Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

VI. A hunok évezredei

Már nagyon régóta gyűjtőm az adatokat ehhez a tanulmányhoz, de a megírásához szükséges elhatározást valójában Makkay Jánosnak, a történelemtudomány doktorának köszönhetem. Ugyanis az ő írásai, amelyeket a "Pest Megyei Hírlapban közölt - ezek között is az 1994. okt. 24-i számába írt cikke erősítette meg bennem e téma kidolgozásának szükségességét. De hadd említsem Makkay saját írását indokolásul. Tehát idézek a megnevezett cikkéből: "Azért nem tartjuk a magyar önvigasztalás időszerűtlen téveszméjének és délibábok kergetésének, mitikus torzképnek, ha új adatok segítségével a szorgos kutatás által mára szinte érthetetlenné bonyolított kérdésben új felfogások jelentkeznek. Főleg nem tekintünk ilyen szemmel Szörényi Levente rockoperájára, az ATILLÁRA. Eközben a józan ész nem kívánja a magyarokat a hunoktól származtatni, pusztán csak azt akarja tudni, kik voltak Árpád magyarjai? Az elmúlt évtizedek acélos gonoszsága és keblünk bűnös elhűlése miatt is már-már feledésbe merülő ősi nemzettartó hagyományt keltett életre Szörényi Levente rockoperája... hűen idézte fel megírt és meg nem írt múltunkat, legendabeli történelmünket. Azt tehát, ami a hűlőben lévő kebleknek is erőt ad évezredes és megpróbált magyarságunk megőrzéséhez." ("A szent kard öröklődő hite"c. írásából idézve. 1994. X 24. P. M. Hírlap.)

Makkay azt akarja tudni, hogy: kik voltak - a nyugati kútfők által a hunokkal egybefont-Árpád magyarjai? Ugyanakkor arra a "józan észre" (?) hivatkozik, mely "nem kívánja a magyarokat a hunoktól származtatni".
E sorok írójának szerény véleménye az, hogy "származás" kérdést addig sem felvetni, sem tárgyalni nem lehet, míg kétségtelenül meg nem állapítjuk azt, hogy:

  1. kik voltak a hunok, és
  2. miképpen kapcsolódik hozzájuk a magyarság valós története, hagyományai és hitvilága.

Jól tudom azt, hogy Szörényi Levente és Koltay Gábor "kézikönyve". az "Atilla, Isten Kardja" c, opera történelmi hátterének megállapításában Szász Béla: "A hunok története -Atilla nagykirály" c. munkája volt, melynek bőséges forrásadat jegyzeteit dr. Bakay Kornél dolgozta át, valóságukban kellőképpen megerősítve azokat. (A könyvet a Szabad Tér Kiadó bocsátotta az olvasók rendelkezésére, remek kiállításban.)

Bakay Kornél - a nevezett könyv bevezetőjében, amelynek "A hunokról magyar szemmel" címet adott- igen jól elmondja azt a - hunokra vonatkozó - történelemhamisítást, amit Makkay "az elmúlt évtizedek acélos gonoszságának" nevez. Hasznos lesz tehát, ha megismerjük Bakaynak az álláspontját az alábbi idézetekben: "Ám bármilyen rendkívüli tehetség volt Gombocz Zoltán, mégis nagyon jellemző a történetkutatás ingatagságára, hogy egy nyelvész véleményváltoztatása, hogy ti, a bolgár-magyar kapcsolatok helye - sejtése szerint! - nem az Ural és a Középső Volga vidékén történt, hanem délebbre, a Kaukázus vidékén. A magyar őstörténet-kutatás "hatásában és következményeiben egyelőre nem is sejthető nagy eseményének" nevezett.

Noha közvetlenül nem nyomós érv, közvetve mégis sokat segíthet (vagy segíthetne) az embertani jellemzés. E tekintetben kétféle forrás van. Az egyik az írott források leírásai a hunokról, a másik az embertani anyag, a feltárt sírok csontvázleletei. Az ókori szerzők, Ammianus Marcellinus, Apollinaris Sidonius és Jordanes, becsmérlő, lesújtó és igaztalan leírásokat adnak. Az embertani leletek pedig azért gyenge mankók, mert egyáltalán nem tudható, hogy például egy mongoloid vonású ember (pl. Wien-Simmering, Straze, Benesov) vajon hun volt-e vagy más nemzetiségű?

A csontok éppen úgy nem beszélnek, mint a régészeti leletek. Három évtizedes régészeti kutatásaim igazán megtanítottak erre.

A hun-magyar rokonság hagyományának és tudatának, kimondva- kimondatlanul tulajdonképpen az a legerőteljesebb ellenérve, hogy Atilla halálával a hun birodalom "felbomlott", és a hunok - sorozatos és megalázó vereségek után - eltűntek a történelem színpadáról. Eltűntek, mint náció, eltűntek, mint az anyanyelv hordozói, eltűnt a viseletük, eltűnt minden örökségük. Az emlékük olyannyira kiveszett, hogy évszázadok múlva bukkant fel csak ismét. Különös módon azonban nem a magyarok vagy a bolgárok körében, hanem a germán világban. Így tehát, amikor a magyar krónikák, mindenekelőtt az ún. ősgeszta és Anonymus, először beszélnek a hun hagyományokról, ez csakis úgy volt lehetséges, állították régen és állítják ma is sokan, hogy átvették nyugatról.

Így aztán nekünk, magyaroknak tehát semmiképpen sincs közünk a hunokhoz, mert először: a krónikáink vonatkozó részei nyugatról elorzott, elcsent mesék; másodszor: "a magyarság a IX. században bukkant fel az ismeretlenség homályából", és a honfoglalás előtti magyarság történetét sűrű homály takarja, amelyet a tudományos kutatások mindeddig nem tudtak eloszlatni. Harmadszor: csaknem félezer esztendő választja el a két népet egymástól; negyedszer: a hunok régészeti emlékanyaga nincs meg a honfoglaló magyarok régészeti leletei között; ötödször: a hunok nyelve török volt, a miénk finnugor; hatodszor: a hunok Belső-Ázsiából jöttek, a magyarok az Ural-Volga vidékéről; és végül hetedszer: mindazok a források, amelyek arról beszélnek, hogy az avarok és a magyarok is hunok, elvetendő félreértések, értéktelen dolgok, ideértve mindenekelőtt a székelyek hun hagyományát. Noha Szász Béla a XV. fejezetben tárgyalja az Atilla halála utáni eseményeket, lényegében azonban az "európai hunokat" elkülöníti a kaukázusi hunoktól.

A magam részéről a "hun rejtély" megoldását abban látom, hogy a hunok ősi földje, valódi hazája nem a Kárpát-medencében volt a IV-V. században sem, hanem az Aral-tóba ömlő Oxus folyó (Amu-Darja) és a Kaszpi-tenger közötti területen, amely a török nyelvű népek csatlakozása és beolvadása után elnyúlott a Volga torkolatvidékéig, illetve kiterjedt a Kaszpi-tó, a Kaukázus és a Fekete-tenger határolta Kubán-vidékre. Több száz év óta élt itt az a nép, amelyet (vagy amelynek egy részét) az írott források a Krisztus születése utáni első századokban hunni-nak kezdték nevezni.

Az antik geográfusok munkáiból teljesen nyilvánvaló, hogy a Kaszpi-tenger és az Oxus között feküdt Szkítia, ahonnan mind a hunok, mind a magyarok .kijöttek, azaz származtak. Szkítia déli határa tehát Perzsia volt, délnyugatra esett Albánia és Hibéria: A csak mártírként tisztelt, a magyar őstörténet szempontjából viszont "lesajnált" nagy magyar hazafi és tudós, Kőrösi Csoma Sándor tehát egyáltalán nem véletlenül indult a "jugárok" (az újgurok) földje felé, Kína nyugati határaira.

Amikor tehát Atilla király meghalt (453), Jordanes előadása szerint számtalan fia között viszály támadt az örökségért. A megbízhatóságáról egyáltalán nem híres Jordanes úgy adja elő, hogy a leigázott népeket rabszolgákként akarták egymás között kisorsolni. A felháborodott germánok a gepida király, Ardarik vezetésével fellázadtak a hunok ellen és a Nedao folyónál legyőzték őket. A csatában elesett a hunok új királya, Atilla legidősebb fia. Ellák is. Azután Jordanes így folytatja: Atilla fia Hernac is Kis-Szkítia szélén választott ki magának övéivel helyet... és sokan a hunok közül mindenfelől ideözönölve Romániába (Bizáncba) mentek.... Történt azután, hogy Atilla fiai a gótok ellen jöttek, mintha azok az uralmuk alól szöktek volna meg, mintha megfutamodott rabszolgák után kutatnának, és a másik két testvér tudta nélkül egymagában Valamérre támadtak. A hunokat ő ....úgy megverte, hogy az ellenségnek alig egy része maradt meg, amely azután elfutott Szkítia azon részébe, amely mellett a Danaber folyó vize folyik, s amelyet a nyelvükön Hunni Var-nak neveznek..

Amilyen éles kritikával illetik történészeink a magyar krónikákat, annyira elnézőek a hungyűlölő alán-gót Jordanesszel szemben, holott nyugodtan feltehető, a fenti történetből mindössze annyi igaz, hogy egy csatában (a Nedao nevét egyetlen más forrás sem ismeri, és talán nem is létezett) elesett Ellák hun király, mire a hunok elvonultak. Szász Béla könyvének nagy értéke, hogy határozottan visszautasítja a magyar történelmi hagyományokat megvető nézeteket, ám arra nem gondolt, hogy a hunok Atilla nagykirály és Ellák király tragikus halála után visszatértek ősi földjükre, ahol erejük teljében maradva fenntartották uralmukat mind a Don-Volga, mind a Kubán, mind a Kaszpi-tó vidékén. Sőt, még arra is volt erejük, hogy - bár lemondva Atilla korábbi, Európát és Bizáncot meghódítani akaró nagy tervéről vissza-visszatérjenek a Kárpát-medencébe is, megleckéztetve a germánokat."

A fenti megállapítások részben eloszlatják kétségeinket és részben megindokolják "kebelünk bűnös elhálását" is, különösen akkor, ha helyesbítjük Bakay írásában azt, hogy: "Szkítia déli határa nem Perzsia (mint ő írja), hanem 500 éven át a Pártos Birodalom volt, melynek elsorvadása után jött létre csak az a Sasan-Perzsia, melynek a hazai történészeink teljesen átengedik a pártos kultúra tárgyi bizonyítékait. De ha alapos történelemszemléletet végzünk az eredmény az, hogy ennek a Perzsiának nagy részét bizony a heftalitának nevezett "hunok" uralták."

Bakay véleménye után még nagyobb lépéstévesztésnek véljük azt a szándékot, mellyel Makkay, mint a "történelemtudományok doktora". a hun-magyar kapcsolatokat egyszerűen "származási problémává" fejleszti.

Nem ismerné annak a Kr. u.-i 6-13. századokban keletkezett "harminchét" (37) történelmi kútfőnek állítását, melyek "a BAJAN által alapított 'avar" birodalmat Atilla hun uralmának a folytatásaként ismerik fel, hangoztatva a hun-avar azonosságot...?" (Felsorolva: Káldeától Ister-Gamig I. 171. old. 14. jegyzetben.)

Ezt az "azonosságot" aztán László Gyulának a "Kettős honfoglalás" valóságára vonatkozó logikus és helytálló bizonyítékai már tovább is viszik az avar-magyar azonosság létezéséig. (A "kettős honfoglalás" Magvető Kiadó, 1978. Bp.)

Tehát senki sem folytathatja a történelmi zűrzavart "származási" elméletekkel, mert itt a valóság HUN-AVAR-MAGYAR AZONOSSÁGOT bizonyít - vagyis azonos fajú és nyelvű hatalmas népet, különböző elnevezésekkel jelölve az évezredes létezésük történeti eseményei szerint.

Így például magyar történelmünk ismertetésénél sem lehet csak Árpádtól kezdődően népünket "magyar" névvel illetni. Érdemes ide vonatkozóan Lukácsi Kristóf megállapítását megismerni. Így ír: "A hun-magyar-szkíta faj igen jelentékeny része, a Pártos Birodalomnak hanyatlása után, a Kr. u. 11. században a gazdag Baktriát Bálkh fővárosával a hatalmába kerítette, és- nézetem szerint-éppen a "magyar törzs volt az, mely utóbb a hozzá csatlakozott rokon törzseket egyesítette." (A magyarok őselei, hajdankori nevei.)

De sok más adat létezik, mely az Árpád előtti magyarságra vonatkozik. Jól felsorol belőlük néhányat Sebestyén László eképpen: "a Káspitól nyugatra, a Kuma folyó partján vannak Nagy- Madzsar. Kicsik-Madzsar romjai, majd jó két óra járásnyira egy tó Mazsar-szu (víz) és egy Madzsar nevű folyó is." (Magyar őstörténeti felfogás az 1100. évfordulón c, tanulmányából, KAPU, 1994. 9. sz. 18. old.)

Én sokkal mélyebbre nyúlok történelmünkben, mert a ma sumernek nevezett ékiratokon a mi népünk önmagát MAH-GAR néven írja, melynek jelentése : a "Tudás Népe". Tehát, ha Álmos-Árpádék "magyar"-nak nevezték saját magukat, akkor ezt az ősi hagyományt feltétlenül ismerték, és nevüket nemzeti öntudattal viselték.

Hazai történészeink - már csaknem másfél évszázad óta tudatosan gátolják és lehetetlenné teszik történelmünk, igazságunk megállapítását. Módszerük első lépése az, hogy a "szkíta, hun, avar, magyar, bolgár, török, turk, sarmata, masagéta, heftalita, akatzír, gazig. gepida. onogur, szabír, kazár, kudarita, alap stb. nevű népességet különböző fajtájúaknak és különböző nyelvet beszélőknek hirdetik."

Második lépéstévesztésük pedig az, hogy a Kárpát-medencei népünknek - így a magyarnak is - feltétlen "ázsiai származást" akarnak mindenáron biztosítani.

Az alaphivatkozás mindig a "nyelvész és történész álruhát" magára öltő Reguly (jogász) és Hunfalvy (Hunsdorfer, közgazdász), múlt századbeli "szakemberekre" esik.

Minden írásomban hangoztatom azt a történelmi valóságot, hogy

  1. A Kárpát-medence-Káspi-Aral-térség-Mezopotámia-Kaukázus területén azonos fajtájú és csak nyelvjárásbeli különbségekkel rendelkező azonos a nyelvű nép települt, és ennek az azonos nyelvnek legősibb nyelvemlékei az ún. "sumír ékiratok". Így az összes felsorolt és különbözőnek vélt népnevek az ősi - sumír - nyelven kapnak értelmet és majd látni fogjuk, hogy azok NEM "népnevek", hanem a "néprészeknek hivatását, feladatát" megjelölő kifejezések, miként az alábbi felsorolásból az kétségtelenül megállapítható.

    Itt azt kell figyelembe venni, hogy az ősi megtelepülés - mind a 4 helyre - az őskori kaukázusi "melegágyból" történt, miképpen azt kiválóan bizonyítja Gábori Miklós. (Ala Tau Ararat. Gondolat, 1978.)

    Ezt a "kaukázusi melegágyat" nevezi a bibliai Genezis a "Kusok földjének". Több tanulmányban és könyvben közöltem már és bizonyítom, hogy a sumírnak nevezett nép királyai magukat a "Napisten Kusának", és "a KUSOK Fiának" nevezték. Erre vonatkozóan sokan bibliai "párhuzamot" látnak, pedig semmi más nem történt, mint a babilóni fogságban bőségben és jólétben élő zsidóság megismerte a Mah-Gar-Káldeus hagyományokat és onnan átvették "KUS"-t és "Kám"-ot is, a saját felfogásuk szerint megváltoztatva, miképpen azt Sir Woolley is megállapította. (1. "Ur of the Chaldees" [London, 1950.] c. könyvében.)

    Az alábbiakban felsorolom az eddig "népnévnek" vélt sumír elnevezéseket. (Bármelyik sumír szószedetben megtalálhatók.) Tehát:

    HIVATÁST JELENTŐ NÉPNEVEINK:
    • MAGYAR : mah-gar (MAH : tudás, hatalmas, és GAR : áradat, nép.) Tudás népe.
    • AVAR- ABAR : AB : atya, AR : mint előbb, nép. APA- nép, ősnép.
    • SZKÍTA : görögösítés nélkül : KITA-vándorló.
    • MASAGETA : mah-sar-kita. MAH : hatalmas. SAR : király. KITA : vándorló: igy MAHSARHITA : hatalmas királyi szkíta.
    • TYSAGETA : tur-sar-kita. TUR : kisebbik. Kisebbik királyi szkíta.
    • TURK : tur-ku vagy tur-ug. TUR ismeretes. HU : erő. UG : ük, ős. TURKU : kisebbik erő (hatalom). TUR-UG : kisebbik ős.
    • SAR-MATA : SAR : király. MATA (mada) : ország, föld, birodalom. SAR-MATA: királyi föld, királyi birodalom.
    • YA-ZIG : ia-ziga. IA : zsiradék, tejtermék, vaj. Ziga : előállítani, csinálni. YA-ZIG : tejtermék-készítők, mint ma is a jászok az Alföldön.
    • GEPIDA : GE : egy (számnév). Pl : fül. DA : helyhatározórag. GEPIDA: letelepedett fülelők. (A"gyepük" népe.)
    • ALAN: al-an. AL : balta, fokos. AN : ég, menny. AL-AN : az égi fokos népe.
    • DARA : DAH-A, DAH : adni. ajándékozó. A : kiemelés ragja. mint nálunk a határozott névelő. DAH-A : az ajándékozó, segítő.
    • SZABÍR : SA-PIR : Fényarcú, naparcú. (Pír : a mai "pír".) SZAKA : SAK-A. SZAK : fő, fej. A : mint előbb. SZAKA - vezető, fő (nép).
    • HUN : ezt az alábbiakban külön ismertetem.

  2. A népnevek tehát bizonyítják a nyelvazonosságot, mely az ősidőktől kezdve létezett. De:
  3. A megtalált ékiratok bizonyítják, hogy létezett Mezopotámiában egy özönvíz, melynek leírását itt bemutatom. Az is le van írva, hogy: az özönvíz (vagy vízözön) után tömeges bevándorlás indul az elpusztult nép pótlására. Ez két irányból történik. a) A Káspi- Aral- térségből, és az ékiratok itt ARATTA államot említik, melyet prof. Kramer erre a vidékre tesz. Sumír nyelvű levelezés maradt fenn Aratta és URUK város uralkodói korából. Leghíresebb az isztambuli múzeumban őrzött "EMMENKÁR és ARATTA királya" néven ismert ékirat (Kr. eAny. 2800 körüli). b) A másik bevándorlás a Kárpát-medencéből érkezik, a "vigyázó két szemű" Anyaistennő népével. Az Anyaistennő kultusz legrégibb és "első" tárgyi bizonyítéka a tordosi amulett. Sumériában sok templomát ásták ki. (Ezt részletesen közlöm a VII. fejezetben.)

(Megjegyzés: az itt bemutatott ékiratos "Vízözön-táblát" átvettem: Samuel Noah KRAMER: "La Historia empiera en Sumer ( AYMA S. A. Barcelona 1956.) c, könyv 208. oldaláról. Ezt az ékiratot azonban nem Kramer, hanem tanítómestere - Arno POEBEL - fejtette meg és közölte 1914-ben. Hogy miért erről a tábláról tudósítja Kramer az olvasót, annak okát majd a későbbiekben felfedjük. Ez a tábla a Kassita (kusiták) idejében keletkezett, Bumaburias kassita király idejében, Kr. e. 1400. körül.)

De folytassuk témánkat a "bevándorlásról". -Tudjuk saját magunkról, hogy a "bevándorlók" mindig kapcsolatot tartanak azzal a földdel és társadalommal, ahonnét "kivándoroltak". Így volt ez évezredekkel előttünk is. Tehát ma természetesnek és magától értetődő valóságnak vélhetjük, hogy a Kárpát-medencéből jövő és Suméria újraépítésében aktívan résztvevő "bevándorlók" fenntartották a kapcsolatot - népi, kereskedelmi, hitvilági, szakmai és műveltségi téren - előbbi hazájuknak, a Kárpát-medencének népével- mondhatjuk így-, rokonaikkal.
Ugyanez mondható a már írás-emlékekkel rendelkező Káspi-Aral-térség ARATTA államából szintén Sumériába "bevándorló" és azonos nyelvű népességre is. Csupán a teljes felvilágosítás kedvéért közlöm, hogy miképpen van írva az ékiratokon ARATTA:

LAM-KUR-RU-KI, melynek jelentése: "Csodásan keletkezett hegyi település". (LAM [L. 435.] és RU [L. 68.]).Tudnunk kell még itt azt, hogy tulajdonképpen e két irányból érkezett új telepesek - mint bevándorlók - hozták létre Sumeriát. Azért hangsúlyozom ezt, mert a szakirodalom csak a vízözön utáni mezopotámiai lakosságot és nyelvét nevezi "sumer"-nek. A vízözön előtti: "pre-sumer".

Ez a két irányból történt "bevándorlás" az elindítója azoknak a "népmozgásoknak". amelyek állandósulnak az évezredek történelmi eseményeiben. Így születik meg a sumír "KI-TA" (vándorló) fogalom és elnevezés, mely görögösített formájában "SZKÍTA"-ként lett e hatalmas területen - Kárpát-medence - Káspi Aral- térség - Mezopotámia által bezárt területen- települt népeinkre illesztve.

A "KI-TA" (szkíta) mellett azonban találunk a sumír nyelvben még egy másik kifejezést is, mely a "népmozgást" jelzi, és ez a "BULGÁR" (bolgár), azaz "mozgásban lévő (mozgó) nép" jelentéssel.

Történészeink ezt a "bolgár" elnevezést is mint "fajtát jelző" népnévnek használják. Ahol megakadnak az "ázsiai származás" teóriájában, oda beledobják a "bolgár" vagy "bolgár-török" népelnevezést, hogy minél jobban lehetetlenítsék a történelmi valóság meglelését.

És itt meg kell említenem azt a felelőtlenséget is, amellyel a "török" nyelvi és népi felsőbbrendűség alá sorolják a magyarságot.

De azt kérdezem, hogy milyen indokolással teszik ezt? Ugyanis:

  1. a "török" őstörténet teljesen ismeretlen!
  2. Ligeti megállapítása szerint a török nyelv is az, mint mondja: "a török nyelv legősibb nyelvemlékeit a magyar nyelvben fellelhető török szavak képezik."

    Tehát mi - magyarok - átvettünk ebből az ismeretlen és eddig fel nem fedezett "török" nyelvből szavakat, és ezekkel bizonyítjuk, hogy létezett a "török", mert ha nem, akkor honnan vettük volna át... Eszükbe sem jut az, hogy a magyar nyelv "nem kölcsönöz senkitől", mert ősnyelv. De ezt a "Ligeti-féle" megállapítást nyugodtan nevezhetjük egy nyelvészeti "fából vaskarikának".
  3. De - ha lelkiismeretesen végezzük a kutatást - rájövünk arra, hogy az a nyelv, ami ma "török" - az az izlám szüleménye, mert azt az ősi és ma sumírnak nevezett nyelvet, melyet azon a területen beszéltek népeink, ahová a kegyetlen arab invázió betört, a sémi-arab rontotta meg és változtatta "törökké". Így ehhez a "török" nyelvhez a mi ősnyelvünket még hasonlítani sem szabad, mert az alapjaiban rendült meg a sémi-arab nyelv befolyásával, ami azért olyan erős, mert a vallási hiedelem (izlám) az indítéka.

Sokan a "kazár" nyelvet is ide sorolják- helytelenül. Ugyanis maga a "Bíborbanszületett" is azt állítja, hogy Álmos királyságának idejében a kazár nép nyelve csak "nyelvjárásban" különbözött a mienkétől, és ez így igaz, mert a "kaz-ár" (sumírul GAZ-AR, vagyis "gyilkos nép") is a mi hatalmas nemzetségünkhöz tartozott addig, míg létre nem jött az ún. "talmudista államcsíny" Kazáriában.

E bőséges "bevezető" után, úgy vélem, itt az ideje, hogy rátérjünk a címként írt témánkra, és felderítsük együtt azt, hogy