Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

A magyari népek összeötvöződésének évezrede

Az előbbiekben "néma évezrednek" neveztük ezt az időszakot. Első kérdésünk tehát az lehet, hogy "miért néma" éppen az az évezred, mely nekünk a legfontosabb? És miért pontosan ez a Kr. e. 500- tól Kr. u. 500 évig terjedő időszak annyira néma, hogy egyszerűen megtagad minden adatot, mely magyari népeink történetére vonatkozik.

Akinek aztán sikerül a feledés ködéből előkaparni a régi történészek írásait, hamarosan rájön arra, hogy ennek az évezrednek a történései óriási jelentőségűek - nemcsak a magyari népek életfolyamatában, hanem az egész emberiség gondolkodásmódjának forradalomszerű megváltozásában is.

Ugyanis Jézus Urunk születése, a próféciák "Chrestosának" megérkezése is ebbe az időszakba esik, és a jézusi "Szeretet Törvény", valamint az ő keresztre feszítésének bűnténye, valóban forradalmakat hoz létre az emberek lelkivilágában és a társadalmak kialakulásában.

Nagy az irodalma ezeknek a történelmi következményeknek, de ezekből is egyszerűen "kimaradtak" a mi magyari népeinkre vonatkozó adatok, mert a "történelem" csak a sémi és az indoeurópai (árjának nevezett) népekkel foglalkozik. Ezeknek országait és térfoglalását feltüntető térképeken a "mi népeink" csak elvétve szerepelnek, de országainkat, birodalmainkat soha fel nem tüntetik, hanem az "ő térképeiken" legtöbbször felírás nélküli területrészeken "sejthetjük" elődeink létezését.

Megint kérdezheti az olvasó, hogy mi lehet az oka ennek? Miért nem írnak rólunk...? A választ megadja a valóságos történelem. Ugyanis ebben a "néma évezredben" végbement "népi kialakulást" a sémi és a Kus-Nimrudi népek élethalál küzdelme befolyásolta. És itt hivatkoznunk kell az ebbe az évezredbe beleérő sémi-asszír kegyetlenségekre, amelyek népeink nagy részét elpusztították, és indokolják népeinknek észak felé való menekülését, és a testvér-nemzeteknél való oltalom keresését. Ezekre a kegyetlenkedésekre annyira büszkék voltak a semita-asszír uralkodók, hogy azokat bronz domborműveken örökítették meg, a kegyetlen emberöléseket ábrázolva. Bemutatok itt egyet, mely azt a leírt "krónikát" ábrázolja, mely így szól: "levágott fejeikből rakattam hegyeket városaik kapuja előtt". (A dombormű a British Museumban látható az ún. "Balavat-i kapun".)

A másik kép azt mutatja, hogy mit csináltak a semita asszírok egy elfoglalt "subar-szabir" város lakóival. (Kemencében égették el őket). (Mind két képet átvettem: José PIJOAN:" Historia general del Arte" című munkájából. Madrid 1950)

De Pijoan sok ilyen borzalmas képet közöl az asszír kegyetlenségekről. Van olyan kép is, mely azt ábrázolja, hogy a sémi-asszírok hogyan fojtották bele Suméria káldeusait a Tigris-Eufrates deltájának az ingoványaiba.

Bemutatom itt ASSZÍRIA térképét Assurbanipal idejében, és ez a kiterjedés megmaradt Kr. e. 612-ig, amikor is a szkíták leverik az asszírokat, elpusztítva a fővárosukat - Ninivét.

Az asszírok kegyetlenkedéseinek az volt az oka főképpen, hogy a tőlük idegen fajú "káldeus" néptől nem bírták megszerezni a tudást. Ugyanis az észak felé menekülő bölcs mágusok magukkal vitték azt, és a Van tó környékén megalakították a Káld Királyságot, és - miként a múlt századbeli régészeti leletekből kiértékelték - az emberi civilizáció csúcspontját érték el a Kr. e. 8. és 7. századokban (miként Rostovzeff állítja). Ezt akarták az asszírok megszerezni, és irtották a védekezőket. De a "tudás népe" a Kaukázus hegyeibe menekül, és ezentúl a "hegyek népének" - "kurri"-nak, "hurri"-nak - nevezik őket ellenségeik. (Ezek a mai "hurriták" [hurrians]. Aztán - miután tovább is vándoroltak- az asszírok "ur-ar-tu" néven tudósítanak róluk. De a "méd"-nek nevezettek is megerősödhettek ezekkel a káldeusokkal, hiszen egy-azonos nagy nép tagjai voltak mindnyájan.

ASSUR-BANI-PAL-t azért említem itt, mert ő igyekezett legjobban az összes asszír uralkodók között arra, hogy a sumír-káld tudást megszerezze. NINIVE-i palotájában hatalmas könyvtárat hagyott az utókorra, melyet a múlt században ástak ki. 40.000 ékiratos agyagtáblát, ahol az egyiken megtalálták az autobiografiáját. Ezt a táblát számtalanszor kértem a British Museum Közel-Keleti Osztályának igazgatójától, de mindig elutasító választ kaptam, azzal az indokolással, hogy "már meg van fejtve". (Zárójelben közlöm, hogy az illető szintén semita volt.) Így PIJOAN szövegét veszem át az érdekessége miatt: "Megtanultam az égi és földi jelek titkainak a megfejtését. Derekasan voltam szorgalmas tanonc, mint mester. Megoldottam a szorzás és osztás problémáit. Tudom olvasni az ősi káld írásokat és a sötét akkád nyelvűt is. Néha a düh fogott el, mert nem tudtam megérteni az özönvíz előtti időből származó írásokat."

Azért akartam látni és olvasni ezt az ékiratot eredetiben, mert ez az egyetlen írásemlék, mely az "özönvíz előtti" írásokat említi.

E kitérő után folytatom népeink történetét.

A méd-szkíta szövetség győzi le az asszír birodalmat Kr. e. 612-ben Ninive elfoglalásával, és egyszerre megjelennek mindenütt a "szkíták", akiknek országául, a görög mitológia nyelvén, a "hiperboreus"-nak nevezett Kárpát-medencét hirdeti Herodotos. Valójában a nagy, hatalmas nemzetségünk népi összefogása ez a káldeus nyelven "KI-TA", azaz "vándortó"nak nevezett állapot, melyet aztán a görögök egy "szigma" előreírásával "SKI-TA" népnévvé változtattak. A mai történészek sem jutottak előbbre a "szkíta kérdésben", hanem még mindig Herodotosra hivatkoznak, mert nem akarják elismerni a mindenütt győzedelmes és amellett mégis könyörületes, de a harcokban ördögként küzdő "szkítának" nevezett népet, a "nem sémi és nem indoeurópai", hanem a magyari HUN-MAH-GAR-RI-ES nemzetséghez tartozónak. - Pedig korunk régészete csodálatosan igazolja. hogy. a "szkíta kincsek"-et annak a nagy háromszögnek a területén ásták ki, mely magába foglalja a Kárpát-medencét, a Káspi-Aral térséget és Mezopotámiát.

Asszíria legyőzése után ezek a "szkíták" befolyásolják a történelmi eseményeket. A méd-szkíták segítségével, Babilon székhellyel, egy "Új KÁLD KIRÁLYSÁG" kísérli meg az ősi hiedelem és nemzettudat visszaállítását. De - sajnos - a sémi korrupció megfertőzi utolsó és népét eláruló "káld" királyt.

Gyengeségének és árulásának következményeképpen születik meg itt a zsidók nagy ünnepe, a népeinket tömegesen gyilkoló "purim". (Talán ezt ismételte meg Rákosi- Róth marxista uralma, a "purimra" való emlékezésül, a tömeges magyarirtással.)

A méd anyától született KÚR-ÁS (CYROS) vet véget a zsidók káldeai uralmának, de apai, perzsa vére a "szkíták" ellen hajtja mégis. Támadó hadjáratot vezet ellenük, de maga is ott marad a csatatéren. A Kúrás által alapított akeménida- perzsa uralomban a "méd" vezetőrétegnek igen nagy része volt. Különösen a "méd mágusok" jutottak nagy hatalomra, olyannyira, hogy a mágusok fője II. XERXES néven lett Perzsia királya.

Ez a II. Xerxes az a GAUMATA nevű káld-méd mágus, akit Darius a persepolisi sziklafeliratán legnagyobb ellenségének nevez. A vallásos hiedelemben azonban hervadhatatlan érdeme az, hogy ő nyilvánítja ISIS- ANAHITA-t "szeplőtelennek", és így ő hivatalosítja a zoroasteri tanokkal átszőtt káld-méd mágus vallásban a "szűzanya" fogalmat és kifejezést. Herodotos írja le bőségesen azt a felfogásbeli különbséget, mely a "káld-méd mágus" vallás és a "perzsa mágus" vallás között volt. Sajnos ez a "különbség" a perzsák részéről gyűlöletté változott, mely 40.000 káld-méd mágus életébe került, kiket a perzsák legyilkoltak. Herodotostól értesülünk e "tömeggyilkosságról", valamint arról a huncutságról is, melynek segítségével DARIUS trónra került, aki azután az őt segítő méd vezetőréteget és az egész káld-méd népet ellenségének tekintette. Fontos itt tudni, hogy a médek saját magukat "MAYAR"-nak nevezték, mely kifejezés - Lenormant szerint - "méd embert" jelent.

Dr. Bobula bő forrásadattal bizonyítja a "méd"-nek nevezett nép káld-sumír voltát. Azoknak a káld-sumíroknak leszármazottjait látja bennük, akik a mezopotámiai sémita üldözések elől észak felé menekülve alapították ezt a Méd Birodalmat, magukba olvasztva a Van tó melletti Káld Királyság maradékait is. Csakis így, a bölcs mágusok összefogásával tudott Média "Ázsia Királynőjévé" emelkedni.

Az ősi mágus vallás adott erőt minden politikai kibontakozásra, és most, hogy a perzsa mágusok odaillesztették a zoroasteri "Jóisten" mellé a minden gonoszság urát - "ARIMAN"-t, az ősi káld-sumír hiedelmet-, a most már hivatalosan kinyilatkoztatott "Szűzanya- Anahit"-tal megerősítve a káld-sumír-méd mágusok vitték tovább észak felé. Egyesültek a Kaukázusban letelepedett népeikkel, akik állandó kapcsolatot tartottak a Kaukázus feletti síkság és a Fekete-tenger környéki testvéreikkel, akiket a görögök "szkíták"-nak neveztek el. A népi összetartás és a Nagy, Hatalmas Nemzetséghez való tartozás öntudata oly hatalmas erőt adott nekik, hogy mindenütt viharként jelentek meg lovas seregeikkel és nyilaik zápora mindenütt győzött.

Darius is megindult ellenük. Thráciában, a Dunánál próbált hídfőt létesíteni, de csúfos kudarcára még az utána száz évvel történelmet író Herodotos is emlékezik. -Itt bemutatjuk Darius perzsa birodalmának a térképét, melyet a sémi-indoeurópai történelemszemlélet erősen megnagyított. Ugyanis a Kaukázus feletti területeket és a Fekete-tengeri ún. "szkíta partvidéket" sohasem tudták a perzsák elfoglalni, így birodalmukhoz ez nem csatolható.

Már csak azért sem, mert erről a partvidékről kerültek elő az ebben a korban készített szkíta kincsek, melyeknek lelőhelyeit mutatja az itt közölt térkép, melyet átvettem az Ermitázs Múzeum által Los Angelesben rendezett "Szkíta kiállítás" (1977) katalógusából (11. old.).

Történelmünkben nagyon fontos a "szkíták valóságos kivoltának" megállapítása. Régi történészek ugyanis annyiféle névvel ismertetik ezt a hatalmas népet, mely Kínától a Kárpát-medencéig, és dél felé Mezopotámiáig ott hagyta csodás kultúrájának nyomait. Tehát nem csak a sztyeppéken, hanem az őstelepülésekben is.

Keressük meg tehát azokat a népeket, melyeknek összefogását a régi írók "szkítának" nevezték.

Azt biztosan tudjuk róluk, hogy csodálatos aranykincseik voltak. Azt is, hogy fémiparuk, fémöntési és fémfeldolgozási kultúrájuk (arany, réz vagy bronz és vas) utolérhetetlen volt.

Kutatásainknál csak szomorúsággal kell megemlékezni a hazai szakemberekről, akik minden munkájukban azt akarják bizonyítani, hogy a magyarságnak semmi köze nincs a szkítákhoz. Annak ellenére, hogy pl. László Gyula - a töméntelen sok "idegen hatás" felsorolása mellett - tesz néhány meggyőző kijelentést "szkítaságunkra" vonatkozólag, úgy látszik, nem bizonyíthatta a Kárpát-medence ősnépének a "szkítasághoz" való tartozását. Érdemes néhány idézetet átvenni tőle, melyek e korra vonatkoznak. (Vértesszőllőstől Pusztaszerig. Gondolat. 1974.): "A réz és antimon gazdagsága, meg az a tény, hogy a Kárpát-medence Nyugat felé az utolsó szigete a füves pusztáknak, már a bronzkor folyamán, a Don-vidéki lótartó népeket, az úgynevezett gödörsíros műveltség pásztornemzetségeit csalta hazánk területére." (81, old.) "Hazánk múzeumai őrzik-egész Eurázsiát számításba véve e korból a legtöbb öntőmintát. Ez érthető is azok alapján, amit az e korról szóló bevezetésben írtunk. " (Azt írja a bevezetésben, hogy "e vidéken éppen ebben az időben éri meg a bronzkor a virágkorát". 90. old.) A régészet egész sor bronzeszközt magyar típus-ként ismer." /95. old.) "A kor aranyban való gazdagságát az angyalföldi kincslelet és még sok tucatnyi súlyos aranykincs képviseli a Nemzeti Múzeumban és többi múzeumainkban... Hérodotosz, a történetírás atyja, az i. e. V. században már emlegeti az erdélyi agathürszoszok népének csodás aranykincseit. Nyilván ilyen fajta hírek csábították a szkítáktól levert kimméreket a Kárpátok vidékére. ... E keleti lovasnép összeolvadt a hazai őslakossággal... Ugyanúgy harcoltak, mint kései pusztai utódaik, köztük Árpád magyarjai." (97. old.)

Annyi bizonyos, hogy akárcsak mi, magyarok, a szkíták is a szarvas ősanya népének tartották magukat. Az is bizonyos, hogy a késő avarok (akiket a szerző korai magyaroknak tart) és Árpád magyarjainak több jelenségét a régészet szkíta örökségként tartja számon... a magunk részéről - a romantikát mellőzve - mégsem vetnők el a szkíta és hun ősök kérdését." (100. o.)

A fenti idézetekből láthatjuk, hogy dr. László Gyula régészetének megvan az igazságra törekvő szándéka, de a "hivatalosított" történelmi álláspontot és felfogást követnie kell. Ez pedig- mint mondám - mindent "idegen hatásnak" akar feltüntetni. Így vágtat át azután László Gyula a "másik" oldalra, amikor a zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni aranyszarvasainkat ismerteti. Egyetlen szóval nem tér ki ezeknek "kárpátmedencei" voltára, hanem úgy látszik, ezeket is dél-oroszországi készítményeknek véli talán, mert így ír:

A dél-oroszországi szkíták számára dolgozó görög ötvös mesterek pompás életképekben örökítették meg a szkíták harcait, mindennapi életét, lótenyésztését." (106. old.)

Szerény véleményünk szerint ez igen felelőtlen kijelentés, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy görög ötvösök lettek volna ezeknek a szkíta vallási hiedelem titkait felfedő, szimbolikus ábrázolásoknak az ismerői. De hol voltak a fémöntésben és ötvösművészetben a görögök akkor, amikor az asszírok által "URARTU"-nak nevezett káld-szkíta birodalom szkíta ötvösei, a Kr, e, VII. században már ilyen csodálatos aranykincset készítettek, mint amit itt bemutatok, és átveszek az "Ister- Gami oroszlánok titka" c, könyvem 74. oldaláról. A kép eredeti nagyságban ábrázolja azt az aranylemezt, amit Ziviye-ben ástak ki a régészek. Ez a káld-szkíta város az Alsó- Zab folyótól keletre és az Urmia-tótól délre volt, és ahhoz a szkíta-káld birodalomhoz tartozott, amit URARTU-nak neveztek az asszírok. Az életfa ily szimbolikus ábrázolása csak az Ister-Gami szentélyben található oroszlános jelképekkel összekapcsolva magyarázható meg. Mindkettő az ősi sumír mágus vallás titkait rejti, tehát a László-féle "görög ötvösök" gondolatát el kell vetni, mint rosszakaratú félrevezetést. - Ha már itt tartunk, hadd említsek egy másik "félrevezetést" is.

Dr. László Gyula, az előbbiekben közölt idézet szerint, a szkítákkal vereti le a kimmereket és keleti lovasnépnek nevezi őket. Ugyanakkor hivatkozik Herodotoszra is. Nem vette volna észre azt, hogy Herodotosz szkítáknak mondja a kimmereket. így: "a szkíták átkeltek az Araxes folyón és letelepedtek Kimmeriában". Ezek csak az URARTU-i szkíták lehetnek, a zivijeiek, mert felettük az első folyó az Araxes. Ezeket a káld szkítákat nevezi Sancherib (Kr. e. 705-681) asszír király AS-KUZA vagy IS-KU-ZA néven krónikájában, és IS-PA-KA-I nevű királyukat is megemlíti. (A bibliában ASKENAZ a nevük, és a perzsák szerint ez a SAK-A nép. AS-KU-ZA sumír nyelven: "egyetlen-hatalmas-szabad" értelmet ad.) Ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy igaza van Aischylosnak (Kr, e. 525-456). aki ezeket már "pontusi szkítáknak" nevezi (PONTUS - a Fekete-tenger), de azt is hozzáteszi, hogy: "az acél készítését ezek a szkíták találták fel". Ezt olvasva aztán igazán nevetségesnek tűnik fel dr. László Gyula azon szándéka, mellyel az első vasöntést - az általa "germán népnek" nevezett-európai keltáknak adja. (Idézett munkájának 108. és köv. oldalain.)

E sorok íróját semmiképpen sem tudja meggyőzni nagyszerű régészünk-dr. László Gyula-azon állítása és térképe, mellyel a "keltákat" Nyugat-Európából származtatja. Ugyanis a "kelta" elnevezésnek semmi írásemléke NINCS. Önkényesen "kelta" nevet adnak annak a népnek, melyet a régi történészek "géta" néven ismertek, és két részre osztották őket. Volt: "massagéta" és "thysagéta" - szerintük. E sorok írója bátorkodik e két nevet a sumír-káld nyelvből származtatni, mely szerint: "massagéta - MAH-SAR-KITA", vagyis "tudós- királyi- kita", vagy ahogyan később mondták: "hatalmas-királyi-szkíta".

A "thysagéta" valószínűleg a "TUR-SAR-KITA" káld-sumír név átformált alakja és jelentése: "kisebbik- királyi-szkíta", vagy "testvér-királyi-szkíta". Ha mindezeket a KU-MAH-GAR-RI-ES, mai nyelvünkön: a "hatalmas- tudós- nemzetségi" népeknek ismerjük fel, akkor megértjük, hogy sem a kimmerek, sem a kelta- géták nem "támadták" meg a Kárpát-medence őslakos népeit, hanem "hazatértek" oly körülményektől kényszerítve, melyet a történészek vagy elhallgatnak vagy nem ismernek. Azt írják, hogy "beolvadtak" az őslakosságba. De talán azért tudtak "beolvadni", mert a

Kárpátmedence őstölgyének hajtásai voltak.

Nem tartozik bele témánkba a velük való foglalkozás, mert ez az egész kultúrállapot tulajdonképpen a mi DUNAI műveltségünk hatáskörébe sorol, és mi - mostani témakörünkben nem hátrafelé, hanem előre nézünk. Így elébb azt akarjuk felderíteni, hogy mit találunk a Kárpát-medencében annak bizonyítására, hogy a szkíták birodalmába tartozott, és utána meg kell ismernünk mindazokat az elnevezéseket, melyeket a régi írók - a különböző helyeken élő, megtelepedett vagy éppen mozgásban lévő - hatalmas és egyformán "szkita" népünk részeire illesztettek.

A legfontosabb Kárpát-medencei leletünk a zöldhalompusztai arany szarvas, melyet a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatunk, de bemutatom:

A régészek azt mondják, hogy: eredetileg fejedelmi pajzsdísz volt, és egy Kr. e. VI. századi szkíta temetőben találták. -

Tehát egy "szkíta temető", és nem egy csendes "szkíta sír" adta vissza ezt a csodás bizonyítékát annak, hogy a szkíták nagyfejedelme, nagykirálya a Kárpát-medencéből irányította népét. Ugyanis - beleértve az összes "szkíta" lelőhelyet, az "Oxus-kincstárat" is - ilyen "csodaszarvas" sehonnét sem került elő. "Egyetlen" kifejezője az erőnek, a hatalomnak, a méltóságnak, a tekintélynek és a magabiztosságnak. Hátrafelé való nézése pedig mintha azt mondaná: "gyertek utánam!" -Agancsa koronaként az éltető nap sugárkoszorújaként, életfa jelképként egyaránt értelmezhető. Ékes bizonyítéka annak, hogy a Kárpát-medence volt a szkita HAZA központja. Ugyanis a "nagykirály" ott székelhet csak, ahol népének a zöme él. (Éppen úgy, mint Atilla is tette.) De megerősíti ezt az állításunkat az a valóság is, hogy a szkíta királyi hatalom jelvénye, a lapiszlazuli fokú aranyfokos, szintén a Kárpát-medencében került elő - Benepusztán.

Hollétéről azonban a régészek nem tájékoztatnak. Láttunk egyet az Ermitázs Múzeum kiállításán, Los Angelesben, de a katalógus nem közölte a lelőhelyet.

A szkítákat általában a "füves puszták" népének minősítik azok, akik a magyarságot ki akarják zárni ebből az örökségből. De láthatjuk a lelőhelyek bizonysága szerint, hogy ez az évezredes múltra tekintő hatalmas műveltség fogta össze a "magyari" népeinket, és egyesítette őket a Kárpát-medencétől Kínáig, és Kaukázuson is át - Mezopotámiáig, beleértve az Irannak nevezett területet is.

Sokat időzhetnénk a szkíta kincsek jelképei által közölt hitvilág megismerésében, hiszen az ábrázolások mindegyike rejti ennek egy titkát, amit a "más-hit" követői nem értettek meg a múltban sem és ma sem. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a földrajzi hely szerint más és más neveket adtak hatalmas népünknek, de sokszor ugyanazt a néprészt is több névvel látták el. Nagyszerű példa erre az a "szkíta" nép, akik ellen a nagy CYRUS (Kúrás) háborút vezet. Ezeket a "perzsa ellenségeket" Herodotos "massagétának" nevezi. Ugyanezeket Strabo "saca" névvel illeti, és Justinus egyszerűen csak "szkítának" hívja őket. Aztán ha tovább kutatjuk a régiek írásait, látjuk, hogy ezek a massagéta, saca, szkíták az Oxus mellett, BAKTRIA nevezetű országukban élnek. De az örmény írók ezt a Baktriát a "KUSOK" földjének nevezik, és "BAHL" nevű fővárosukra azt mondják: "Bahl a hunoknak a fővárosa, mert a massagéták vagy hunok mind kusok." - De aztán azonosítják őket a dákokkal és a sarmatákkal is. A "dák" név "daha' ként van feltüntetve, és a pártosokra azt írják. hogy "azért lettek ..pártosok..., mert elszakadtak ezektől a baktriai kusoktól".

Ha a kutató minden felsorolt nevet külön népnek tart, akkor egyszerűen belezavarodik a kutatásba, mert ahol tegnap "massagéta" volt, ott ma már "dahát'. vagy "szakát", vagy "pártost", vagy "sarmatát" talál. De ha egy azonos népnek vesszük őket - a valóság szerint - akkor semmi problémánk nincs a történelemírásban. Ugyanis minden nevük az ősi sumir-mahgar nyelv szavaiból adódik. Így: "daha" "jóságos, gondoskodó". "Sar-mata" "királyi föld", melynek lakóit nevezték a kései történészek "királyi szkítáknak". Talán alkalmas itt azt megjegyezni, hogy V. Orbán és IX. Gergely római pápák bulláikban a magyarokat nevezik királyi szkítáknak Valószínűleg ezért nevezik a nyugati (főleg germán) írások "pártos" néven sokszor, és "ungarus" névvel kevésszer őseinket. - De olvassunk, rájuk vonatkozólag, SEBEOS írásában (SEBEOS: "Heraclius történetei". 1851. Konstantinápoly, 10. old.): "Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedonok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak Árszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak - Árszáknak - négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsőnek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Árszák 130 évig élt, és uralkodott 56 éven át. Halála után a fia, Árszák uralkodott a pártusokon Kus ország Báhl fővárosában."

Az indoeurópai és sémi érdekű történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és "nagy" jelzővel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező "Pártos Birodalom" történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek róla. Mégis voltak a múltban igazságra törekvők is. Ezek egyike - a már említett- JOSÉ PIJOAN művészettörténész, aki így ír a pártosokról: " Dárius és Sándor utódainak igen sok fáradtságba és erőlködésbe került Ázsiában az aqueménida királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Seleukidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak, és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a pártos Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat, és Kr. e. 256 évtől kezdődően, az Arsacidákkal, hatalmuk minden gátlás nélkül növekedett. A pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufratest, és ugyanő ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik félelmetes nyilazók. De amikor a római légiók előnyomultak, szembe találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a Lovas is és a Ló is páncélozva volt, a Lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Így pusztították el a rómaiak seregeit. Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufratesíg terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozta napvilágra. Erődített városuk volt pl. HATRA, de Kis,. Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezi a bizánci díszítő művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás."

Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr. e. 256. évtől 500 éven át-mint Sebeos mondja- egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyart népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és - majd mint látjuk- Kárpát-medencei egyesített hatalma hozza aztán létre - a még nagyobb szorongattatások idején -az.Álmos-Árpádi "magyarság'. összeötvöződését.- A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrates és Indus folyókat, de északi határát senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete- tenger- Káspi Aral- térségben és ettől északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos-gyűjtőnéven- "szkitának" nevezettek mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat. - A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Darius és utódai) a tőlük északra lévő "szkíták" ellen harcoltak, akkor a HU-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetséget "három" királyt központ irányította. -Az alanti térképen Cl, C2 és C3 jelzi e központokat. A "nagykirály" - a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint-a Kárpát-medencében székelhetett, és a Pártos Birodalom létrehozatalával Baktria-Oxus "Bál" városába költözött. (C3)

A "három" központ közül "kettőt" nevezhetünk meg, ahol az uralkodó hatalom népének neve már "magyar", már a Pártos Birodalom megalakulása előtti perzsa támadások idején. Az "erőközpont" a "C3" jelzésű, tehát a Káspi Aral-térség, ahol az orosz kutatók már a Kr. e. IX. században magyar településekről írnak. (Tolsztov: "Az ősi Chorezm".) Megerősíti ezt dr. Tóth Tibor. a Történelemtudományi Múzeum embertani tárának volt vezetője. Szerinte: "a honfoglaló (Árpádi) magyarok csontvázainak vallomása feltűnő megegyezést mutat a Volga alsó folyása és az Aral-tó közötti sztyeppés területen talált szarmata és szkíta-kori leletekkel... Ezek szerint kb. ezer évvel a (896-os) honfoglalás előtt, az ősi magyarságnak ezen a területen kellett élnie." (Ezt a forrásadatot dr. Baráth Tibor: "A magyar népek őstörténete" c. munka 3. kötetéből veszem át köszönettel.) De STRABO is hasonlóan vélekedik azzal a különbséggel, hogy ő a "dák"-okat (daha) is ide teszi.

Lukácsi Kristóf megállapítását érdemes megismerni. Így ír: A hun-magyar-szkíta faj igen jelentékeny része a Pártos Birodalom hanyatlása után, a Kr. u. IlI. században, a gazdag Baktriát Bálkh fővárosával, hatalmába kerítette, és - nézetem szerint - éppen a magyar törzs volt az, mely utóbb a hozzá csatlakozott rokon törzseket egyesítette." ( A magyarok őselei, hajdankori nevei".)

Al-Biruni az "Arsák" dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le, és vissza kell térnünk most megint STRABO-hoz, akt azt állítja, hogy: "a Pártos Birodalom Arsák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak. akik a Miótisz-tó (Arai-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak". (XI. 9.) Ezek szerint ezek a "dahák" ott laktak, ahonnét az Oxus-menti "szkíták kincsestárának" csodás aranytárgyai előkerültek. - Láthatjuk tehát, hogy a "fehér-hunoknak" (heftalitáknak), majd "dák-dahának" és végül "magyarnak" is nevezett "pártosok" (a Pártos Birodalom megalapítói) joggal nevezték magukat "pártos"-nak, hiszen "elváltak", "elkülönültek" az anyanemzetségtől, egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppen úgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak. - A felsorolt adatokból mindenesetre már meggyőződhetünk arról, hogy az ún. "honfoglaló" magyarság összeötvöződési folyamata megkezdődött és iszonyú erős népi összefogás képezi alapjait, a Kínai Birodalomig terjedő Pártos Birodalom "ÁR-SZAK" nevű uralkodóival, kiknek nevében benne van politikai és feltétlenül karizmatikus hivatásuk; lévén "ÁR". - népáradat és "SAK" (szak) - fő, fej, uralkodó, így "Ar-Sak" - a nemzetség uralkodója. A "nemzetség" pedig a KUMAH-GAR-RI-ES-MAD területén él, a Kárpát-Káspi Aral-Mezopotámia-Kaukázus térségében.

Zajti Ferencnek van egy érdekes adata, amikor Albert Wirth kutatásaira hivatkozik, aki azt állítja, hogy: "a dákok az Avesztában mint dahák fordulnak elő. A Dunától költöztek az Aral-Káspi-tó közé". (Magyar Évezredek.) Újabb bizonyíték arra, hogy a perzsa agresszió ellen a "C3" jelzésű központ területére történt népünk erő összevonása. Majd a következőkben láthatjuk azt a bölcs és előretekintő stratégiát, amit a Pártos Birodalom uralkodói alkalmaztak Róma ellen.

Elébb azonban nézzük meg a "C2"-vel jelzett központot, ahol ebben az időben már megtaláljuk a "magyar" elnevezést. Ez a Bendefy László által ismertetett "Kaukázusi Magyarország" felfedésével bizonyosodik be. Ugyanis megbízható írások állapítják meg egy különlegesen magas kultúrájú népcsoportnak a Kaukázustól északra való jelenlétét, és ezeket az adatokat többnyire az arab írók tudósítják. Ezek egy gyönyörű, kőházakból épített, kertekkel és öntözött földekkel övezett várost írnak le, mely a Kaukázustól északra, a Kuma és Bybala folyók összefolyásánál épült. A város neve MADZAR volt. Bobula úgy véli, hogy ez a város központi települése lett annak a nagy áradatnak, mely az üldözések elől észak felé menekült már több mint ezer éve. Nagy nemzetségünk "szkítának" nevezett törzsei tehát ezen a területen is a "magyar" név karizmájában ötvöződtek össze.

De találkozunk a "KUNMAGYARIA" kifejezéssel is, mely szintén már "magyar" voltunk mutatója. Ezt a kifejezést én az eddig is oly sokat emlegetett "ku-mah-gar-ri-es-mád" és minden népünket egybefoglaló elnevezésünk változatának vélem. És eddig mindig azért írtam az ebben lévő első szótagot "KU"-nak, mert a sumír fogalomjegynek, melynek jelentése: "erős" ez az egyik kiejtési lehetősége. Aztán azért is, mert a "K-H-O-RES-M" név is ennek változott vagy talán rövidített formája. De a "KU" mellett a sumír fogalomjelnek van még egy másik kiejtési lehetősége is, és ez: "HUN", melynek jelentése is "hun". Talán "első erős" értelmet adhatunk e szónak, hiszen a "KOS" csillagképnek neve sumírul: "mul LU-HUN-GA". Vagyis a "HUN EMBER HÁZA" az égen. Nyugodtan nevezhetjük tehát az összes "magyari" népünk anyaföldjét, hazáját így "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD"-nak. vagyis "hun-magyarias hazának", ahol most - mint az előbbiekben ismertettük - az ún. "fehér hunokból" vagy daha-dákokból kivált (pártolt) "Pártos Birodalom" egyesítette népeinket, politikai és katonai hatalmat adva a nagy, hatalmas nemzetségnek.

Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma - miután már mindent elfoglalt - Kelet felé szándékozik birodalmának határát kiszélesíteni, és Róma támad.

Mielőtt ismertetem a történelmi eseményeket, szeretném őszinte csodálkozással illetni boldogult dr. Baráth professzornak azt a feltűnően "szűkszavú" ismertetését, amellyel elintézi a Pártos Birodalomnak a történetét. Idézem szavait (A magyar népek őstörténete II. Köt. 161.): "A görögök gyámkodása alól legkorábban a Káspi-tó délkeleti partján lakó Parthiák tudtak felszabadulni, akik függetlenségük visszavétele után hatalmas birodalmat alapítottak. Velük az óhazai magyar elem még egyszer vezető helyzetbe jutott, s a Régi Kelet keleti felében ötszáz évig ápolhatta hagyományait. Azután a birodalom vezetése a szemiták kezébe került..."

Dr. Barátnak abban igaza van, hogy a Pártos királyok valóban ápolták népünk szent hagyományait. Felépítették az összes megrongálódott sumír várost. A "Fénytisztelő, régi, mágus" vallást követték, melynek "Vatikánjául", vagyis a tudás központjául, SIPPAR városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. A "hagyományápolás" mellett azonban egybefogták a nagy, hatalmas "magyari" nemzetséget, és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük - miképpen az előbbiekben azt PIJOAN művészettörténész írásából idéztem - Bizánc művészetének forrása lett. Azt is el kell ismernünk, hol a Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte mindazokat a népeket, melyeket eddig "szkíta" néven ismertünk.

De azt is hozzá kell tennünk e megállapításhoz, hogy a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebben a "hagyományba", és kérem az olvasót, hogy a "hadseregszervezés", "stratégiai és taktikai hadvezetés" tekintetében ismerje el legalábbis "egyenrangúnak" a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy: Róma nem bír Kelettel, mert "keleten" az egyetlen hatalom a PARTOS Birodalom.