Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

Lugalzaggisi felirata

Itt fogalomjegyekkel írottan, a következő szöveget olvashatjuk:
A 9. sorban: DUMU KUS KUS : KUSOK FIA.
A 24. és a 25. (bekerített) sorokban: DINGIR NAP KUS-A.., a NAPISTEN KUSA. (Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvem 186. és kk. oldalain bőven kifejtem ennek a szövegnek Nimrudhoz csatolt vonatkozásait is.)

Ebben a szövegben előforduló "kusok fia" kifejezés kétségteleníti azt, hogy a KUS fogalom feltétlenül népelnevezés. De ezt megerősíti a Biblia is, mert az Édenkert leírásakor, az Édenből kijövő egyik folyóra vonatkozóan így ír: (Gén. 2. 13.) "A második folyónak neve pedig Gihon: ez az, mely megkerüli az egész KUS földet."

(Érdekes megjegyezni a bibliai szövegre vonatkozóan azt, hogy még az Isten nem teremtett embert, de KUS-föld már létezik.) Tehát a biblikus hagyomány ismeri a "kusokat". Itt most az nem érdekes, hogy a Biblia Noétól származtatja a KÁM-KUS-NIMRUD-ot, mert ez a leírás a régi sumír-káldeus hagyatékból ered, ahonnét a héberek kisajátították. Az Édennek a KUSOK földjével való azonosítása azonban azt látszik igazolni, hogy a ma sumírnak nevezett Káld-KUSOK hiedelemvilágában ugyanaz az őshaza-tudat élt, mint amit Gábori Miklós ma az emberiség kaukázusi melegágyának nevez, ahonnan Közel-Kelet és Közép-Európa is benépesedett.

Annak a sumír fogalomjegynek az értelmezésénél azonban, melyet a mai szakemberek KUS értékkel ejtenek ki, a biblikus szöveg hatása észlelhető. Ugyanis a mai sumírnak nevezett Káld-Kusok nevüket (mellyel népüket nevezték) feltétlenül arról a szárnyas KOS-ról kapták, mely a hiedelemviláguk szerinti "teremtéstörténet"-ben őket a Tudás Fájához vezette. Vallási kultuszuk szent állata is a KOS, melyet Sir Wolley ásott ki UR városában, aranyból és lápiszlazuliból készített csodás formájában. Igazság szerint tehát: ha a "szent állat" neve KOS, akkor a nép neve is ugyanaz, vagy KUS mind a kettő. (Sajnos a mai sumír szótárak segítségével ezt leellenőrizni ma nem tudjuk, mert a sumír hangállományt- a magyarul nem beszélő megfejtők - a semita-akkád szövegek alapján állították vissza, és a semitáknál nincs "O" hang, csak "U". Így a sumír szószedetek is hiányolják az "O" hangot- annak ellenére, hogy hangtanilag az "O" előbb keletkezik, mint az "U" és az "U" is az "O" hang családjába tartozik.)

Talán ezért is van az, hogy a klasszikus írók a KUSITA, KUSI népeket mind a két formában nevezik. Mondják KUS-I és KOS-I formában is. Fogadjuk el a gyakorlatban lévő KUSI, kusita formát, és a ma sumírnak nevezett nép hivatalos neveként. Mondhatjuk tehát, hogy: a kusita nyelvet beszélő kusita népek töltötték be a Kárpát-Közel-Kelet nagy életterét, és e népek ragozó nyelve csak tájszólásilag különbözött egymástól.

Természetesen nem a mai magyar nyelvből kell kiindulni, hanem a régi formából. Ehhez a régi formához pedig a szanszkrit is csatlakozik, hiszen Kőrösi Csoma Sándorunk már elvégezte a szanszkrit- magyar összehasonlítást, és azt ősnyelvünk egyik formájának ismerte fel. Kutatni kell a régi elnevezéseket is. Pl. a "TAHIRI ÜNGÜRÜSZ" azt a területet, melyet ma IRÁN néven ismerünk, ADZSEM-nek nevezi és Nimrud ősapánk birodalmához tartozónak mondja. Ez a név másutt ADZSA-M formában található. Érdekes véletlen lenne, hogy a szanszkritban ADZSA jelentése KOS...? ADZSA-M pedig... "a KOS földje", a "KOS országa".

Ezt a területet nevezik későbben Perzsiának - de csak akkor, amikor a perzsák ezt elfoglalják az 500 évig ott uralkodó pártusoktól, akik itt kialakították i. e. 256-tól i. sz. 260-ig azt a Birodalmat, mely Róma egyetlen legyőzője volt, A szakirodalomban IRÁN név alatt találjuk meg a legtöbbször, de a Bibliában neve ELAM. Az Apostolok Cselekedeteinek késői írója valószínűleg a szájhagyomány alapján írta le azt az esetet, amikor Jézus Apostolai a mindenféle országból összegyülekezett néphez szóltak (2-7, 8, 9). A szentíró a galileus apostolok igehirdetéséről úgy írja, hogy "minden nép a saját nyelvén hallotta a szavukat". -A Szentlélek csodájának minősíti ezt. A mai kutatóban, aki most a népek egynyelvűsége ügyében nyomoz, azonban egy nagyon valószínű "nyelvazonossági" esetnek a lehetősége mutatkozik meg, hiszen a hallgatók (mint a Biblia írja) "pártusok és médek, elámiták és kik lakoznak Mezopotámiában, Júdeában, Kapadociában, Pontusban és Ázsiában..." voltak.

Ezek mind beletartoznak az egy-azonos nyelvet beszélő Nagy Népbe. Megértették a "galileusokat", hiszen ők is Mezopotámiából lettek Palesztinába telepítve akkor, amidőn a "nagy asszír király" deportálta onnan az izraelitákat, és helyükbe Mezopotámiából vitt lakosságot. Az olvasó itt joggal megkérdezheti, hogy miért nevezi a Biblia ELAM-nak azt a területet, melyet a klasszikus hagyomány ADZSEM, ADZSAM néven ismer...'? A válasz egyszerű: "azért, mert a szentíró a saját, sémi hagyományaiból merített". Említettük az előbbiekben a sumír- akkád küzdelmet. Ez természetesen a kulturális síkon volt állandóan tapasztalható. (Még ma is.) Akkád nyelven nevezik ezt a területet ELAM-nak.
Káld-sumír neve megint egy perdöntő bizonyítékot szolgáltat.

Az ékiratokon ugyanis AN-SA-AN-KI ékjelekkel van írva. Itt a "SA" jele pontosan ugyanaz, mint a tatárlakai amuletten lévő SA-PÍR szöveg "SA" írásjele. AN-SA-AN-KI annyit jelent: "istenes égarcúak országa".

A történelmi hagyományokban eddig ilyen hatalmas párhuzamot sehol sem találunk, mint ebben az esetben. A Kárpát- medence "NAP-ARCÚ" - SAPÍR népének vallási hiedelmét találjuk meg Közel-keleten, az Adzsem-Elam-ANSAAN soknevű terület "ÉG-ARCÚ" népénél. Az őskorokig visszanyúló hagyományok ezek, melyek a kőkorszakokkal megkövesedtek az emberi lélekben, hogy aztán a fémkorszakok ékszerekbe, arany kegytárgyakba öntve ragyogtassák Isten felé a hiedelem erejét.

Visszakanyarodva kutatásunk tárgyához- mondhatjuk, hogy a Biblia segítségével - gazdagabbak lettünk a keresett "egynyelvűség" egy bizonyítékával, melyet a vallási hagyomány emberi öntudata emel a bizonyosság fokára. A mai materializmusból visszatekintve, csodálatos és szinte irigylésre ösztönző az a valóság, hogy a sok ezer éves, legendás múlt embere önmagát Istenhez hasonló "Isten-Arcúnak", "Nap-Arcúnak" hitte. A történelemnek kellene lenni életünk tanítómesterének.

Sajnos nem az, hanem éppen az ellenkező szerepet kapta a történészektől, akik saját kényük-kedvük szerint írják vagy közlik, és nagyon sokszor meg is hamisítják a múlt történéseit.

E sorok írója úgy véli, hogy nagyobb szeretettel kell fogadni a hirtelen felbukkanó "Isten-Arcúakat". Ugyanis, ha arra is kiterjesztjük elmélkedésünket, hogy mi indokolta náluk azt az elhatározást, hogy emberi mivoltukban, önmagukat Istenhez hasonlították - talán sokkal magasabbrendű "filozófiát" észlelünk náluk, mint amit a mai vallások a saját rozoga szekerük kerekébe törtek. - De haladjunk tovább a megkezdett történelmi nyomozásunkban.

Az ősnép ősnyelvének a keresésében, az i. e. 5200-ból származó tatárlakai tábla írásáról lefejtett szöveget a mai sumírnak nevezett káld-kusok nyelvével azonosítottuk, és a szintén agglutináló szanszkritig értünk. A Kárpát-Közel-Kelet nagytérségben Gordon Chllde azon meghatározásához, mely szerint: "a Kárpát-medencétől Mezopotámiáig-egyazonos nép települését látja" - mint régész, az "egynyelvűség" tételét is csatolhatnánk, ha az égei térség nyelvét ismernénk. Itt a kréta-mikénei műveltségnek-igaz már bronzkori, de eddig ismeretlen - írására gondolok. Nevezetesen a phaisztoszi korongra és a mínoszi lineáris A és B nevezetű írásokra. Bár ezek az i. e. II. évezred termékei, de minden "indo-európainak" nevezett görögség előttiek.

Pár évvel ezelőtt ZEBITSCH Herbert osztrák mérnök számítógépes eljárása oldotta meg ezt a nyelvi titkot. Megfejtette a nevezett írásokat, és megállapította, hogy a megnevezett írások: "ugyanazon a nyelven készültek, mely nem a görög nyelv, hanem egy eddig ismeretlen és egyelőre pelazgnak nevezett nyelv, mely az agglutináló (ragozó) nyelvek típusába tartozik. A jelek szótagokat jelölnek. A szótagok többségükben magánhangzóra végződnek, a ragozás pedig kizárólag elő-, utó- vagy szóközi ragokkal történik. A ragok mindig önálló szótagok."

A pelazgnak nevezett nyelv ismertető leírása tökéletesen ráillik mind a káld-kos-sumír, mind pedig a magyar nyelvre.
Zebitsch megfejtésével tehát igazolódik CHILDE megállapítása azzal a csekély módosítással, hogy A Kárpát-medencétől Mezopotámiáig települő egy azonos nép nyelve is azonos volt.

Az a káld-kos-sumír nyelvemlék pedig, melynek szövege elmondja, hol a mezopotámiai felsorolt népek - és köztük a SUBAR-SABAR-SAPÍR nép is - egy nyelven dicsérték az Istent, kiegészítődik a "nagy élettér" többi területeiről származó írásokkal ennek az "egynyelvűségnek" a bizonyítására. A "szabír" térség és benne az őshonos szabírság élettere a Kárpát-medencétől Észak-Mezopotámiáig szélesül. Ugyanis itt a "subarean"-nak nevezett szabírok már az i. e. 9.000 évben települve találhatók. (Bővebb felvilágosításra ajánljuk: BÍRÓ József: A Szabírok Őstörténete c. könyvet.)
Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. KUS és NIMRUD neveket megtaláltuk. KÁM is ott van. Értelme: a "Tudás Isteni tökéletessége". A sumír szótárak KUS4 jellel értelmezik az "isteni rendelkezést", és a KUS5 ékjel jelentése "szarvasállat-KOS".

Jézus tanítását már az i. sz. első században megismerte az Eufratesztől keletre eső - ma Közel-Keletnek nevezett - vidék. A 3. századtól kezdődően a páli teológiára alapított kereszténységnek nyitott utat az örménység. Ettől kezdve használja a bibliai népelnevezéseket. Így lesznek a káldeusok és a velük egy nyelvet beszélő népek mind "kosok". Lukácsy Kristóf ad ékes magyarázatot erre vonatkozólag, amint mondja, hogy a hun-magyar népek mind "kos" névvel vannak megkülönböztetve mindaddig, míg a görög írók nem kezdik el rájuk akasztani a "szkíta" nevet.
Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy mindazokon a területeken ahová a római kereszténység ki tudta terjeszteni befolyását, a bibliai teremtés történetével indult az emberiség őstörténete.

Még ma is ezt hirdeti a római egyház hivatalos filozófiája. Az "egyházak" csak az Ádám- Éva monogenézist fogadják el és ugyanazt tanítják, ahol a "kámiták" átkozottak.

Tekintve, hogy KUS KÁM fia volt- az egyházi szeretetből ki vannak rekesztve az összes "kusita" népek. A "semiták" és "jafetiták" kedveltek. Talán éppen ezért használják szakkifejezésként az embertanban és a nyelvészetben is ezeket a jelzőket, hogy a szimpátiát előlegezzék és az esetleges feltételezések elfogadását biztosítsák.

Pontosan ellenkezőjét tapasztaljuk mindkét tudományágban akkor, ha "kusita", "kosi", "kusi" népeket említünk.
Ennek a nyilvánvaló "antikusitizmusnak" ékes példája a " kusi- magyarság" igaz származásának a csúffá tétele, melyhez a római egyház adta a legnagyobb segítséget.

- De hagyjuk a bánatot, hiszen felszámoltuk már ezt a hazug finnugorizmust. haladjunk tovább múltunk érdekességeinek feltárásában. vegyük fel az elkezdettek további gombolyítását... és állapítsuk meg, hogy a Biblia emberektől való származást ír.

KÁM apja KUS-nak, ez pedig NIMRUDNAK. Nem így van leírva a káldeus hiedelem "teremtéstörténetében", melyet a ma sumirnak nevezett ékiratos agyagtáblákon olvashatunk.
Ezek úgy mondják, hogy "KÁM-ból- az Isteni Tudás Tökéletességének a világából vezette a KOS az EM-BAR-t a földi Tudás Fájához".

Ezért találjuk az i.e. IV. évezredből, URUK városból származó és eddig legrégibb kultikus váza díszítésében a KOS-t, mint az oroszlán előtt haladó "vezérállatot"

Azt is meg kell tanulnunk, hogy az EM-BAR szóban az EM káld-sumir nyelven "istennőt, nagyasszonyt" jelent és a BAR (PAR) a "párját". EM-BAR kifejezés alatt tehát az első "kosi emberpár" értendő.

NIMRUD nagykirály volt a "kusi nép" első tanítómestere. Azért maradt róla annyi rege, mítosz és hagyomány. Jó, ha megismerjük a klasszikus írók hagyatékát Nimrudra vonatkozóan. Ezért az alábbiakban közlöm munkatársam - OLÁH Imre - kutatási adataiból a legfontosabbakat. "A hagyomány szerint Nimrud után egy Turás nevű uralkodó foglalta el trónját: "Nimrod successit Thuras...", írja az alexandriai krónika. Tehát, mint látjuk, már jóval a semiták előtt, Asszyriát régen Atturának nevezték. A csillagvallás istenkarában Turást a Mars bolygó jelképezte. (Különös, ha belegondolunk, hogy a mongolok nyelvén Buda ugyancsak a Mars bolygót jelöli.) A görögök ezt a Marsot "Ares néven tisztelték. Az asszyrok Arest, Marsot nemzetalapítójuknak tekintették, kinek tiszteletére (épp úgy, mint később Mátyás király Budán) emlékoszlopot emeltek. Az Asszyr kalendáriumban ugyancsak Mars nevéről volt elnevezve az újév első hónapja is, sőt H. Rawlisontól tudjuk, hogy az asszyr királyok felségcímer gyanánt gyakran használták az "Ares" nevet, amely hajdani nyelvükön oroszlánt jelentett.

A klasszikus hagyományokból úgy tűnik, hogy Nimrud, miután utódjára hagyta Asszyriát (Atturát), keletre költözvén, egy újabb birodalmat alapított magának. "Et Cush genuit Nimrud, quippe cujus Historia esset notabilior, et magis particulariter recensezi mereretur. Is enim non tantum Assyriam, sed (ut videtur) Mediam et Persiam et Bactriam usque ad Indos sibi subjugavit, ibique propagavit Imperium."

Vagyis: "És Cush nemzette Nimrudot, akinek a története természetesen nevezetesebb és sokkal részletesebb tárgyalást érdemel. Ő ugyanis nem csupán Asszíriát, hanem (úgy látszik) Mediát, Perzsiát és Baktriát is hatalma alá vette, egészen az Indusig, s ott kiszélesítette a birodalmát..

Tehát Atturából elindulva, Nimrud birodalmának központját Perzsiába, a hajdani Evilátba helyezte át, és tényleg a hagyományok Perzsia első honfoglalóit mindig kusoknak nevezték.

De Perzsia is új elnevezés. Hajdan nem ezen a néven ismerték.

Hyde, a klasszikus keleti hagyományok jó ismerője ezt írja; "Persia est Agjem... et in omnibus orientatium libris, tam Persia..., vocantur Agjem." vagyis Perzsia, Adzsem... és minden keleti forrásban ezt a Perzsiát... Adzsemnek hívják.
Ad vagy Aud névről, amelyről a történelem előtti Adzsem birodalmat elnevezték, csak annyit tudunk, hogy valamikor egy kimagasló történelmi személy neve lehetett. (Donelly szerint Ad a bibliai Khám patriárka dédunokája volt, ennek fia Sed-Ad, Arábiát és Irakot hódította meg. Hasonlóan az arab történészek is úgy tartják, hogy ez az uralkodó a történelem előtti Arábia [Khus] ura volt, akinek leszármazottja a legendás hírű Dahak [Dahaj] viszont Perzsiát uralta.)

Hogy ez az Ad vagy Aud valamikor egy igen ősi keletű személy neve lehetett, az kétségtelen, de mindaddig, míg Higgins meg nem fejtette, kiléte sokak előtt ismeretlen volt.

Higgins szerint ui. az Adzsa szó szanszkritul "kost" jelent. Ez pedig számunkra világosan igazolja, hogy Adzsem alapítójának Ad, Aud neve a bibliai Khus patriárka nevében maradt fenn.

Innen eredt tehát az Adzsem elnevezés is, amely Khus földjét, Scythiát, és később Kézai Simon idejében már Perzsiát, Eviláthot, s ma pedig Khuzisztánt jelöli.

A történelmi földrajzhagyomány Kaldeát hajdan Erák, Irák néven ismerte. Ez az Erák-Kaldea viszont két részre, egy külső és egy belső területre oszlott. A belső, vagyis a nyugati terület foglalta magába Turánt, ahova Média és Párthia is tartozott.

Ezt a területet egyszerűen Éráknak nevezték, csak később lett Irak, majd végül Kyrkánia belőle. A Perzsiába eső keleti, vagy külső területnek Erak-i Adzsem vagy Külső-Adzsem volt a neve.

Az iráni őshagyományokat őrző "Dabistán" című történelmi munka elbeszélése szerint, Iraki-Adzsem vagyis Ó-Irán történelme során 14 olyan oroszláncímeres papkirály uralkodott, akiket papi hivatásuk folytán elért kiemelkedő érdemeikért, a mágus vallásrend halhatatlan hírű prófétáivá avattak. Az óiráni papkirályok, az ún. Mah-Abad-ok sora a legendabeli Mah-Abad-dal, az adzsemi uralkodó dinasztia ősével, a mágus vallás megalapítójával kezdődőtt. Mag-Abad uralmának idejére egyedül a ".Desatir" című mágus-kánonban találunk utalást, "amikor ennek kezdetét a Kos-korszakának elejére, vagyis arra az időre teszi, amikor a bolygók fejedelme (a Nap) a Kos csillagképbe lépett".

Ennek az Erak-i Adzsemnek az ősisége beláthatatlan legendás időkre néz vissza. Muhmad bin Khavendas bin Mahmud, köznéven Mirkhond - ismert perzsa költő, oly fontosnak tartotta Adzsem történelmét, hogy azt a " Razut uz Szafa" című terjedelmes munkájában, hazája hírnevének öregbítésére, a perzsák történetét büszkélkedően, a legendás hírű adzsemi birodalom történetével kezdi. Ennélfogva a perzsa őstörténelem alapját is a szabír-hun, magyar hagyomány képezi. Amikor tehát Perzsia őstörténetét olvassuk, valójában Káldea-Erak vagyis az östuráni nemzethagyomány történetébe tekintünk bele. Számunkra tehát azért fontos Adzsem történelmének ismerete, mert ez a hely volt a hun-magyar nemzet ethnogenezisének színhelye. Itt uralkodott valamikor a legendás hírű Nimrud, akinek Kézai Simon mester krónikája szerint: "ott feleségétől, Enethtől két fia született, Hunor és Magyar, akiktől a hunok és a magyarok származtak. De az óriás Menrótnak - azt beszélik - Eneth mellett még más felesége is volt, akitől Hunoron és Magyaron kívül több fia és lánya született; e fiai s ezek utódai Perzsia vidékét lakták, testalkatra és színre a hunokhoz hasonlítanak, csupán beszédjük tér el kissé, mint a szászoké a thüringiaikétól.

Grandpierre K. Endre, őstörténetünket magába foglaló Tar-Ihi Üngürüsz ős-csodaszarvas mondáit elemezve, megállapította, hogy őstörténeti mondáinkat ugyancsak "egy olyan nép alkotta, amely Iránból Meotiszba költözött és Iránból magával hozta a mondát..."

Ez a szent hagyomány köti össze a Kárpát-medence "Nap-Arcú" (szabír népét az adzsemi "Kus-Ország" "Ég-Arcú"-akkal..., a "kusokkal". Egyetlen népe ma a világnak a MAGYAR, aki ily messze múltba néző hagyománykinccsel rendelkezik. Tekintettel arra, hogy Nimrud ősapánk létezését, birodalmát és hatalmát a Biblia is tanúsítja-mint legelsőt az emberi történetben -, érthető, hogy a bibliai elsőbbséget szolgáló vallások "ellenzik" a nimrudi hagyományok újraéledését és sokszor - a "fajgyűlöletig" érő ellenvetéseik károsak a magyarság életére.

Mindenkiben önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy miért van ez az egybehangolt ellenkezés...? Miért nem szabad a nimrudi hagyományt őrző és ma még élő "egyetlen" népnek - a magyarnak - ősrégi eredettudatának szellemiségét és gazdag hiedelmét bizonyítani, hirdetni és tanítani...? Itt azokra - a ma sumírnak nevezett - ékiratos szövegekre gondolunk, amelyekről leolvasható ennek az ősnépnek nemcsak a saját történelme, hanem azon vallásfilozófiai felfogása is, mely szerint a természet törvényeinek felismerése útján eljutott a Mindenható, Egyetlen, Hatalmas Isten-Erő felfedezéséhez. Az emberi Lélek érzete, annak Istennel való homogenitása pedig az istenfiúság kötelességeinek tudatosítását alakította ki benne. Ez az Istenfiúság volt aztán megalkotója annak az Isten-Tiszteletnek, ahol az Atya-Isten Napereje mellett helyet kapott az Isten-Anya - mint az örök Élet adója, az ősvallás Istenasszonya.
Nevezhetjük mindezeket a valóságokat, a kereszténységi terminológia szerint, "isteni kinyilatkoztatásoknak" is, de akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy mindezek a "sumír isteni kinyilatkoztatások" sok ezer évvel megelőzik mindazokat a biblikus hasonlóságokat, amelyeket a judai-keresztény vallásfilozófia a jahvei nép kizárólagos tulajdonának tanít.
Valószínűleg itt kell keresni az ellenkezések gyökeret. Meglepő az, hogy pl. a buddhizmus vagy az indiai brahmanizmus hasonlóságai ellen sohasem emelik fel szavukat ezek a vallásfilozófusok, "finnugoristák", akkádisták, jafetiták, semiták vagy indo-európaiak. A sumír-magyar vonatkozások vizsgálata, nyelvi és származási összefüggések alapos és tudományos kutatása ellen azonban késhegyig menő harcba bocsátkoznak és minden eszközzel meg akarják szüntetni e kutatások és tanítások lehetőségét.

Aki tehát a magyar őstörténettel foglalkozik és a ma sumírnak nevezett "kusitákhoz", ezek ősapjához - MIMRUDHOZ - nyúl, számoljon a feléje szálló "antikusitizmus" mérgezett nyilainak érkezésével.

Minden negatív befolyás ellenére azonban kutatnunk kell őstörténetünket. Benne őseinket, eleinket. Őshazáink kultúrái, hagyományai, hiedelmei alakították ki és teremtették meg azt a formát és életfeltételeket, melyek végül is az árpádi honalapító magyarság útján váltak végső örökségünkké.

A kutatók munkájának azonos és egyakaratú útra való terelésének a szándékában elérkeztünk a kutatás legnehezebb szakaszához, melyben az "őshaza" kérdésének összekuszált fonalát kívánjuk egy szálba gombolyítani. A gondos szemlélődés már az eddig elmondottakból ís ki tudta következtetni alkalmazott módszerünket, amellyel ezt a témát egyes részleteiben és összetevő adataiban tárgyaltuk.

Az ősiség "életterének" kiszélesítését követelte meg az összefüggő adatsorok láncolata. Ez a sok őskori összefüggés, az emberiség első írásának a Kárpát-medencében való igen korai megjelenése (i. e. 5200), majd annak közel-keleti kapcsolatai, az "egynyelvűség" létezése a kiszélesített élettérben, azt a kellően indokolt javaslatot sugalmazta, hogy feltétlenül létezett ebben a "kiszélesített élettérben" egy hatalmas népség. Ennek az egy-azonos népnek pedig éppen a Kárpát-medencei tér felé való folyamatos és állandó gravitációja adta azt a jól megfontolt gondolatot, hogy ezt a hatalmas népet proto-magyar néven illesszük be őstörténetünkbe. Megfontolásunk indokolását-az őskorok idejére vonatkozólag - a "Kárpát-medencei Őshaza" c. fejezetben fogjuk elmondani, ahol is ennek a proto-magyarságnak őskori kialakulását ismerjük meg. Itt van az "eredet", a folyamatos fejlődés és az ún, etnogenézisnek a proto-magyarságra vonatkozó legrégibb fejezete. - De a "hatalmas, nagy nép", az egy-azonosságnak már a történelmi korokban is létező bizonyítékát is ide kell illesztenünk. Ugyanis így - átugorva az őskorból az árpádi magyarság etnogenézisének - a kiszélesített élettér ellenkező oldalán lévő - utolsó indulási helyére - KHOREZM-be, 10-15 000 év távlatában tudjuk ismét felfedezni az egy-azonos, hatalmas népet, melynek nevéről már teljes bizonyossággal elhagyhatjuk a "proto" megjelölést és már MAGYARNAK nevezhetjük.

Tolsztov - idézett könyvében - ezt a nevet a babiloni ékiratokon feljegyzett KU-MA-RIS-MA (Kumarizma) elarabosított formájának véli. Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvemben foglalkozom ennek a névnek az etimológiájával. Az ott írottakhoz csak annyit kívánok hozzátenni, hogy az elismert és nagy tekintélyű orosz szumerológus - prof. Djakanov- egyetértett ennek a névnek a sumír hangzás szerinti elemzésével, mely szerint KHOREZM - KUMARIZMA ősi formája így állítható vissza - a nyelvtudomány törvényszerűségével: KU-MAH-GAR-RI-ES-MA.

Ez a szó, mint sumír elnevezés, pedig annyit jelent: a HATALMAS NAGY NEMZETSÉGES ORSZÁG.

Íme eljutottunk a "hatalmas, nagy néphez", de most már a történelmi korszakok idejében. Ezt az adatot ki kell egészítenünk még Tolsztov azon jelentésével, melyben közli, hogy a "magyar név a IX. század folyamán az ARAL-TÓ mentén bukkan fel". Előzőleg azonban hivatkozik a VI. századbeli bizánci írókra, akik ugyanitt "ugor" (ogor) népet említenek. A kiszélesített életterünk őstörténelmét - az "őshaza" kutatásában -tehát az életterek sorba vétele útján kell feltárnunk.

Éppen Khorezm történetével kapcsolatos tényadatokkal kell kiegészíteni majd az álmos-árpádi magyarság eltörökösített történelmében a nem finnugoros, hanem déli irányú származás igazságát. Ugyanis Tolsztov is hivatkozik arra, hogy a chorezmi uralkodóház és a Pártus Birodalom Arsacida királyi háza között közvetlen dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Tekintve, hogy mind a két uralkodóház azonos ősre vezeti vissza származását, a két uralkodóház ugyanazon gyökér hajtása. Tolsztov hivatkozik Sztrabónra (XI. 9.), aki arról tudósít, hogy "az Arsacidák megalapítói azoknak a daháknak a földjéről származtak, akik a MAIÓTISZ-TÓ (az ARAL-TÓ) mögött, vagyis azokon a vidékeken laktak, amelyek CHOREZM mögött, a Szir-Darja alsó folyásán terülnek el." (Tolsztov: id. m 126. old.)

Majd látni fogjuk, hogy eredetkutatásunkban míly óriási változást eredményez az a tény, hogy MAIÓTISZ (Meotisz) alatt nem az eddig véleményezett "Azovi-Tenger" vidéke, hanem az ARAL-TÓ értendő.

A felsorolt sok adattal elérkeztünk a kiértékelés lehetőségéhez. Tanulmányunknak ahhoz a fejezetéhez, amelyben álláspontunkat, mint IRÁNYELVEKET, lerögzíthetjük és egyben javasoljuk az eddigi kutatási részleteknek ebbe való illesztését. Az eddig fennálló nézeteltéréseknek összehangolását, vagyis az egy úton való haladást őstörténelmünk igazságának feltárásában.

Keressük meg tehát önhazánkat, vagy talán pontosabban őshazáinkat.