Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

Baráti vita Dr. László Gyulával

Mindég reménykedtem dr. László Gyulában, hogy a nagy őstörténeti "kalandozások" útvesztőiben - az idős tudós bölcsességével - majd kimondja az igazságot. Így hát most igen nagy csapásnak veszem, hogy az "Új Magyarország" 1995. febr. 9-i számában "Merre vagy őshaza" kiáltással, "jószándékú műkedvelők igyekezetének" minősíti a sumer-magyar kapcsolatainkat, és "Árpád magyarjainak műveltségét erősen törökösnek" mondja.

Ezeket a megállapításokat azért veszem zokon az általam nagyra becsült dr. László Gyulától, mert már mind a ketten jóval a "80" felett járunk Jézus Urunk kegyelméből. Közeledünk a "felső világhoz", és az örökkévaló Istenhez is közelebb vagyunk tán lélekben, mint az életüket hajszoló fiatalok. Isten pedig maga az Igazság. A magunkfajta és már koros szakembereknek így nem a kétkedést kell segíteni, hanem az Igazságot kell kimondani. Még akkor is, ha sokaknak nem tetszik, és akkor is, ha a gonoszok kicsúfolnak érte.

Ezeket a valóban "meglepő" kijelentéseit olyan tudóshoz hasonlítom, aki keresi a szemüvegét, és nem veszi észre, hogy az orrán van az.

Ugyanis dr. László Gyulának ezt az "őshaza keresését" a saját írásai cáfolják meg. Idézni fogom a "saját" cáfolatait, de elébb megállapítom nézeteink azonosságát abban, hogy a Kárpát-medence- Káspi- Aral-térség- Kaukázus (Mezopotámia) területen a HUN-MAH-GAR hatalmas népünk birodalmai voltak, mely nagy nép egyes részei különböző nevekkel voltak ismeretesek. Erre vonatkozólag így ír dr. László Gyula: "...zárójelben közölni kell a szövegeknél, amikor eddig csak "magyar"-t fordítottunk, hogy milyen megjelölés jelöli azt a népet, amelyről szó van: türk, ungar, magyar, szavárd nagy baskír. Eddigi fordításaink ugyanis akarva akaratlan bizonyítottnak veszik, hogy mindezek a népnevek egyetlen népet, a mai magyar népet jelentik." ("A kettős honfoglalás" Magvető Kiadó, 1978. 183. old.)

De a hiedelemvilág azonosságára is hivatkozik, amikor annak legmaradandóbb elemét - a temetkezési szokásokat - találja meg népeinkben, a közös kultúra részeként. Ismerjük meg ezt a bizonyítékát is. Íme: "...kimutatható a Kaukázusban és a Kubán folyó vidékén a VI-Vlll. században egy olyan kultúra, melyben megtalálhatók az avar kerek fülű edények megjelölői, és amely a fémművesség terén is szolgáltat megfelelő jelenségeket... a kapcsolatok... olyan nagyok, hogy... törzsi csatlakozást kell feltételeznünk. Ezek a törzsek pedig a magyarságból váltak ki, mely nép az V. század vége óta lakta a Kubán és Kaukázus vidékét, és az egykorú íróknál hun, szabír és onogur nevek alatt szerepelt." (Op. cit. 90. old.) "Magyarország területén az avar korban feltűnik... egy csoport. Ennek leletei a Kaukázus északi részére mutatnak, temetési szokásai még hun, de főként a honfoglaló magyarság temetkezésmódjának pontos megfelelői Ez a régészeti csoport minden bizonnyal az avarok által a kaukázusi őshazából magukkal hozott magyar néptörzs emléke..." (Op. cit. 91. old.) "Embertankutatóink nagy része azon a nézeten van, hogy az Árpád-kor elejének népessége... folytatása a késő avar korszak népességének." (119. old.)

Érezni lehet az óvatos fogalmazásból a hun- avar- magyar azonosságra valló utalást, különösen abból a megállapításából, hogy az általa "griffesnek" nevezett "avarok rokonságát Koreáig kiterjeszti". (Op. cit. 39. old.) Nagyon jól bizonyított tény az, hogy csaknem Koreáig valamikor a hatalmas HUN Birodalom terjeszkedett. Tehát ezek a "griffesek" valójában "hunok, akik most avarok" (Vidukindre való hivatkozása az idézett munka 181. oldalán), de "azonosak a magyarokkal".

Kell-e a felsoroltaknál jobb bizonyíték arra, hogy dr. László Gyula is az általam megjelölt nagy eurázsiai területet tartja HUN-MAH-GAR népünk őshazájának, ahonnét az évezredek küzdelmeiben sajnos fogyó népeink egymás után térnek HAZA a Kárpát- medencébe. Hogy miért éppen ide, annak okát nemcsak a Kárpát-medence geopolitikai helyzetével kell indokolni, hanem azokkal a természet adta lehetőségekkel, melyek előttünk 350. 000 esztendővel szintén éppen ott engedték meg a "homo sapiens hungaricus" kifejlődését, 1460 köbcentiméter nagyságú koponyaméretével. De azt is tekintetbe kell venni, hogy a ma "sumer" névvel megkülönböztetett társadalomnak egyik létrehozója volt a Kárpát-medencéből a Tigris-Eufratesz vidékére vándorló népünk, az ott Kr. e. 4000 körül bekövetkezett vízözön után. Ezek a Kárpát-medencei "sa-pir"-ok lesznek aztán ismeretesek "szabír" néven. Bíborbanszületett Konstantin is említi őket, és dr. László is hivatkozik erre (i. m. 143. old), és ki is írja nevüket így: "szabartoi aszfaltoi", de nem fedezi fel benne a "szabar" népnevünket. Csodálkoznom kell azon, hogy kiváló és bölcs tudósunk még ne látott volna egy olyan térképet, ahol az "alsó ZAB" folyót úgy nevezik: "ZAB el asfal". Ugyanis ebből magától adódik, hogy a Bíborbanszületettnek "elgörögösített" népneve "alsó szabírokat jelöl. Ennek pedig logikus következménye az, hogy akik ezek "fölött" voltak, azon szintén szabírok talán már Dentu-magyariában. Ezekből aztán LETTEK azok, akiket neves tudósunk "Árpád magyarjainak" nevez, de műveltségüket "erősen törökös"-nek véli. Nézzük meg ismét, hogy mi is A TÖRÖK.

Talán elsőnek azokat az elnevezéseket kell megvizsgálni, melyeket török szavaknak hirdetnek. Ilyen az "onogur". Tudósunk is mondja, ennek Jelentése: "tíz nyíl". Az én török szótáram szerint "ON" valóban : "10". "OGUR" szava a török nyelvnek NINCS. "NYÍL" : "OK". Ha összetesszük - "ON-OK" : valóban "10 nyíl" lenne, de mit csináljunk a fennmaradt "UR" szóval, ami nem létezik a török nyelvben. Így az "UNUGUR" sumír szó lehet csak ennek az "ONOGUR" elnevezésnek eredeti formája, annál is inkább, mert az "O" és "U" egyazon "hangcsalád" tartozékai.

Dr. László Gyula ezzel kapcsolatos véleménye igen jól beilleszthető a "Honnan jöttünk haza?" szándékú felderítésbe, mert a Kárpát-medencébe vissza vándorló "UNUGURI"-ak (a sumériai "URUK" városból, a "honfoglaló" sémiták által elűzöttek) már "itthon" várták Árpád népét. Így teljesen egyetértünk bölcs tudósunk azon megállapításával, hogy: '...a honfoglalókra hazánk területén ragadt az onogur név". (Id. m. 183. old.) ...a már előttük "hazatért" UNUG-URI-ak neveként.

Egy másik eset. Azt mondják hazai tudósaink, hogy a "török" AB-AR jelentése "AVAR". Ismét tagadnunk kell, mert a török nyelvben NINCS sem "AB", sem "AR" szó, és "ABAR" sem található. Ez sumír összetett szó, és mint már említettem, jelentése "ATYA NÉP". Ez az elnevezés pedig igen jól jellemzi az avarokat.

A sumír "TUR-KU" és "TUR-UG" elnevezéseket már ismerjük, mint Bíborbanszületett "Türk" vagy "Turk" elnevezésének eredeti formáját.

Dr. László Gyula ismét megcáfolja önmagát "Árpád magyarjainak" "törökös" műveltség adásban, mert a Bíborbanszületett írásában említett "két TURKIÁT" nem "török" nyelvű országnak veszi, hanem Erdéllyel és Pannóniával azonosítja. (Id. m. 145. old.)

De hogy "őstörök" nyelv vagy nyelvek nem léteznek, arra vonatkozóan hadd hivatkozzak megint a saját munkájára. Igaz ugyan, hogy itt inkább Ligeti Lajost idézi, de az ő adatait a saját témakörébe illeszti be, amit az eddig hivatkozott munkájában ( 177. oldalon) így rögzít: ..hogy az onogurok birodalma... török nyelvű lett volna, így nem tartható fenn."

De nézzük ezt a "török" nyelvet és kultúrát Ligeti bemutatásában. (Átvettük dr. László Gyula: "Őstörténetünk" [Tankönyvkiadó Bp. 1981. 54, oldaláról, ahol idéz Ligeti Lajosnak "A magyar nyelv török kapcsolatai és ami mögöttük van" [Bp. 1877.] c. könyvéből) a következőképpen:

A legszembetűnőbb az alaktani vizsgálatok elmaradása, az egyes fontosabb török nyelvek történetének feldolgozása... A török szókészlet történetének kutatása még a kezdet kezdetén tart." (De most figyeljünk nagyon a következő megállapításra, melyet e sorok írója egy brutális hamisításnak tart. B. J. F. beszúrása, ami nincs benne L. Gy. könyvében.) L. Gy. így folytatja az idézetet: "Honfoglalás előtti török jövevényszavaink a nyugati törökségtől származnak, olyan nyelvekből és nyelvjárásokból, amelyeknek ebből a korból nincsenek más emlékei."

Joggal kérdezem tehát: ha nem bizonyítható ennek a "török" nyelvnek a létezése, akkor hogyan állíthatja azt egy lelkiismeretes tudós, hogy a magyar szavaink "jövevényszavak"...? És milyen bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy ennek a nyelvemlék nélküli "törökségnek" oly "magas" kultúrája volt, hogy jellegét átadhatta Árpád magyarjainak?

Erre vonatkozólag ad "irányítást" László Gyula (55. old), amikor "300 körüli török szóból" csoportosított szemelvényt tár elénk, csoportosítva a szavakat az állattenyésztés, földmívelés, eszközök, öltözködés, társadalmi és erkölcsi élet, vallásos élet, fegyvernév és természeti jelenségek stb. szerint. Fel is sorol 72 szót ékes példaként, a fenti csoportokban. E sorok írója ismeri a török nyelvet. Jártam Isztambulban és ismerem az ottani sumír ékiratos anyagot. Kezemben voltak a legfontosabb agyagtáblák. Sajnos meg kell állapítanom azt, hogy dr. László Gyula, aki a "Kettős honfoglalás" c. könyvét e szavakkal fejezi be: "engedelmeskedtem lelkiismeretem szavának" - nem lelkiismeretesen járt itt el, mert a 72 felsorolt és "azonosnak" nevezett szó közül egyetlen egy sem található meg a török nyelvben. Adom a példákat:

Állattenyésztési azonos szavai: bika, ökör, tulok, tinó, ünő, borjú. disznó, sajt, túró.

Egyik sincs így a török nyelvben, ahol pl. disznó : domuz, sajt : pejmir, borjú : dana. Gondoltam, hogy az "ünő" talán helyes, de "ŰBN" : becsület.

Fegyverneveknél egyetlen a "buzogány". Ez sincs a törökben. Összetételben is lehetetlen, mert "BUZ" : jég. Bemutatok néhány példát erről a lelkiismeretlen tudósításról.

Azokat a szavakat, melyekről gondoltam, hogy mégiscsak megvannak a török nyelvben, hiszen László Gyula felsorolta őket. De csalódtam, mert pl. a boszorkány -"bütyükü kadir", betű: "harf", törvény : "kenun", tenger : "göl". Csat (nincs), de "csati": tető. Aztán gondoltam a "bátor" szóra, de ez sincs meg. A hozzá legközelebbi lenne a "batil" : hamis, semmiházi.

Ezután abbahagytam az egyeztetést, mert még jobban megerősödtem abban a valóságban, hogy őstörök nyelvek nem léteznek, hanem ami hatalmas nemzetségünk egyik nyelvjárását beszélőkből lettek a sémi-arab hódítás nyelvének rontásával azok. Akik ma törökök, és sajnos ezt az elarabosított nyelvet már a sumírral is nehéz összevetni, mert ragozó jellegét elveszítette.

De ezt a szóazonosítást, amit a török nyelv szavaival nem lehet elvégezni, a sumernek nevezett "Mah-Gar" nyelvünk - még 5000 év távolából is - önként felajánlja, és ezt mindenki meg tudja állapítani, aki magyarul beszél, és főleg akkor, ha valamelyik sumer szótár szavait a Czuczor-Fogarasi Nagyszótár magyar szógyökeivel összeveti. Milyen kár bizony az, hogy bölcs tudósunk - már csak kíváncsiságból is - nem tette meg ezt az összehasonlítást. Ehhez nem szükséges "nyelvésznek" lenni. Így nem is nevezné "műkedvelőknek" azokat a szakembereket, akik a hazától távol esve bizonyítják a sumer-magyar nyelv azonosságát, a természetes nyelvfejlődés és nyelvtörténet figyelembevételével.

Azt is írják nekünk, hogy bölcs tudósunk már a harmincas években "elkötelezte" magát a "finnség" felé. Így megérthető az, hogy "ötven" évnél több idő alatt végzett kutatásai után, még ma is csak a "vitatkozást" javasolja. De nem lehet vitatkozni olyan tételeken, amelyeket a politikamentes tudomány valóságnak fogad el, mint a hun- avar- magyar faji azonosság, melyet kiegészít és megerősít az egynyelvűségüket igazoló ún. "sumer-magyar nyelvazonosság". Ugyanis itt nem feltételezésekkel, hanem a nyelvemlékek bizonylataival rendelkezünk, amelyekben megtalálhatók - miként összesítve közöltem összes "népneveink" is. Hadd mondjam el tehát azt is, hogy miképpen történt meg és hol a hazai "történészek" által még mindig tagadott és kicsúfolt