyanok is, akik az "idegen" értékeket is magukhoz ragadják. (Gondolok itt a maguknak "őstörténelmet" kereső románokra és szlovákokra.)
Igen nagy szomorúsággal vettem a kutatásban megőszült dr. László Gyulának - a minden "idegen jószándékot" lebunkózó véleményét, amint így ír ebben a témakörben: (7) "Az első földmíves rajok Elő-Ázsiából indultak útnak és egészen a Kőrösig jutottak. Emlékeiket Kőrös-csoport néven tartják számon"... "a házak szentélyeibe helyezett kis szobrokon pedig a Termékenység jelképe, a nő válik uralkodóvá."

A műveltség, amelybe ezek a táblácskák és női szobrocskák tartoznak, az ún. tordos-vincai műveltség. Ennek a népe később beolvadt a következő korszakok népeibe, nem lehet tehát arról szó, hogy Erdély későbbi lakóinak, közöttük a magyaroknak is elődei lettek volna, mint ahogyan e felfedezések első lelkesedésében jószándékú emberek gondolták."
Semmiképpen sem tudom megérteni azt, hogy dr. László Gyula egy életet töltött el az "őshaza"-keresésben, és nem vette figyelembe az idegen kutatók megállapításait a Kárpát-medencei őshonos népekre vonatkozóan. Utalok itt Dayton(8) azon meglátására, hogy éppen a Kárpát-medence őshonosainak volt a kiváltsága (privilégiuma) a fokos (battle-axe) készítése.

De a Kárpát-medencei őshonosainknak közel-keleti kapcsolatait sem derítette fel. Pedig ezek az azonosságok oly perdöntő eredményeket biztosítanak, melyek már gyökerében elvágnak minden őshazakeresést és a "kölcsönszavakra" épített nyelvészet félrevezetéseit nevetségessé teszik. Ugyanis - mint majd látni fogjuk - a "SAPIR-SZABIR-SZUBAR" ősnevünk kapcsolja egybe a Kárpát-medence-Káspi-Aral- térség és Közel-Kelet egyesített, hatalmas területén települt és kultúrát teremtő, őshonos népünket, akik ebben a hatalmas hazában úgy mozogtak, ahogyan a történelmi viharok azt megkövetelték. Így az "igazságos történelemben" a "történelmi Igazság" azt bizonyítja: "Nem mi jöttünk Európába-Európa LETT általunk"

E baráti levélben arra kérem a "magyar" történészeket, hogy írjuk le történelmünk hiányait. Mindenki úgy, amint megtalálta, és nem kell hivatkozni senkire sem! - Majd az egyeztetésnél azután hivatkozunk egymásra, éppen úgy, miként azt az indo-európai történészek teszik.

Ugyanis az eddigi "szakkönyveink" tele vannak "lábjegyzeti" hivatkozásokkal és ezeknek az alapját mindenütt a finnugor nyelvészet adja. Így létezik aztán: "proto-magyar", "ősmagyar", "Ó-magyar", majd "magyar" nyelv.
Az indo-európai felsőbbrendűséget hirdetők "állító mondatokban" határozzák meg a maguk történetét, ahol minden indoeurópai. Ezzel szemben a "mieink" így írnak - idézek dr. Harmatta János tanulmányából: (9) "...szinte közmegegyezés van abban, hogy az Ural-Káma vidéki őshazát elhagyva, a protomagyar népek a Kaukázus északi nagy térségében, illetve a Fekete-tengertől északra, a Don-Donyec vidékén kerültek hosszú ideig tartó érintkezésbe alán, azaz iráni nyelvű népekkel. Ennek az érintkezésnek, sőt együttélésnek az eredménye a magyar nyelvben meglévő közép - (vagy már új) iráni kölcsönszó-réteg ama része, amely már a hunok betörése - azaz az alánoknak a

Kaukázus északi előterébe kerülése - után került átvételre a magyarba."
Csodás nyelvünknek ócsárlása ez, hiszen Sir Bowring "kősziklának" nevezte azt, mely nem kér senkitől kölcsönszavakat. De mit értsünk "iráni" név alatt...? Édes anyanyelvünknek összevetése a ma "sumernek" nevezett nyelvvel kizár minden ilyen "iráni"-nak nevezett félrevezetést, ezért ama kérem a "magyar" történészeket, hogy írjanak "történelmet" és ne nevezzék "történelemnek" a nyelvészeti hipotéziseket.
De ha nyelvi vonatkozásokat is keresnek történelem-írásukban, úgy forduljanak a sumer-magyar nyelvazonosság valóságának cáfolhatatlan adataihoz.

Ugyanis e könyv adatait is így kötötte kévébe a Szerző.

Hivatkozások:
1.Dr. Gimbutas térképét átvettem: Dr. Nagy Ákos: "A Cultural and Historical Review of Central Europe" (Melbourne, Academia Press 1995.) könyvéből.
2. Andrey, R.: "The Hunting Hipothesis" (N. Y. 1976.)
3. Baldwin, J.: "Pre-Historic Nations" (N. Y. 1971.)
4. Kephart, C.: "Races of Mankind" (N. Y. 1960.)
5. Torma Zsófia: "Hunyad megye Monográfiája" (Atheneum Bp. 1897.)
6. Dr. Gimbutas Marija: "The Gods and Godesses of Old Europa" (Weidenfeld and Niolson, London, 1965.) és Dr. Renfrew Colin: "New Configuration in Old Worls Archaeology" (1971.)
7. Dr. László Gyula: "Emlékezzünk régiekről" (Bp. 1979.)
8. Dayton.-J. and Dayton, A.: "Minerals, Metals, Glanzing and Man" (London, 1977.) ,
9. Dr. Harmatta János: "Irániak és finnugorok, irániak és magyarok" (Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Bpest. 1977.)