Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

A "Gravettiek"

A kaukázusi gyökerű és a Kárpát-medencében - az eddigi őslakosságra rátelepedett - keletről érkező népet azonban nem az emberfajtájáról, sem a régi településéről nevezték el, hanem egy "nyílhegyről", amit ez a nép is használt. (Gravette = kőből pattintott nyílhegyfajta.) Ez talán megint egy olyan "tudományos" elnevezés, amivel minden jól összekavarható, hiszen ez a nyílhegy (gravette) cserélhető, exportálható, és az Őskor emberénél - aki az értelmességéről igen megbecsülendő tanúbizonyságokat tett-talán hétköznapi is lehetett. Ezzel csak azt szeretnénk hangsúlyozni, nem mind bevándoroltak azok az ősök, ahol ezt a "gravettet" a régészeink megtalálták. Kétségtelen, hogy ez a kaukázusi gyökerű nép Kelet-Európa síkságain tanyázott sokáig, és az ott kialakult síkvidéki kultúráját hozza be a Kárpátmedencébe. Ebbe a síkvidéki kultúrába már beletartozik a háziasított állatok tenyésztése és a földmívelés is. A földmívelésnek természetesen nem az "ekés", hanem azt a "kapás" formáját kell érteni, amit még megtalálunk a Középkorban is a nyugat-európai társadalmaknál.

Azt is meg kell állapítanunk, hogy a régészek, amikor ennek a kaukázusi, közel-keleti gyökerű és a Kárpát-medencében megtelepedő népnek a "gravetti" nevet adták, vagyis megint egy szerszámféleségről nevezték el a már mozgó etnikumot - módszertani hibát követtek el. Ugyanis most már nem kőszerszámok és csonteszközök ezrei vagy állatcsontok halmazai mozognak előttünk az időskálán és a térképen - hanem egy ősi etnikum: az ember. A letelepedés pedig tömeges. Ennek következtében itt már nem csak az ősember után kutatunk, hanem a Kárpát-medencének egy hosszú történeti folyamata áll előttünk. Ez pedig már őstörténet.

E sorok írója úgy véli, hogy a Kárpát-medencei őstörténetünk nem az eddigi szokás szerinti "neolitikumtól" indítandó, hanem ennek a "keleti gravettinek" nevezett népnek a letelepedésétől, melyet azok a kutatók, akiknek már elegük van a "szerszámfajták" alapján megkülönböztetni az egyes őskort népcsoportokat a "rénszarvasok népének" neveznek.
Ha feltérképezzük azokat a helyeket, ahol ezt a "gravette"-t (nyílhegyet) a Kárpát-medencében kiásták, vagy a felszínen megtalálták - az egész ország területére kiterjed a "betelepedés". (Sajnos, hogy az elszakított területek vizsgálatainak anyagát nincs módunkban ismertetni. Ezt az a körülmény okozza, hogy a jelenlegi hazai (finnugorizmus semmiféle olyan könyvkiadást nem enged meg, ahol a Kárpát-medence egésze képezi a kutatás alapját. Nekik Magyarország egyenlő a "csonkaországgal".)

A rendelkezésre álló adatokból azonban hasznos következtetésekkel az egész Kárpát-medencére kiterjeszthetjük vizsgálódásunkat, hiszen ez a "keleti gravetti" nép az egész Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és a Dunától keletre megtalálható. Legrégibb telepük Bodrogkeresztúr (28.000 éves), aztán Arka és Ságvár ( 19.000 éves). De tudjuk, hogy az obszidiánt Tokajból, a gyepvasércet a Balaton északi partjáról, a hematit-szilánkokat pedig a Mecsekből hozták. De ott vannak a Hernád és a Bodrog mentén, a Vág völgyében, az egész Duna-kanyar tele van velük, az Ipoly mentén, Vác, Verőce, Zebegény, Nagymaros, Pilis, Basaharc-Dömös, Csillaghegy, és még Zalaegerszeg is az ő birodalmuk (12.125 éves).

A "rénszarvasok népe" elnevezés'köti tulajdonképpen ezt a népet a Kárpát-medencéhez. Ugyanis: "ezek a gravetti törzsek nálunk, Közép-Európában tértek át a rénszarvas vadászatára... a mai magyar medence dombvidéke, síksága, a Duna mente... a rénszarvas életterülete volt". (GCSV 212. old.) A "nálunk" kifejezés feltétlenül a Kárpát-medencére vonatkozik, mert Kelet-Európában, ahol a "hosszú házakban", tehát komoly, masszív építményekben lakott ez a nép jó pár ezer évvel a Kárpátmedencében való megtelepedése előtt is, nem rénszarvasra, hanem mamutra vadásztak. Miután a Kárpát-medencében megtelepedtek, és az itt honos rénszarvas vadászatára tértek át - itt is maradtak. Ezért írja GCSV, hogy: "a gravettiek vándorlása a Kárpátokon kívül megrekedt". (209. old.)
A Kárpát-medencében viszont törzsi közösségben élnek, és az egyes letelepedett törzsek feltétlenül ismerik egymást. Itt már "társadalommal" kell számolnunk, ahol valószínűleg megvan a társadalmi rétegeződés is. Vannak vezetők, lehet, hogy "törzsfőnökök" vagy "kiskirályok" is. Mindenki úgy nevezheti a főnököt (talán a legügyesebb vadászt, vagy a legintelligensebbet a sok közül), ahogyan akarja. Így lát egyik kutatótársunk a bükki Jankovich-barlangban talált "vésett rajzú csonteszközön" (László Gyula említett könyvének 49. oldaláról átvéve) egy "rövid ködmönös, hosszúgatyás koronás királyt".

Vésett rajzú csonteszköz a bükki Jankovich-barlangból
A Kárpát-medencei fejlődési folytonosságban jó lenne, ha Erdélyből is rendelkeznénk letelepedési adatokkal erre a "gravetti népre" vonatkozólag. Sajnos ilyen forrásanyag nem áll rendelkezésre, de a Kárpátokon túli keleti síkságról a Duna mentén és az Olt medre mellett feltétlenül kellett letelepedésnek történnie. Ezek a "gravettiek" a Kárpát-medencei élettér utolsó ősembereinek vannak nevezve a hazai és finnugoros irányítású régészek munkáiban. A Szekszárd-palánki őstelep C14-es vizsgálata 10.000 körülinek mutatja az itt megtelepedetteket. Ez a jégkor utolsó szakasza. GCSV megállapítja, hogy: "Ezek a vadásztörzsek a jégkor utolsó hideghulláma alatt éltek nálunk, és a rétegtani vizsgálatok szerint kissé túl is élték a jégkorszakot. Ők voltak az utolsó ősemberek - majd hirtelen eltűntek, mintha nyomuk veszett volna.

Még egy-két évezred múlt el a pilisi ősemberek után. Erről az időszakról azonban kevés a mondanivalónk. Itt-ott néha előfordulnak szerszámaik, a kis gravetti hegyek... majd hamarosan megjelennek az első földművelők, az állattartók. Egészen új korszak következik: a fiatalabb kőkor vagy neolitikum... Mi az, ami az ősember korának végén, a civilizációnak ezen a szintjén fennmaradt...?

Nagyon egyszerű találmányok ezek tízezer év táján... Ismerték a mesterséges lakást, a földbe épített lakóputrit, a sátrak és kunyhók különféle fajtáit. Semmivel sem rosszabbak és nem is egyszerűbbek, mint amilyeneket az újkőkor népei használtak. Le is telepedhettek volna, ha nem a vadászat hajtja őket... "Feltesszük a nagy kérdést: miért kellett eltűnni a Kárpátmedencéből az évezredekig itt letelepedett kaukázusi gyökerű, de a Kárpát-medencében őshonos kultúrákat továbbfejlesztő "gravetti" népnek...? Miért kellett eltűnnie, hiszen már ismeri a "földlazító" szerszámokat. Ezrével készítette a csontkapákat, és maga Gáboriné írja, hogy földmívelő szerszámai ugyanolyanok, mint az "újkőkor" földmíveseinek. (Id. m. 248. oldal.) Miért kellett eltűnnie a Kárpát-medence termőföldjeiről, onnan, ahol már nemcsak mint vadász, hanem mint földmíves és állattenyésztő - közösségekben, letelepedett törzsszövetségekben - élt és dolgozott... sok ezer éven át!?

Megtaláljuk a választ Gáborinénál, aki elvonultatja őket fel északra, és így mondja: "Észak-Európa nyugati részén feltűnnek a proto-lappok, keletebbre pedig a proto-finnugorok... délről pedig megindul az indo-európaiak áramlása Európába..."

Hát azért tűnnek el, illetőleg azért tüntetik el őket, hogy a Kárpát-medencébe majd ezeknek a proto-finnugorok primitív leszármazottainak utódjaként lehessen bevonultatni a kései magyarokat. De Gábori Miklós azt állítja, hogy: "a neolitikus kultúra csupán újabb civilizációs elemeket vett fel a régiek mellé, de a gyökere tízezer évekre nyúlik vissza". (Id. m. 279. old.)

A Kárpát-medencei Bükk-Szeleta-Gravetti kultúrák egybekapcsolódó fejlődési folyamata oly régészeti leleteket mutat fel, melyek a földmívelés és állatháziasítás kezdetét nem az itt erőszakkal elnevezett neolitikus időbe, hanem az őskor utolsó szakaszába teszik... tehát itt a földmívelés is őshonos. "Valamennyiünknek a múltja, a kultúrája az ősember korába, az elfelejtett ősi vadász elődhöz nyúlik vissza" - írja Gáboriné a megnevezett könyvének utolsó mondatában. Valószínűleg ezért nevezi az észak felé vándorló vadászokat proto-lappoknak és proto-finnugoroknak. Itt "feltételezések"-ről van csak szó. "Vándorlást" eddig senki sem tudott bizonyítani, és "proto-lappokat". "proto-finnugorokat" sem talált senki. Észak-Európában.

Miután a Kárpát-medencében-mint kimutattam-ez a folyamatos és őshonos fejlődés a földmívelés megindulásával és az állatok háziasításával már jóval magasabb kultúrfokot mutat az őskorban, mint amit a proto-lappnak és proto-finnugornak nevezett vadászoknál észlelhetünk - kérdezem: tudománytalansággal és délibábűzéssel vádolna-e engem akkor, ha ugyanezzel a módszerrel az újkőkor előtti, Kárpát-medencében megtelepedett, földmívelő és állattartó ősemberek társadalmát protomagyarnak nevezném...? Ugyanis semmi mást nem tennék, csak a "mérjünk egyenlő mértékkel" elvet alkalmaznám, hiszen a neolitikus új bevándorlókat sem lehet "indo-európai"-nak felismerni, mert a bejövők őseredete ismét csak a Kaukázus alatti "melegágy" lehet, amely ősnép utódaiban nincs sem "európai", sem "indiai" elem.

Javasolnám most, hogy számoljuk fel együtt itt, az ősember segítségével, azt az elméletet, mely a magyarság elődeit az "urali-finnugor" népektől származtatja, de ugyanakkor a lappokkal is rokonosít minket... már úgy értve, hogy azok is "elődeink" lennének.

Maradjunk meg azonban a származási lehetőségünk kiszélesített életterében, mely mint mondtuk, a Kárpát-medence, Közép- és Közel-Kelet.

A Kárpát-medencei őshonos népnek semmiféle származási kapcsolata a proto-lappokkal és a lappokkal nincs és nem lehet, mert a műveltségi időrend ezt kizárja,

Beszéljen helyettünk erre vonatkozólag maga Gábori Miklós, így: "Egyszer csupán szórakozásból feldolgoztam egy lappföldi leletanyagot. A legegyszerűbb, kvarcitból készült szerszámokból állt. Teljesen olyanok voltak, mintha Közép-Európában egy 50 ezer éves ősemberi településről származtak volna. Semmiféle eltérést nem találtam, pedig a lappföldi régészeti anyag húsz centiméter mélyen feküdt a mai fű alatt a kunyhókban, és csak az i. e. 1500-2000 közti időből származott. Ott még csak akkor kezdődött el az újkőkor." (Id. m 252. old.)

A Kárpát-medencében már a bronzkor végén van a műveltség ebben az időben, tehát minden lapp származási lehetőség elesik.

Most nézzük meg az urali-finnugor "őshazai" lehetőséget.
Itt László Gyula feltevését kell megcáfolnunk, aki így ír:
A keleti gravetti népének egyik ága Lengyelország és az Oka folyó közt sajátos műveltséget alakított ki, amely keskeny sávon át az Uralig terjedt. Ezt - egy kis Lengyelországi patakról - szvidéri műveltségnek nevezzük. A szerző feltevése szerint a szvidéri műveltség népe lett volna az ősuráli nép, az a népcsoport tehát, amelyből a későbbi szamojédok, finnugorok, majd a magyar nép elődei kiszakadtak." (ld. m. 51. old.).

Tehát László Gyula szerint a Kárpát-medencében letelepedett keleti gravetti népből nem jöhetett létre egy őshonos "proto- magyarság", de az ugyancsak keleti-gravetti népnek az Uralnál "feltételezett" ágából már nem a "proto", hanem a magyar nép elődei kiszakadhattak.

De meg is indokolja ezt az állítását az "Őstörténetünk" c. könyvének 90. oldalán, a következőképpen: "Ezzel indítottam őstörténetünket, amely ekként az időszámításunk előtti 11.000 évig vezetett minket, mert ebben az időben jelentek meg Közép-Lengyelország területén a szvidériek, akik- úgy látszik - az ukrajnai keleti Grauetti népeiből szakadtak ki"

Tekintve, hogy az OKA folyó Moszkva magasságában torkollik be a Volgába, és László Gyula az Uralig kiterjeszti ennek a szvidéri műveltségnek a népét a felső paleolitikumban, nézzük meg, mi a véleménye erről Gábori Miklósnak, akitől így idézzük a cáfolatot: "Térjünk csak vissza az ősi vadásznépekhez, az ősember korához. A paleolitikus kultúrát - éppúgy, mint a későbbi, történeti időkben is -Közép-Ázsiában három irányból érték hatások, illetve három irányból származtak. Közép-Kelet, Irán, Irak felől- délről- és keletről, Belső-Ázsia térsége felől. Csupán nyugat és észak nem jött számításba a legrégibb kultúrák megjelenésében... Az Ural vidéke és Szibéria területe pedig ebben az időben még lakatlan volt. A másik feltűnő jelenség, tény az, hogy ezeknek a legrégibb civilizációknak az Uraltól nyugatra találhatókkal, az európaiakkal soha semmiféle kapcsolatuk nem volt." (id. m. 251. old)

Kérdezzük tehát László Gyulától, hogy nyugati kapcsolat nélküli és lakatlan területen hogyan lehetett egy ősurali nép az őskorban...? Ebből a nemlétező népből és életlehetőséget nélkülöző területről hogyan tudja "kiszakítani" a magyar nép elődeit...? Tudós munkája ez, vagy olyan huncutság, mint amilyenre Gábori Miklós hivatkozik így: "Még tovább merek menni: a régészeti, történeti megállapítások mögött, sajnos, néha egészen modern geopolitikai >sejtések<, lapulnak. És akadnak ilyen tünetek, nyomok.

Akinek ma szláv kérdésre fog a füle a régészetben, a történelemtudományban, az holnap az ősemberre fog hivatkozni: >Már Paleoathropush<"

Akinek a "finnugorizmusra" fog a füle - láthatjuk - szintén az ősemberre hivatkozik, és 11.000 éves saját paleoanthropusa is elővarázsolódik a papíron, mely- sajnos - nagyon türelmes.
De idézek egy adatszolgáltatóm- a már említett néprajzosunk, Tóth-Kuruc Márta- nekem küldött kéziratából is, és örülnénk, ha megbecsült régészünk - László Gyula - okulna az alábbi és szeretettel írt véleményből:

Amiben mégis van szemrehányni valónk László Gyulának, nem más egyéb, mint az, hogy tudja a finnugor eredeztetés képtelenségét, és mégis ott kalandozik valahol Közép-Lengyelország és az Ural-hegység közötti szvidéri műveltségben, ahelyett, hogy átlépne a Kárpátokon, hiszen a szvidéri műveltség közvetlen a Kárpátok északi és keleti peremén volt! Idézem Grahame Clark angol régészt >A világ őstörténete< című művéből: >Északra számos rénszarvas-vadászó csoportot azonosítottak a késő-glaciális időszakból, közöttük nevezetesen a hamburgi, ahrensburgi és szvidéri kultúrák hordozóit az észak-európai síkságon; az utóbbiak a Kárpátok északi és keleti lejtői mentén. (tehát nem Közép-Lengyelországtól az Oka folyóig!). Ennek ellenére, a mi kiváló régészünk arrafelé ballókál, amerre nékünk semmi keresnivalónk nincs."

Azt hiszem, az elmondottakkal kellőképpen bebizonyítottuk a finnugor származási elmélet minden hamisságát és főleg az ősemberig való visszavezetésének ötletszerűségét. Tettük ezt abban a reményben, hogy bizonyítékaink László Gyulánál is és mindazoknál a szaktudósoknál, akikben még él az igazságra való törekvés önérzete, megfontolásra és értékelésre találnak. Talán oly mértékben is, hogy a jövőben - minden ideologikus befolyástól mentesen - részt vesznek a magyarság igaz őstörténetének szakszerű feltárásában és tanításában.

Kérjük azon módszerünk követését is, mely szerint az "őshazakutatásban" az őshaza életterét kiszélesítettük. Vagyis a Kárpát-medencéhez csatoltuk mindazokat az élettereket, ahonnét a Kárpát-medencébe tömegesen bevándorolt és itt letelepedett népek, az előttük már ott kialakult kultúrák őseivel évezredeken át tartó együttélésben alakították ki a Kárpát-medence népi alakját. Feltétlen szükségesnek véltük az "élettérnek" ily módon való kiszélesítését azért is, hiszen ebben a kiszélesített élettérben- vagyis a Kárpát-medence és Közel-Kelet, valamint e két földrajzi területet összekötő térségben - az őskortól kezdődőleg, állandó ide-oda való népmozgás mutatható ki. Ez a népmozgás pedig a kultúrszint emelkedésével egyre erősebb lesz és a történelmi korszakokban már állandósul is. A történelem előtti összeköttetés azután a történelmi korok szent hagyománya lesz, mely a népregékben és mítoszokban fennmarad. Nagy értékű és igen megbecsülendő valósága e hagyomány-kincsnek az az ősgesztai hagyaték, mely a TARIHI ÜNGÜRÜSZ-ben fennmaradt, és néphagyományunk a "CSODASZARVAS MONDA"ként ismeri. E mondánk is egyesíti a Kárpát-medence és Közel-Kelet életterét és megerősíti ennek a hatalmas élettérnek az egynyelvűségét, hiszen a közel-keleti ADZSEM (Elam) "szarvasűző" népe talált olyan népet a Kárpát-medencében, akik "az ő nyelvükön beszéltek". A hagyomány is megköveteli tehát e két élettérnek "őshazai" egyesítését és ez - mint majd látni fogjuk- megold minden nehézséget, mely az Árpádi honfoglaló magyarságnak az "őstörténetünkbe" való beillesztésében eddig előállt.

Ebben a kiszélesített élettérben-már az őskortól kezdődően végbement népvándorlások azonban csakis úgy történhettek meg, hogyha a vándorló embereknek megvolt a nyelvük. Ha egymás értésére tudták adni szándékaikat, és a "nyelv" használata így életfeltételükké vált. Ne feledjük, hogy a kárpátmedencei Bükk-Szeleta-Gravetti műveltségfolytonosság kialakítója az "értelmes ember" (homo sapiens) volt. Mi lehet az "értelemnek" első megnyilvánulása- ha nem a beszéd? Elérkeztünk tehát vizsgálódásunknak ahhoz a fejezetéhez, amiben szeretnénk kifejteni álláspontunkat arra vonatkozólag, hogy milyen is lehetett a