Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

A proto-urartuiak

Azért mondtuk az "urartu" elnevezést a legfiatalabbnak, mert ezt a nevet az asszírok adták egy másik népnek, aki sohasem nevezte saját magát "urartui"-nak.

Dr. Bobula Ida derítette fel legjobban ezt a történeti problémát, mely szerint az "urartu"-iak identitását ellenségeik érdeke homályosította el. Legjobbnak azt véljük, ha átadjuk dr. Bobulának itt a szót és idézünk "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvéből (Editor Esda, Bs, As. 1982. 84-85. oldalakról.) "... kusiták. (nem semita és nem indo-európai) kulturális és politikai hatalmának egyik központja kétségtelenül átélte az Asszír Birodalmat, és ez a káld királyság volt a VAN-TÓ partján. Ennek a népnek az ékírásos feliratai csak nemrégen kerültek megfejtésre. (G. F. Lehmann-Haupt.

Corpus Inscriptionum Chaldicarum. Berlin, 1928. 128-136. oldal.)
Történelmüknek legfőbb ismerője - Lehmann-Haupt-panaszkodik azon szokássá vált tévedés miatt, mely szerint ezt a népet - a legnagyobb ellenségük - az asszírok által adott néven urartuiak (urartean) nevezik. Ugyanő javasolja, hogy adjanak végre ennek a magas kultúrájú népnek, a Vanic, Urartean, Alarodian, Haldic. vagy egyéb - többé-kevésbé önkényes - elnevezés helyett olyan nevet, amelyet ők maguk használtak. Bebizonyítja azt a tényt, hogy ez a nép önmagát örökké >káld<-nak nevezte, s ennek következtében azt kívánja, hogy ők a saját nevükkel legyenek ismertek és elfogadottak. (G. F. Lehmann-Haupt: Armenien einst und jetzt. Berlin. 1911. és Von Aussterbenden

Vorderasiatischen Sprachen. Annalecta Orientalia - Roma. 1935. 207. old.)
Johannes Fridrich a subarean és urarteanról írt, nagyszerű összehasonlító tanulmányában ezek rokonságát állapítja meg. (Zum Subarische und Urartischen Annal. Orient. 1935. 135. old.)"A fent idézett munkák adatai alapján tehát megállapíthatjuk, hogy az urartui nyelv tulajdonképpen a káld-ok (káldeusok) és a subarok nyelve, és csak önkényesen lett ez a nép és nyelv az asszírok által urartuinak nevezve. Ezekkel a valóságokkal már mélyebbre tudunk haladni a történelmi időszakokban, hiszen ékírásos agyagtábla létezik az i. e. 3. évezredből, mely arról tudósít, hogy a káld és a subar nép egy-azonos nyelvet beszélt, egy nyelven imádta az Istent. Prof Kramer közölte a fordítását a philadelphiai University Museum egyik táblájának, melyen ez van írva. (29. 16. 422. sz. tábla a Nippur Collectionból.) Mezopotámia őslakóinak is ezeket a "subar"-okat tartja, akik- szerinte - ős-Sumírnak az első civilizációját alakították ki. Ők voltak az első földmívelők, építők, az első halászok, ácsok, kovácsok, kőmívesek, bőrmunkások, fazekasok stb. (N. S. Kramer: The Sumerians, their History, Culture and Character. Chicago, 1936. 40. oldalon.) Egy másik könyvében közöl egy térképet is, ahol a subar nép országát a Tigristől a Káspi-tengerig tünteti fel. (Sumerian Mithology. Harper. 1961. 7. old.) Özönvíz előtti népnek mondja őket.

Káldeától Ister-Gamig c. könyvem II. kötetének 221. oldalán közlöm az Ashmolean Múzeum 1924. 475. számú agyagtáblájának ékiratos másolatát, amelyen ugyancsak az "egynyelvű" országok vannak felsorolva. Itt "subur" mellett szerepel HA-MAZI-KI is. (A 6. sor utolsó jelcsoportja ez.) Általában azt szokták mondani, hogy ez a "HAMAZI" a Zagros-hegység keleti oldalának egyik területe, de a jelcsoport jeleinek tartalma egészen mást mond. Ugyanis: "ha" : hal, "ma" : hajó. "zi" : élet és "ki" : ország. A jelcsoport tehát olyan területet fejez ki, ahol "hajóval halászó élet" van. Ez pedig nem lehet más, mint a Káspi-tenger vidéke, tehát a Káspi és Aral térség, hiszen szintén van ékiratos bizonyítékunk arra, hogy a mezopotámiai URUK város és a Káspi térségben lévő ARATTA város uralkodói szintén "egy nyelven" leveleztek egymással, és mind a két helyen az Isten-Anya - INNANA - kultusza volt követve, mint a vallásos hiedelem megnyilatkozása. A legrégibb sumír mítosznak éppen prof. Kramer adta azt a címet: "ENMERKAR és ARATTA királya". (Megnevezett könyvem 206. oldalán láthatjuk, hogy Aratta királya is "subur".)

Ebből a rövid történelmi nyomozásból máris azt az eredményt kapjuk, hogy Mezopotámia és Közép-Ázsia népei, az i. e. 4. évezredben egy-azonos nyelven beszéltek. Az egynyelvűség azonban kiterjed az említett két térség között lévő hegyvidék lakóira is, akiket ezen az "egy nyelven" (mai sumír) KUR-i névvel különböztetnek meg a síkvidékiektől. KUR : "hegy". KUR-i pedig "hegyi". KURRITA, vagy HURRITA néven ismeri őket a szakirodalom, ahol rokonosítva vannak a "subar" és az "urartu"-i néppel. Látjuk tehát, hogy tulajdonképpen az elnevezésekkel történő körbeforgással van dolgunk éppen azért, mert ezeknek a népeknek a nyelve tulajdonképpen folyamatos nyelvfejlődést mutat, hiszen sokszor 1-2000 év különbség van egyes megvizsgált nyelvemlékek között. - Így azok egy-azonos nyelv különböző időben leírt fejlődési fokozatai vagy nyelvjárásbeli különbségei. Mivel egyik változatát sem lehet besorolni sem az indo-európai, sem a semitának nevezett nyelvekbe tehát megmaradnak a "hasonlatosság" nagy ismeretlenségében. Az igazságot kereső szakemberek azonban azonosítják őket, és "egynyelvűnek" vélik a különböző név alatt szereplő népcsoportokat.

De haladjunk tovább a "subar-subir" nyelv és nép kutatásában. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy egy alapos tanulmányban felderítse mindazokat a történelmi, népi és- talán azt is mondhatjuk, hogy - nemzetpolitikai tartozékokat, melyek ennek az elnevezésnek használati értelméhez kapcsolódnak. Ugyanis az i. e. kb. 2300 körül keletkezett "aggade" (akkád) uralkodója - SARRUGIN (SARGON) - ékirataiban találjuk meg legelőször a SUBARTU kifejezést, az ő "királyi címében". Az előtte lévő sumír királyokhoz hasonlóan, Sargon is magát a "négy világrész urának" nevezi, és ebben a "négy világrészben" SUBARTU az északi területeket és azok népét jelöli. Ezekből az ékiratokból nem tudjuk megállapítani, hogy mit is jelent valójában SUBARTU-a sumír "fül" szerint. Dr. Bobula úgy értelmezi, hogy subar : szabad és tu : születni. SUBAR-TU tehát annyit jelent, mint szabadnak született. Ezt igazolni vélik a későbbi akkád írású és nyelvű ékiratok. Ugyanis ezekben subar, sabar ékjelekkel írják a rabszolgát. Így az írásban is igazolódik prof. Kramernek az a kijelentése, amit a sumír-akkád nép egymással szembeni életére vonatkoztat, mondva: "Korai Mezopotámia történetét manapság úgy nézzük, mint két különböző fajtához tartozó népcsoport elkeseredett, halálos harcát." (Id. m. 288. old.)

Megerősíti prof Kramer véleményét a többi szakember is. A több nyelven és sok kiadásban megjelent egyik könyv is éppen ezért közli azt, hogy "SUBARTU kifejezés alatt a nem semita nép és annak északi területei értendők". (Cassin/Bottéro/ Vercoutter: Die Altorientalischen Reiche, Fischer, 1965. Fr.a.M.) Az élet-halálharchoz csatlakozik az ideológikus küzdelem is, ami abban az időben a semita-akkád népnek abban a törekvésében nyilvánult, mellyel meg akarta szerezni mindenképpen a nem semíta sumírok tudáskincsét. Első lépés ebben az ékírás kisajátítása volt, de bizony jó 500 év telik el addig, amíg - már Hamurabi korában-az akkádok hajlító és nem ragozó nyelvére sikerül megfelelő ékjeleket szerkeszteni-természetesen a tökéletes rendszerű sumír ékírás alapján. A "harc" tehát az értelmi síkon is folyik, és a sumír értékek ellenkező értelemmel kerülnek át az akkád nyelv és akkád ékírás használatába. Ennek első példája a már említett "subar, sabar" kifejezésnek "rabszolga sorsra" való juttatása. Ha azt vesszük azonban tekintetbe, hogy a régi képírásos és "archaikusnak" nevezett vonalas írású sumír szövegekben miképpen szerepel a SUBAR név, érdekes eredményekre jutunk.

SUBAR... előfordul a legrégibb képírásban, és jelentése: "jövőbe látó pap". Labat szótárában szerepel ékírással is átvéve a neoasszír és kassita ékiratokból. (L, 181/182.) De ott kiejtése nem SUBAR, hanem A-ZU (talán a régi magyar NÉZŐ ősi formája). Jelenti a "jövőbe látást" is.

Érdekesebb azonban az az ékjel, melyet ugyancsak megtalálunk a legrégibb sumír írásokban, és ez a SU (L. 545.). Jelentése: védelem, oltalom, tökéletesség, felsőbbrendűség. Ezt a semita akkádok átvették azonos értelemmel és ékirataikban "dingir SU"... nem más, mint vallásuk szakállas istene, MARDUK.
Igen fontos magyarázatot ad ez az ékjel sok - és talán eddig nem kellőképpen értékelt - történelmi adatra is. Pl. most tudjuk csak megérteni Strabo (i. e. 1. században élt) tájföldrajzának azt a kijelentését, hogy az ő idejében:
A Káspi-tengertől délkeletre azok a szkíták élnek, akik a SU törzshöz tartoznak." (Geographia Vol. ll. ll. szak. 2. jegyzete.) Ezzel a "SU" szóval képzett "su-bar" fejlesztés jelenti a "védelem, felsőbbrendűség mását" (L. 84.), és a "bír vagy pír" ékjel (L. 381.) csatolásával a "su-bír" pedig az "örök védelmet". Így kell értelmezni a sumír felfogás szerinti elnevezéseket. A történelmi idők folyamán azonban már legtöbbször subar és sabír (szabír) alakban találjuk meg e népnevet. Herodotos pedig már sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez a helyes. Ugyanis a Kárpát-medence-Közel-Kelet élettér legrégibb írásában - mint nyelvemlékben - is ilyen formában látjuk.
Itt a Tatárlakán talált és égetett agyagból készült amulett írására gondolok, amely - mint "nyelvemlék" - bizony igen felborzolta az indo-európai felsőbbrendűséget hirdető és vezető állásban lévő tudósok érdeklődését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a "barbárok" Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség első írását, mert ez annyit jelent, hogy "a történelem a Kárpát-medencében kezdődik". Az "elsőséget" a C-14 vizsgálatok eredménye mutatta, mely szerint ez a tatárlakai amulett majdnem kétezer évvel megelőzi az első mezopotámiai - és eddig legrégibbnek elismert - írásokat.

A IV. fejezetben részletesen foglalkozom ezzel a témával. Itt csak prof. Sinclair HOOD véleményét közlöm, aki hiába ért el hatalmas eredményeket Knossos kiásásával, tudománytalan és az indo-európai sovinizmus által sugallt érveléssel óhajtja ennek a tordosi kultúrkörhöz tartozó tatárlakai írásnak értékét csökkenteni. Indokolatlan végkövetkeztetésének magyar fordítását írom: "...a tartáriai táblák a balkáni őstörténet egyetlen különlegességét képezik. Váratlanul jelennek meg vakmerő ellentéteként annak a barbár háttérnek, ahol e táblák elkészítése után is hosszú ideig ez a barbár életforma uralkodott, mely nem teszi lehetővé az írás meghonosodását. Lehetetlenségnek látszik, hogy a Balkán Újkőkora volt az a miliő, melyben az ember eljutott az írástudás fokáig." (S. Hood: "The Tartarian Tablets", Scientific American, 1968. March. 30-37. old.)

Akármilyen furcsának is minősíthető prof. Hood "tudományos" véleménye, a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy a mi kutatásunkban, amikor a Kárpát-Közel-Kelet-Közép-Kelet nagytérség ősnépének ősnyelvét keressük, az i. e.-i KŐRÖS kultúrkörbe (i. e. 5500) tartozó TORDOS mellett előkerült az a "nyelvemlék", mely az "ősnyelven" szól hozzánk. Benne pedig felfedezzük azt a népnevet, mely a Kárpát-medencei ősnépet összekapcsolja az Álmos-Árpád-i magyarsággal. Ez a népnév pedig a SA-PÍR... szabír. Bemutatom prof. Hood táblázatát, ahol a nyelvemlékek írásjeleit összehasonlítja. Itt utolsó sorban láthatjuk a SA-PÍR népnevet Mezopotámia-Knossos-Kárpát-medence térségében, teljesen azonos formában.

(TORDOS I, II táblázat)
Hood táblázata

Az első jel: SA (L. 352.), jelentése: "orca, arc".
A második: PÍR vagy BAR11 (L. 381.), jelentése: "napfény, pír".
Itt van tehát leírva legelőször (i. e. 5200) a SA-PÍR vagy SA BAR népnév, mely "naparcút", "istenfényű arcút" "napbarnított arcút" jelent. Csak az csodálkozhat vagy hitetlenkedhet ezen, aki nem ismeri az ókori népek hagyományait, ahol a megszemélyesített és képekben ábrázolt istenek, istenfiak mind-mind sötétbőrűek-tehát "naparcúak" voltak.

Érdekes az; hogy az indo-európai őskutatás - Hood minden lesújtó véleménye ellenére - egyre jobban igyekezik besorolni a tatárlaki táblákat a saját őstörténetébe. Megfejtésének lehetőségét azonban éppen úgy mellőzik és tagadják, amint a mai hazai "finnugorista" szemlélet teszi.

Az indo-európai szakkörök igyekeznek e táblákat a DUNA I. kultúrkörhöz csatolni, és így ők azok, akik megcáfolják prof. Hoodot a "Balkán"-hoz való illesztés szándékában.

A radiocarbon megállapítás alapján végzett kormeghatározásokat nagyszerűen ismerteti prof. Andrew E. Rothovius ("'The Oldest Civilization in the World", FATE 1976), amikor a "danubian" civilizációt fedezi fel a legrégibbnek. Összefoglalásának 40, oldalán a jugoszláviai Lepenski Vir és a tatárlakai (Tartaria) táblákat említi, mint ennek a kultúrának s egyben a legősibb civilizációnak "írásos" hagyatékait. Idézünk munkájából: "Both of these finds were briefly headlined in the world press but soon forgotten. Scholars, however, headed by Dr. Colin Renfrew of the University of Sheffield in England and Dr. Marija Gimbutas of the University of California at Los Angeles, were greatly excited. The Lepenski Vir and Tartania discoveries became doubly important in the light of the recalibrations of radiocarbon datings worked out in the late 1960's by Dr. Hans E. Suess of the University of California at San Diego.
Briefly, Dr. Suess work shows that due to variations in the amount of solar radiation reaching the earth and affecting the radioactive carbon content of living organisms, dates which have been established for organic material from sites earlier than 1000 B. C. are incorrect by 800 to 1000 years. That is, the matenal is 800 to 1000 years older than previously believed.

Applied to Danubian material, the Suess recalibration pushed the beginnings of the culture back to about 7000 B. C. and at one stroke a great mass of data from scores of excavations fell into logical sequence. With the publication of Dr. Renfrew's paper >New Configurations in Old World Archaeology< in 1971 and Dr. Gimbutas book, The Gods and Goddesses of Old Europe, 7000-3500 B. C. in 1974, the full extent of the Danubian civilization finally emerged into full view.".

Majd a következő oldalakon kétségtelenül leszögezi a tatárlaki leletek korát- mondva: "To this period belong the Tartaria Tablets, now dated from their associated organic remains to about 5200 B.C, whose script we cannot and probably never will be able to read."

Magyarra fordítva: "Ehhez a periódushoz tartozik a tatárlaki tábla, most így korhatározva a vele kapcsolatos organikus maradványok szerint kb. 5200 Kr. e. - amelyik írást mi nem tudunk és talán sohasem leszünk képesek elolvasni."
Egyetlen tévedése erre a leletre vonatkozólag az, hogy mégiscsak elolvastuk a tatárlaki írást, és annak szövege éppen azt az érdekességet is megfejti, hogy miért találtak annyi sok istennő szobrocskát ezen a helyen...? A tatárlaki amulett szövege felel erre a kérdésre, mert az akkori embernek imádságát tartalmazza a táblácska szövege, és ez az imádság pontosan az "anyaistennőhöz" van intézve. Kétségtelenül tehát egy amulett ez a táblácska, melyet az elégetett ember a nyakában viselt életében.

De a kormeghatározást igazolják a Tatárlaka környékén található települések, melyeket a szakmai kiértékelés a "Tordos kultúrkörbe" sorol, és ez a tatárlaki amulett is "TUR-DIS" (TORDOS) oltalmazójához fohászkodó imát rejt. A Tordos-kultúra pedig a mellette talált KŐRÖS-kultúra része és azzal mutat azonosságot minden lelete. Ezt a kultúrát pedig már igen kiértékelve és kormeghatározással találjuk az UNESCO által kiadott nagyszerű munkában (Woolley & Hawkes: The Beginnig of Civilization), ahol a MAP VII. együtt tünteti fel TORDOS-t és ERŐSD-őt, mint az i, e. 5500 évre datált KŐRŐS-kultúra lelőhelyeit. "Oltenian" népnek nevezi ezt a kultúrát kifejlesztő és már városokba települt népességet, akikről azt állapították meg, hogy: "They lived porched houses of megaron type furnished with domed clay ovens and their roff gables embellished with ornate finials." (p. 251.)

Ily magas kultúrájú népről, mely csaknem 2000 évvel a sumerek előtt már ily településekben élt - feltételezhető, hogy írni is tudott. És ÍRT! Miképpen pedig a tatárlakai (Tartaria) táblácskák mutatják, írt már az eddig legrégibbnek nevezett ős-mezopotámiai és ma sumernek ismert nép írásbelisége előtt jó "ezerötszáz" évvel hamarább. Tehát a "történelem" Tatárlaka írásával kezdődik.

Sokat kellene foglalkoznunk az emberiség első írásával, hiszen az Isten ezt is nekünk adta. Talán jobban kellene megbecsülnünk, mert az elmondottakból észrevehetjük az indoeurópaiak sejtését is, ami abban a szorongásban jut kifejezésre, hogy "csak a magyarok meg ne fejtsék"! Őstörténetünk kutatásában részletesen kellene foglalkozni vele, hiszen az "ősnyelv" kutatása itt nem hipotézisen alapul, hanem "nyelvemlék" mutatja.

Hát az írás megvan. De mit mond...? Milyen a nyelve az írásnak, és talán mondjuk így... milyen az emberiség első nyelve az emberiség első írásában...? Az indo-európai tudósok már előre látják azt a nekik elképzelni lehetetlen, de elfogadni még lehetetlenebb - "lehetőséget", hogy a tatárlaki tábláról megfejtett ősnyelv a Kárpát-medencei őshonosság hangsúlyozásával - a Kárpát-övezet magyar ethnogenezisének kezdetét és kialakulásának egyik részét is ide - a Kárpát-medencéhez - köti. Ugyanakkor azonban a közel-keleti térséget is véglegesen ide kapcsolja, és a mezopotámiai agglutinatív nyelvi kultúrközpontnak Közép-Ázsia területén található nyelvekre gyakorolt hatását nem "hatásnak", hanem az ősnyelvből történt differenciálódásnak értelmezi. Ez pedig nem más, mint a Kárpát-Közép-Ázsia Közel-Kelet nagytérségben már az őskortól beszélt ősnyelv dialektikus tagozódása. De még tovább is mehetünk a kiértékelésben. A nyelvtudomány módszere szerint- abban az esetben, ha az "ősnyelv szókincséből és grammatikai rendszeréből találunk azonosságot ehhez az ősnyelvi területhez kötődött élő, vagy íráshagyománnyal rendelkező nyelvekben - úgy ezeket az ősnyelvből fejlődött formaváltozatoknak minősíthetjük.

A IV. fejezetben közlöm ennek a tatárlakai amulettnek a megfejtését, és láthatjuk majd, hogy ez a képírásos szöveg már nyelvtani elemeket is tartalmaz.

Ha a képírást jelentő szavakat összehasonlítjuk a legrégibbnek nevezhető magyar nyelvemlékünkkel - a Tihanyi Apátság alapító levelének ún. "magyar szórványaival" - nem idegen nekünk a szöveg, és néhány szavát egyeztetni tudjuk ide, de a sumernek nevezett nyelvhez- mindegyiket, és a ragozási sajátosságok azonosak.

De az "írással" már a történelem korszakába léptünk, és azt is hozzá kell mondanunk, hogy: "az emberiség történelme itt, a Kárpát-medencében, a Kőrös-Tordos műveltségben kezdődik!"

Ezek után feltesszük az olvasónak nagy kérdésünket: hogy nevezzük ezt a megtalált ősnyelvet...? Nem fog a nagyvilág "tudománytalansággal" illetni bennünket, ha PROTO-MAGYARNAK mondjuk...? És a nagy, hatalmas térséget nevezhetjük-e Kárpát-SZABÍR-nak...? Tudom, hogy új gondolatok ezek, de az új történések mindig új kifejezéseket szülnek. Vagy talán nem is újak a kifejezések, hanem csak az "értékük" nagyobb, mert az igazságra támaszkodnak. De sokaknak fáj az igazság. Érdekes azonban, hogy az őskori viszonylatban teljesen lehetetlen kibontakozású "proto-urartui" kifejezés ellen senki sem tiltakozott. Most az a kérdés, hogy nyissunk-e új fejezetet a "proto-elámi" és a "proto-hatti" irány tárgyalásának?

Ha arra gondolunk, hogy a tatárlakai amuletten lévő írásnál régebbi nyelvemléket nem lelünk sem a proto-hatti, sem a proto-eláni és eddig csak feltételezett ősnyelvek kialakulásával kapcsolatba hozható területeken, akkor egyelőre feleslegesnek látszik minden további kísérletezés. Ugyanis jobb és elfogadhatóbb eredményre nem juthatunk.

Indokolja álláspontunkat az a teljesen sémi alapú, biblikus történelemszemléleti megállapítás is, mely szerint sem az "urartuiak", sem az "elamiak" nem vették át az akkád nyelvet, hanem "anyanyelvükön" írt ékírásos textusokat hagytak az utókorra. (The Interpreter's Dictionary of the Bible "A" 303. old. Abingdon Press. 1962.)

A tatárlakai írás azonban összekapcsol minket a katti és az elami nép - kétezer évvel később lett - nyelvével, éspedig a mezopotámiai - ma sumírnak nevezett - nép írásemlékeiből megfejtett nyelvvel. A kattik és az elániaknak legrégibb írásemlékei is a sumír ékírás termékei. Ezek a körülmények pedig minden feltételezés határán túlmenően - azt a következtetést jogosítják, hogy ezek a népek is beletartoznak az általunk felderített nagy élettér egynyelvűségébe. Eddig ugyanis a nyelvtudósoknak az a csoportja, mely az emberiség ősiségében az "elsőszülöttség Jogát" az indo-európaiaknak akarja juttatni, mindent elkövetett, hogy az összes kaukázusi nép szájából indo-európai beszédet varázsoljon elő. Azonban minden erőlködés hiábavaló volt, hiszen a ragozó nyelvek nem illeszthetők be a hajlítók családjába és az összes - legrégibbnek nyilvánított nyelvemlékekről bizony ragozó rendszerű nyelvet olvastak el, amivel az indo-európai nyelvészek nem tudtak mit kezdeni. Kiragadtak tehát egyes szavakat az ősnyelvből és azt "hasonlítgatták" saját nyelvükhöz.

Itt pedig meg kell említenem egy oly - szinte mesébe illő történetet egy cseh nyelvészről, kinek fejét az indo-európaiak babérkoszorúja díszíti. A neve HROZNY. Szerencséje: hogy tudott magyarul. Ez a Hrozny foglalkozott a mai Törökországban kiásott ékiratos táblák megfejtésével, és ezt azzal a céllal tette, hogy azokon megtalálja az indo-európai nyelvek ősét. Hosszas keresés után végre talált egy szót: EKUT-ENNI. Erre az egyetlen szóra van felépítve az az elmélet, hogy a katti (hittita) nép indoeurópai volt. Hrozny magyarázata a következő: ENNI.. annyit jelent németül: ESSEN, tehát megvan a kapcsolat a német nyelvhez, mely indo-európai. De az ékiraton talált ENNI szónak semmi köze nincs a magyar nyelvhez. Tiszta véletlen, hogy magyarul is úgy mondják az "evést": ENNI.
Sok idő telt el azóta, és - mint már említettük - megbukott az indo-európai "alapnyelv-teória". Most mindazokat a keleti népeket és nyelveket, melyeket be akarnak sorolni abba a nagy erőlködésbe, hogy saját őstörténetet szerkesszenek maguknak, egyszerűen "jafetita" népnek, vagy "jafetita" nyelvnek nevezik, a "semita" nyelvek elnevezéséhez hasonlóan.

Ebből az igyekezetből láthatjuk, hogy őstörténetünk kutatásában nekünk is be kell kapcsolódni a biblikus hagyomány szerinti szóhasználatba. Annál is inkább, mert erre minket a Mezopotámiában kiásott és ma sumírnak nevezett ékiratok kényszerítenek. Meg kell néznünk, hogy vannak-e