Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

Egy úton az igaz magyar őstörténelem felé

Tudom, hogy itt is nehéz feladat előtt állunk, mert éppen a finnugorizmus felszámolása érdekében nagyok sok magyar szakember és az igazságot kereső történész-búvár nemcsak a saját véleményének adott kifejezést a helyes és megfelelően adatolt cáfolatokkal, hanem mindegyik kidolgozott egy saját elgondolást őstörténelmünkről. Ezeknek az elgondolásoknak az összeillesztése, összehangolása és a hiányzó szakaszoknak megtalálása, kikutatása sok ember munkáját veszi igénybe, de a munka végrehajtásának egyetlen kezdeti feltételét minden munkatársnak el kell fogadnia. Ez az egyetlen feltétel pedig azt mondja: "nemcsak az a jó és igaz, amit én állítok". És - lelkiismereti kérdésként- még azzal a szándékkal is ki kell egészíteni ezt a feltételt: "mérlegelnem kell és jól átvizsgálnom a másik kutató eredményeit is".

Ezeknek az alapgondolatoknak az előrebocsátásával kísérli meg e sorok írója őstörténeti és történeti alapjaink lerögzítését. Javaslatként egy közösen elvégzendő hatalmas munka teljesítésére, melynek eredményét csak néhány szerény szó mutatja. Ez a pár szó azonban a jövőnk, fennmaradásunk, feltámadásunk reménységét hirdeti így: "AZ IGAZ MAGYAR ŐSTÖRTÉNET'.

Célunk elérésének érdekében változtatni kell elsősorban a módszeren. Ugyanis az összes eddigi rokonság-, őshaza, ősnépelmélet alapja kivétel nélkül a finnugor nyelvtudomány volt. Módszerünkből már kizártuk a finnugorizmust, most tehát el kell hagyni a nyelvtudományból következtetett történelmi kiértékelés elsőbbségét, és az etnológia, régészet, embertan, a tárgyi és szellemi néprajz, társadalomtörténet adatainak felmérése és rögzítése után kell az összehasonlító nyelvtudomány szabályai és törvénye szerinti vizsgálatot is elvégezni. Tehát a nyelvtudományból nem szerkesztünk ismét származástant, hanem azt a bizonyítás kisegítőjeként használjuk. Éppen ezért e javaslatunkból elhagytuk mindazoknak az ötleteknek az ismertetését és felhasználását, melyek ismét nyelvészeti alapokból indítják az őstörténeti kutatásainkat, Itt gondolunk Kemény Ferenc (Das Sprechenlernen der Völker) azon munkájára, melyben a szerző szerint "a nyelvek az újkőkor földmívelőinél keletkeztek, méghozzá egyetlen ősnyelv elkorcsosulásából, és ez az eurázsiai ősnyelv a magyar lett volna." Elhagyjuk ezt az ötletet éppen azért, mert a nyelvek régebbiek, mint a földmívelés. Hasonlóképpen mellőzzük azt a - szintén csak ötletnek nevezhető -feltevést, mely szerint azért a legősibb nyelve a világnak a "magyar", mert az egész földkerekségen ezernél is több magyar hangzású földrajzi elnevezés található. De mellőzzük a Churchward-Csicsáky elméletét is, mely az elsüllyedt MU világrészről származtatta a magyarságot. E munkák egyikét sem értékeljük le, hanem - mint feltevéseket, vagy jobban mondva, ötleteket - számon tartjuk. Mellőzésük legfőbb indoka az, hogy igen hasonlatosak minőségükben az eddig ránk kényszerített finnugor hipotézishez, mert ahogy a finnugorizmusnak nincs régészeti, embertani és történeti alapja, úgy az itt felsorolt ötletek is nélkülözik mindezeket - a kétségtelen bizonyítékokat szolgáltatni képes - adatforrásokat.

De szolgáljon útmutatónak dr. Baráth Tibor véleménye aki az elsüllyedt MU kontinensről állítólag kirajzó "magyar" népről a következőt írja: "A történész egyelőre nem látja, hogy az említett földrajzi és geológiai adatok a magyar nyelvű népek őstörténete elé volnának illeszthetők."

Őstörténetünk nyelvérzeti fejezetének alapelveit azonban már most le tudjuk rögzíteni éppen azért, hogy a finnugorizmus általunk elvetett azon hamis elméletét, mely szerint nyelvünk valami primitív nyelvek származéka lenne - sziklaszerű bizonyítékkal pótoljuk. A magyar nyelv minősítésének tekintetében igaznak és bizonyítottnak véljük néhai kiváló nyelvészünk CSŐKE SÁNDOR tanulmányának végkövetkeztetését (Három tanulmány, Eberstein 1977. 63. old.), így: A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka magyar eredetű. Transzcendentális mélységekből önmagából eredő ősnyelv szerkezeti rendszerében is."

Csőke Sándor fenti megállapítását igen sok kutató összeköti a Kárpát-medencei őshaza létezésével. Elérkeztünk tehát őstörténetünk legrégibb szakaszának-az "őshaza" kérdésének - tárgyalásához. Itt - megvizsgálva a "nem finnugoros" történészek és kutatók tanulmányait-azt látjuk, hogy e kérdésben két főcsoportra oszlik a kutatás. Egyik rész a KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSHAZA mellett tanúskodik, és ez a felfogás lassan a köztudatba mint MAGYAR ADORJÁN TÉTELE került, a nemrégen elhunyt kiváló néprajzosunk állítását ismételve, hogy "nem jöttünk mi sehonnét. A magyar őshazája a Kárpát-medence".

A másik csoport azt állítja, hogy a magyarok őshazája KÖZEL KELET és a KAUKÁZUS DÉLI RÉSZE.

E két felfogásnak máris megvan a közös értéke, mert általuk őstörténetünk kizárja az Ádám-Éva-i származtatás monogenézis elméletét és az emberiség paralell, azaz párhuzamosan kifejlődött ősiségét ismeri el. Mindkét csoportnak megvannak a "perdöntő" bizonyítékai tételének elismertetéséhez. Ennek pedig egyszerű következményeképpen azt kell felfedeznünk, hogy ősiségünk kialakulásának óriási nagy az élettere. A finnugorizmus által bevezetett "őshaza"-kutatás módszere kettéválasztotta ezt a hatalmas életteret, és a Kárpát-medencei őskorok emberének fejlődését és kultúráit a franciaországi barlangműveltségeknél talált szerszámfajták neveinek ide való illesztésével különböztette meg egymástól. A kutatók igyekezete mindig az volt, hogy a Kárpát-medencei őskori műveltségek átmeneti állapotát és lényegtelenségét tüntessék fel. Ebből a valóságból kiindulva bizony jó lesz, ha magunk is megvizsgáljuk az ősembert és a magyarság életterében kifejlesztett műveltségeit azért, hogy együtt állapítsuk meg végre azt, hogy milyen volt.