Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

VIII. Uigur rokonságunkról

Az eddigi "hivatalos" történelem szemlélet igen felületes módon kezelte őstörténetünkben az uigur vonatkozásainkat. A szándék láthatóan ennek a témának a semlegesítésére és elhallgatására törekedett.

Foglalkozunk tehát ezzel a témakörrel is, mert abban a helyzetben vagyunk, hogy perdöntő bizonyítékokat tudunk az olvasók elé tárni.

1988-ban megalakítottuk az emigrációban a "Kőrösi Csoma Sándor Tudományos Alap"-ot, mely finanszírozta dr. Kiszely István antropológus által az uigurokhoz (jogarokhoz) vezetett magyar tudományos expedíciót. Nehéz volt a kutatók útja Kínában, de igen jó eredménnyel zárult, aminek fontos részleteit a következőkben ismertetjük.

Most az olvasó megkérdezheti, hogy miért foglalkozunk az uigurokkal is? Válaszunk az, hogy:

  1. Léteznek olyan adatok, melyek szerint az Álmos-Árpádi hazatérők saját magukat ujgurnak "is" nevezték. 
  2. A Pártus Birodalom hanyatlása után a Káspi-Aral térség felé húzódó és a sasanida-perzsák elöl menekülő pártus-hun manicheus vallású népünk nevezte vallását "ujgur"-nak.
    Kínai forrásokból tudjuk, hogy Kína észak-nyugati és északi határán települtek a hunok, akiket a kínaiak "tingling" és "sziungnu" néven említenek. A hunok évezredes történetének egyik szakasza a kettészakadásuk, amikor egyik rész Közép Ázsiában (a Káspi Arai térségben) alkotott birodalmat, a kisebbik rész pedig a Kr. u. 4. században az Orkhon és Tien-San környékére került.

A kínaiak ezeket is "tingling"-ként ismernék, de "tielő" és "magas kocsi népének" is nevezték. Ezek viszont nem "népnevek", hanem a perzsák üldözése idején felvett vallási nevük, az "uj-gur" maradt rajtuk népnévként, és ebből lett az "ui-gur", majd a "jogur" változat is. A kínaiakkal keveredettekre pedig a "sárga jogur^.

De ez a nép is HUN eredetű - és ahogyan létezik hun-avar- magyar azonosság a nyugat felé való haladásban, ugyanezt találjuk kelet felé a hun-uigur (jogur) azonosság létezésében is.

De induljunk ki a hazai "hivatalos" álláspontból és ismertessük Róna-Tas turkológus írását, amelyet a "Népszabadság" közölt a nagyközönség felvilágosítására.

Róna-Tas turkológus megállapítja, hogy az ujgur-magyar rokonság csakis a névhasonlóságon alapszik. Ad egy szintézist is az uigurok történetéről, mely - sajnos - igen hézagos. Ez a tudatosan létrehozott hézagosság azonban igen értékes történelmi adatokat tár fel, és ezekből nagy távlatok nyílnak a szemléletben. Vizsgáljunk meg néhányat együtt Róna-Tas írásából, aki a következőképpen vázolja az uigurok történetének egy részét: "Egyébként ez az ujgurok által vezetett törzsszövetség 740 körül koalícióba lépett a szintén török baszmilokkal és karlakokkal, hosszú harcok után legyőzték a türköket, majd a baszmilokat és a karlakokat is legyőzve 740 és 759 között megszilárdították az ujgur birodalmat. Az idő tájt a kínai Szung dinasztia uralma lázadás miatt veszélybe került, s akkor az ujgurok segítségét kérte. Az ujgurok nem haboztak, és 762-ben bevonultak a kínai fővárosba. De ott történelmi fordulat történt.

Az ujgur kagánnal manicheus papok megértették, hogy a vallás előnyt jelenthet terjeszkedésükben. A harcias nomádok ezután bekapcsolódtak az egyetemes műveltség világvallások által közvetített csatornáiba. Ám ezt a birodalmat 840-ben az északról támadó kirgizek megdöntötték. Az ujgurok egyik csoportja lehúzódott a kínai határszélre, a mai Kanszu tartományba.

Belőlük lettek a sárga ujgurok, ők a mai napig buddhisták. A másik csoport-a többség- Turkesztán északi részén rendezkedett be, kultúrájuk tovább virágzott, mígnem 1200 körül a mongolok meghódították kaganátusukat, s átvették írásukat, melyet a mai napig használnak a cirill mellett. A következő századokban aztán az iszlámra áttért török törzsek megújuló támadása miatt ezeknek az ujguroknak nagy része is elmenekült, kisebb részük felvette az iszlám hitet."

A fentiekből két fontos adatot emelhetünk ki:

  1. Az uigur kagánra gyakorolt manicheus papi befolyást és
  2. azt a tényt, hogy az uiguroknak még 1200-ban is megvan a saját írásuk, amit a mongolok a mai napig használnak.
    1.-hez: Róna-Tas azt írja: hogy e manicheus befolyás eredményeképpen "a harcias nomádok bekapcsolódtak az egyetemes műveltség világvallások által közvetített csatornáiba".

 

Félreérthetetlenül a marticheus vallást nevezi így "világvallásnak". Semmi történelmi adatunk nincs arra, hogy az uigurok nomádok lettek volna, hiszen minden történelmi kútfő magasra ívelt műveltségükről tudósít. A manicheus befolyás pedig oda utasít minket, ahol ez a vallás keletkezett és térítő útjára elindult. Ez a terület pedig a régi Pártos Birodalomból átformált Sasanida-Perzsia, ahol MANI-t kivégezték. (Mani a pártus Arsacida királyi házból származott.) Történészeink tartózkodtak attól, hogy meghatározzák azt a területet, ahonnan az uigurok Közép-Ázsiába kerültek, ahol 750-ben alapították birodalmukat.

Pedig e megállapítás és az uigurok eredetének kikutatása nélkül eredményre jutni lehetetlen. Ugyanis népek kialakulásához időre van szükség. Az idő pedig mindig kultúrát fejleszt ki, s ha a kultúrtermékeket megtaláljuk, az eredetet a módszeres kutatás meg tudja határozni. Neves hazai turkológus tanárunk által adott történelmi leírás "türk"-őket említ, akiket állítólag az uigurok legyőztek volna, de nem mondja meg, hogy miféle türköket, hiszen ez csak egy általános népmeghatározó szó - "türk". A magyarokat is így nevezi - ami sok tévedésre ad okot.

Bíborbanszületett Konstantin írása.

Az eredetkutatásban semmiféle fontossággal nem bír az, hogy az a nép, amelynek ősiségét keressük, ma milyen vallást követ, mert nem a MAI vallásuk, hanem máig megmaradt hagyományaik, népi hagyományaik vannak kapcsolatban a múltjukkal is és eredet forrásukkal is.

A manicheus vallás is hagyományaikban van, és ha mai életükben találhatók oly tárgyi emlékek, melyek irányítóként szolgálnak, régi hiedelemviláguk is az eredetük felé vezet.

Róna-Tas turkológusunknak azonban - úgy látszik - a fenti felfogásunkkal nem azonos a kutatási módszere, mert - szinte diktatórikusan - lehetetlennek véleményezi az uigur-magyar rokonsági kutatásokat, mint írja megnevezett cikke befejezéseképpen így: "A mai szincsiangi ujguroknak az egykori, nagy kultúrájú ujgurokhoz alig van közük, hiszen egy másik török nyelvet beszélnek. A régi ujgurok buddhisták voltak, a maiak pedig mohamedánok.

Ez a közvetlen, genetikus népi rokonságot kizárja. De a tudomány feladata a történelemfeltárása, és nem álomképek kergetése. Az ujgur történelem, kultúra és nyelv kutatásában olyan tudós elődök nyomát követhetjük, mint Vámbéry Ármin, Lóczy Lajos, Stein Aurél, Németh Gyula és Ligeti Lajos. Ezekre az ismeretekre és munkájuk folytatására szükségünk van, nemcsak azért, mert az egyetemes emberi történelem egyik egyedülálló fejezete, hanem azért ís, mert annak a középkori török világnak fontos része, amelynek nyugati fele a magyarság történeti környezetét adta a honfoglalás előtti századokban."

E sorok írója őszintén bevallja, hogy sok töprengés ellenére sem sikerült megértenie Róna-Tas egyetemi tanár utolsó mondatát. Nem tudja megérteni azt, hogy "miként adhatta a magyarság történeti környezetét a honfoglalás előtti századokban a középkori török világ...?")

De talán inkább tárgyaljuk a pozitívumokat és állapítsuk meg azt, hogy STEIN Aurél hagyatékát a MTA még a mai napig sem értékelte kt. A többi - fent említett kutató - pedig nem jutott el az uigurokig.

Viszont azt, aki napjainkban felkereste az uigurokat - dr. KISZELY Istvánt - a cikkíró nem említi meg, és így "3" expedíciójának eredményeit valószínűleg nem is ismeri. Pedig dr. Kiszely kutatási eredményei megszüntették volna a hézagos és főleg az autoritás erejére támaszkodó történelemszemléletének hiányosságait. Dr. Kiszely hírlapilag is és számos előadás keretében beszámolt mind a három uiguriai útjáról, melyek között a két utolsó, már mint előkészített expedíció, igen eredményes volt. Nemcsak igen gazdag leletanyaggal tért vissza neves antropológusunk, hanem a magyar televízió videofilmet is készített második útjáról, amit a budapesti T'V többször is sugárzott. A filmen láthattuk- a néprajzosoknak valóban "csemegének" számító - népi hímzéseket, melyek csodálatos azonosságot mutattak a matyó, buzsáki és egyéb hazai motívumegyüttesekkel. A népszokások sok egyezése is látható volt, s mintha egy magyar falu valamelyik házának "első" szobájában lett volna az az uigur ágy, mely a mennyezetig érően volt párnákkal megrakva. Láttuk - a László Gyula által - "indás"-nak nevezett díszítő elemeket, melyek az uigur művészetben éppen olyanok voltak, mint az "első honfoglalás" avarjainak tulajdonában észleltünk eddig. Azonosságok sokaságát mutatta a gondosan készített videofilm, és valóban csodálkoznunk kellett akkor, amidőn a szamaras kocsit hajtó uigur gyerek úgy nógatta a szamarát, hogy: "GYÍ, GYÍ".

Amikor aztán dr. Kiszely társa- dr. Ceybert Gyula -bemutatta az ujgur főzéstudomány (kulinária) magyarral való azonosságait, a paradicsom, paprika, fokhagyma, hagyma, sárgarépa stb. azonos felhasználását és feldolgozását, a pörköltkészítések titkainak azonosságait azoknál a szincsiangi uiguroknál, akiknek embertani képlete teljesen azonos a mai magyar népével-valóban édestestvéreknek éreztük ezt a kedves népet, melyet a sors oly messze sodort az ázsiai végtelenségbe. Mikor pedig a ma is használt szimbólumaik között láttuk a "turulos kést", és megtudtuk azt, hogy az uiguroknál is megtalálhatók - az eddig szkítának ismert- párduc-, ló- és szarvas ábrázolások, valóban a csodálkozás némította el gondolatainkat. Ma pedig azon kell csodálkoznunk, hogy egy turkológus egyetemi tanár azt mondja, hogy ennek a népnek alig van köze a nagy kultúrájú uigurokhoz, mert ezek ma mohamedánok, a régiek meg buddhisták voltak. A nagy kultúrájú uigurokról viszont azt írja bevezető mondataiban Róna-Tas, hogy a "manicheus világvallás" útján kapcsolódtak be az egyetemes műveltségbe. Valószínűleg ez abban az időben volt, amikor még a történelmi csapások miatt nem kellett szétválniuk.

Akárhogyan is forgatjuk a dolgokat az érthetetlenség érdekében, mégiscsak oda kell jutnunk, hogy abban az időben, amikor a nagy kultúrájú UIGUR Birodalom létezett, a domináló vallásuk a manicheus hit volt.

További nyomozásunkhoz tehát két dolog tisztázására van szükség: a) a mani vallásának ismeretére - beleértve e hiedelem jelképeit is, és b) megvizsgálni a mai uigur maradványokat abból a szempontból, hogy hol lelhetjük fel a manicheus hit hagyományának maradványait.

MANI VALLÁSÁRÓL sajnos keveset tudunk. Talán éppen azért, mert ez is beletartozik annak az 500 évig uralkodó Pártos Birodalomnak a történetébe, amit az indo-európai és sémi történészek egyszerűen nem vesznek tudomásul. Hiába voltak a pártosok Róma legyőzői - a hálás utókor ezt sohasem tudja nekik megbocsátani, és így lassan elvesznek a régmúlt ködébe. Pedig a keresztény vallástörténet szempontjából is igen érdekes eredményeket hoz a kutatás, hiszen a názáreti Jézus minden tanítványa-vagyis az apostolok- itt működtek, és tanításaik nyomán Mani születésének évére - Kr, u. 215-re - a sumír mágus vallás Jézussal megújhodott hitének már 360 temploma van a Pártus Birodalomban. Eusebius legalábbis ennyinek lerombolásáról tudósít abból az időből, amikor a perzsa-sasanidák vették át az uralmat.

Jézus születésekor éli fénykorát a Pártos Birodalom. Itt a művelt Arsacida királyok teljes vallásszabadságot adtak a népnek. Ennek következtében a birodalomban négy különféle vallás létezését és gyakorlását észlelhetjük. Ezek között legerősebb a régi mágusvallásból lett Jézushit, mint megújított Mágusvallás. Az ószövetségi tudósításokból tudjuk, hogy ennek a vallásnak a "magaslatokon" épültek a templomai, ahol Bál (a Napisten) és Asthoret-Astarte (a Szűzanya) tiszteletében imádkoztak. A héber írások "a korrupció helyének" nevezik ezeket a templomokat, és ezek közé be van sorolva az Olajfák hegyén lévő templom is, ahová Jézus "szokása szerint" járt mindig imádkozni. Így írják az evangéliumok. Jézus Igéjével aztán BÁL imádata többé nem létezik, mert a "Világ Világossága" megjelent az emberek között, és beteljesedett a régi sumír prófécia. Ez a legerősebb vallása a Pártos Birodalomnak. Szervezetében a mágus papság tovább is a régi hagyományok önzője és a tudomány fejlesztője, tanítója és megtartója.

Mellette találjuk a Zoroaster vallását, a buddhizmust és a zsidó vallás szabad gyakorlatát is.

Mani - aki mint már említettem, az Arsák királyi ház leszármazottja - akkor lesz a mágus-főpapja a már több mint 200 éves gyakorlatra visszanéző, Jézussal tökéletesedett ősvallásnak, amikor a hatalmat átveszik a sasanida-perzsák.

Ezek természetesen a saját zoroasztrianizmusukat fejlesztik, és megindulnak a vallási nézeteltérések, amik egyre súlyosabb kimenetelűek lesznek.

Igen érdekesen iktatja be néhai neves történészünk- FEHÉR M. Jenő - a manicheus vallás terjedését az avarok történetébe. Itt adom Fehér tanulmányának részletét azzal a hozzáadással, hogy azokról az avarokról beszél, akik Kr. u. 570-ben már a Kárpát-medence birtokosai, és II. Justinian bizánci császár 80.000 arany évi adót fizet nekik, amit utódja - Tlberius (578- 582) - is megújított .

Kivonat Fehér M. Jenő: "Korai avar kagánok" c. munkájának 76, és következő oldalairól: "A manicheizmus vallás kapcsolata történelmileg igazolható az avarság törzseivel. Maga MANI, aki kb. 10 évig zavartalanul terjesztette új tanait, sőt elérte a legnagyobb vélt célját: hitrendszerének, egyházi szervezetének államvallássá avatását is, I. SAPOR uralkodásának első évtizedében. A perzsák azonban föléje kerekedtek, és MANI maga is menekülni kényszerült. Így jutott el Turkesztánba, majd az Orchon-vidéki avarokhoz és a Tarimvölgyi törzsekhez, ahol nagyszabású kultúrtevékenységbe kezdett és maradandó sikereket alkotott. A papjai által gyakorolt ősszíriai, sogdfai írásból fejlődött ki a KÜL-TEGIN síremlékén felfedezett keleti rovásírás, a mai székely-magyar rovásírás elődje. MANI kb. 250-270-ig tartózkodott a török-avar népek körében, de utazásokat tett Tibet és Kína területein is, mindenütt tanítva. Legnagyobb fegyvere az újonnan felfedezett írás volt. Könyveit, levéltöredékeit és rendeleteit STEIN AURÉL. Le Cog és GRÜNWEDEL fedezték fel a láma-kolostorok romjaiban, valamint a Lop i Nor sivatag 28 újabban feltárt város romjai között.

De nemcsak a III. században állt a manicheizmus kapcsolatban az avarsággal, az "Uar" és "Chunni" törzsekkel, hanem a már erősen kifejlett sogdiani és baktriai kultúra közvetítőiként a 275-ben vértanúhalált halt MANI kívánsága szerint sémi ellenzékként, a judeokrisztinaizmust elvetve még a 6. század elején is sűrűn jártak Korasárig és az avarok nyugati birodalmáig a misszionáriusai.

THEOPYLACHT egyik helyén megemlíti, hogy az avar törzsek több tagja Perzsia északkeleti határán tanyázik (369., 257). Ugyancsak ilyen földrajzi megjelölést nyújt TABARi ("S. 32., 99. o.), aki adatai nyomán az Oxus folyó túlsó oldalára helyezi a Keleti Avar Birodalom magvát. Ugyanezt a földrajzi megjelölést adja W. B. HENNING is az általa kiadott manicheusi irattöredék után (SB-AV. 301-306). Ugyancsak megegyeznek az előbbiekkel földrajzi alapon SCHREDER "Iranica" c. tanulmányai is, amelyek mindegyike - hogy a jelzett vidék az "Abarsahr, "avarok országa" elnevezéssel azonos - közösen és külön megegyezik.

A földrajzi térbe helyezés azonban egy gyors mozgású, és ellenfeleitől, a törököktől, oly sokat üldözött és támadott avar nép állandó lakóhelyéről meglehetősen bizonytalan maradna, ha véletlenül reánk nem marad MARI AMU manicheusi hittérítő naplója úti élményeiről, amely az egyik legfontosabb írott forrás az avar-manicheusi kulturális és politikai kapcsolatokról.

MARI AMU és társa az 510-es évek végén került vándorútján Korasán határához, amelyet szerintük egy nagy folyó választott el "Abarsar", vagyis az avar kagán országától. Ezt a "nagy Folyót kétségtelenül az Oxusnak kell tekintenünk, amire sogdiai eredetű pénzérmék feliratai a legjobb bizonyítékok. BELENISHI A. M. tanulmány közöl erről képeket ("S. 50.). Ugyanez a szerző azonosítja az említett arany- és ezüstérmeken szereplő "BAGARD" nevet a turkesztáni manicheus írástöredékekben szereplő "BAG-ARD" istennő nevével. S most visszatérve MARI AMU útleíráshoz, amely nagy részletességgel írja le az avarokhoz vezető útját, szintén szerepel ez a név. De idézzük a teljes idevonatkozó szöveget: "mikor a Kusán határőrséghez értünk, a chorazáni határőr szellem megjelent a folyónál egy leányka alakjában. Ezt a határőrző szellemet Bag Ard-rak nevezték.... (Henning, "S. 48. 305. 4 sor.) SCHERDER ugyanezen szöveg alapján a Kusán-érmeken gyakorta szereplő "ARDBAKS" felírást és egy fiatal leány képét azonosnak tekinti a MARI AMU-féle elbeszélés alakjával, aki szerinte az Oxus istennője. Ugyanezt a véleményt formálta meg TOLSTOV a "Drevni Khorezm. c. tanulmányában (49. 198-200). Legtökéletesebben összegezte az erre vonatkozó eredményeket BELENISHI (54 S.) "Bag-Ard as the guardian of the Manechaean missionary MARI AMU at the Kusan border. This spinit (vauk) appeared in the guise of a young women "kauicag" tentatively identified as the Avestan 'Asi'. (BELENISHI, Central Asia, Amarceologia Mundi series Cleveland-NewYork 1968.)

Itt már lényegesebbet tágul az ismeretünk, főként azzal, hogy az orosz régész a Kusán határát is belevonja a folyam védőszellemének tevékenységébe, és megadja a szokásos BAGARD mellett a fiatal leány népies nevét is "kauicag" formában, amely kétségtelenül azonos a lenge, fehér tollú, gyönyörű folyami madár, a magyar "kócsag" nevével... Bár BENKŐ Történelmi Etimológiai Szótára tagadja a jelzett szó török eredetét, nem ismerjük el felületes és tudománytalan megállapítását, hogy "ismeretlen eredetű", már csak azért sem, mert a BAG-ARD kócsag a manicheista leírások szerint, és még inkább HENNING és BELENISKI okfejtései szerint ez a lenge víziszellem négykarú volt és a karjai (szárnyai) végén fehér fátyolt lengetett.

Mindezekhez még meg kell említenünk a BAG-ARD vízi istennő, folyami szellem, sellő mítoszát a magyar folyóneveknél, ahogy erre már IPOLYI ARNOLD Magyar Mythologiája felhívta a figyelmet. Szerinte a Vág, a Béga, a Vas megyei Bagárd patak és bizonyára sok más hasonnevű társa ennek az ősi vízi istennőnek.

MARI AMU manicheus hittérítő útleírásának részleteit ehelyütt nem szándékozunk tárgyalni, hanem csak a vidéket, tehát azt, amelyet Ő OXUS-on túli vidéknek, Abarsahr -nak nevez, amely az avarok nevét viseli. Az 'avar' megjelölés valószínűleg a népnévvel azonos, amelyről a görög források "Abaroi" formában emlékeznek meg, akiknek egyik szereplőjéről HERODOTOS, a történetírás atyja is megemlékezik 'ABAR' néven, mint aki egy nyílra kapaszkodva röpülte körül a világot. Ez az eredetileg iráni nomád népnek tekintett népnév maradt aztán továbbra is az avarok megjelölése. Az "abar" név többnyire a Sogdiánától északra és északkeletre lakozó török törzsekre vonatkozik. Ez az orchon feliratokon on-oq szerepel. Azt mondja róluk, hogy az országtól délre fekvő vidékre alkalmazható. Nagyon jelentős e tekintetben a híres ANNA v. GABAIN (51. ATG. 249) tanulmánya. Az "on-oq" a tíz törzs. amely az avarokra vonatkoztatható...! A szerző szerint a vidéken szereplő törzsek közül még a 6. század vége felé is itt találhatók. A mellékelt égtáji irány KÜL TEGIN feliratáról tisztán mutatja ezt.

Egy egészen véletlen körülmény nagyban elősegíti az avarság őshazájának földrajzi térbe helyezését. A nagy Keleti Türk Birodalom legutolsó és legnagyobb kagánjainak sírkövei. 2 és fél méter magas terméskövek, felsorolják ISTAMI, KÜL TEGIN és BILGE kagánok hősi tetteit és egyben megnevezik a temetésre érkezik nevét is, megjelölve az irányt, amelyről érkeztek. A feliratok zöme ótörök és a székely-magyar rovással erősen rokon rovásírás. Eredetük ugyan már két századdal későbbi, mint az európai avarok elvándorlása, de mint a jelek mutatják, maradtak még részek Turkesztánban és Azerbeidzsánban is.

Igen messzire vitt minket hagyományaink színes világában a fehér kócsag, de láthatjuk a pártos birodalmi és így a sumír mezopotámiai hagyományok hozzánk való érkezésének egyik útját. Ismertetésünket ki kell egészíteni azzal a hozzáadással, hogy a kócsaggal jelképezett leány-istennő csak egyik tagja a magyar ősvallás szűzanya tiszteletében található hétféle anyaistennő képzeletnek. Annak, amit dr. Bobula Ida oly nagyszerűen leír "Ősvallásunk Istenasszonya" c. munkájában. A Pártos Birodalomban is és a manicheus vallásban is a Szűzanya neve: ANAHITA, aki szeplőtelen és éppenúgy hét leánya van, mint a sumír INANA-nak.

Zaratustra vallásában nincs anyaistennő-tisztelet. A jó Isten (Ahura-Mazda) mellett ott az Ármány (Ariman) - mint a rossz örök képviselője. Mindkét vallás - ez is és a manicheus is alaptételének ismeri el a "tűztiszteletet" - vagyis a szent tűz állandó életben tartását.

A "szent tűz" misztériuma emelte az Isteni Fényhez a hívőket, és a mai materialista gondolkodásnak szinte elképzelhetetlen az a hatalmas és népeken uralkodó erő, amelyet ez a hiedelem kitermelt. Gondoljunk csak arra, hogy HERAKLIOS bizánci császár (610-641) valláspolitikai hadjárata, mellyel az ún. "tűzimádókat" irtotta, szent helyeiket feldúlatta - tulajdonképpen Bizánc pusztulásához vezetett. Heraklios idejében Bizánc ellenfelei között két birodalmat találunk, ahol a tűztiszteletű államvallás gyakorlata volt. E két birodalom: a perzsáké és a Kárpát-medencei avaroké volt. Amikor Heraklios császár a bizánciaknak kötelezővé tette, hogy beleköpdössenek a "szent tűzbe", és ezt maga is megtette - megszületett a perzsa-avar szövetség Heraklios megbüntetésére és e két birodalomnak hadai Kr. u. 627-ben körülzárják a várost. Az avarok ostroma térdre kényszeríti Bizáncot és az avar kagán a perzsa hadak fővezérére bízza a kegyelmet kérő bizánci követséggel való tárgyalásokat.

A manicheus vallás terjedési útjának fürkészése márts igen érdekes adatokat mutatott nekünk. De Fehér M. Jenő azon közlése, hogy: "a manicheus papok által gyakorolt ószíriai és Bogdiai írásból fejlődött ki a Kül-Tegin síremlékén felfedezett keleti rovásírás, a mai székely-magyar rovásírás elődje" talán most megkövetelné azt, hogy a Róna-Tas által említett uigur rovásírást összehasonlítsuk a napjainkban felfedezett szarvasi tűtartó avar rovásírásával. Hiszen most nem pár betű, hanem egészen hosszú szöveg áll rendelkezésünkre. Mindenesetre az összehasonlítás érdekes eredményre vezethet. Ugyanis ha azonos az írás - a szarvasi írás - azzal, amit a manicheus papok hagyatékaként és találmányaként az uiguroknál leltünk, ez annyit is jelent, hogy előbbi életük során, mielőtt mohamedánok lettek volna, ők is a manicheus vallást követték. Ugyanakkor azonban az avarokra vetített uigur hatás nyomaként azt is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az azonos rovásírást használó avarok is manicheusok voltak.

Így a 2. pont alatt kért kutatásunkhoz talán csak annyit kell még hozzáfűznünk, hogy ezek után teljesen érthető az is, hogy a nagyszentmiklósi aranykincs edényeinek rovásjelei miért hasonlítanak oly határozottsággal az ORKHON-i feliratok rovásbetűihez.

A hazai történészek tagadják a hun-avar- magyar azonosságot. Ily adatok, melyeket a fentiekben ismertettünk, azonban mintha megerősítenék azt a helyzetet, amit PTOLOMAIOS görög térképe feltüntet, ahol az avarok őshazája Közép-Ázsiában van. Ha ez így lenne, úgy a szintén Közép-Ázsiából keletre induló uigurok és a Kárpát-medencei avarok közötti rokonság érthető. Tehát az erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok és hagyományegyezések, hiedelemvilági azonosságok hiteles történelmi módszerekkel igazolhatók.

Sajnos dr. Kiszely a szincsiangi uiguroknál végzett 2. expedíciójáról - azok hiedelemvilágára vonatkozólag- nem tudott oly különleges leleteket hozni, melyek azok ősi hagyományukba gyökereznének. Az Izlám kegyetlensége mindent kiirtott. Még igen nagy szerencse, hogy némi rovásírásos hagyaték említődik, és - mint Róna-Tas közli - "a mongolok is átvették fölük ezt az írást, amit még ma is használnak".

Az uigur kutatásokban azonban minden kutató az ún. "sárga uigurok" hagyatékát véli gazdagnak. Azzal indokolják ezt, hogy ők nem kerültek az izlám térítésének hatókörébe és megtartották régi hiedelemvilágukat.

Pontosan ezzel az indokolással indult el dr. Kiszely a 3. expedíciójára-ezúttal a sárga-uigurokhoz, vagy ahogyan ma nevezik őket: a jogarokhoz.

Dr. Kiszely célja ezúttal - az antropológiai vizsgálatok lefolytatásán kívül - a hiedelemvilág felkutatása volt.

E sorok írója különös szerencsének tartja, hogy az expedícióban szerzett leletanyag csaknem összes fényképének birtokosa lehet dr. Kiszely nagylelkűsége folytán, és így részt vehet azoknak - a hiedelemvilágra vonatkozó - kiértékelésében. Úgy értesültünk, hogy dr. Kiszely, indulása előtt, megbeszéléseket végzett a néprajzos és a hiedelemvilágok ismeretében jártas kollégáival abból a célból, hogy tájékozódást nyerjen a kutatásokban alkalmazott módszerekről, valamint arról is, hogy - a valószínűség szerint-mit is várhat a helyszíni adottságoktól...?

Tájékoztatása teljesen az északi, primitív finnugor népek hiedelemvilágának ismertetésén alapult, mely szerint a - ma esetleg már a buddhista vallást követő - sárga uiguroknál és azok hiedelemvilágában a sámánizmus megléte volt valószínűsítve. Nagyon meglepődött azonban dr. Kiszely akkor, amikor Kínába érve, a sárga-uiguroknál sem sámánizmust, sem sámánokat nem talált. Népi elbeszélés szerint- a régebbi időkben- akadtak néhány helyen ilyen "gyógyítók" és jövendőmondók", de a nép sohasem hívta őket "sámánoknak". Nevük uigur nyelven KÁM volt. Tehát sámánokról, révületben tántorgókról, sámándobokról vagy sámánfáról az expedíció semmiféle adatot szerezni és így hozni nem tudott.

Dr. Kiszely a "MAGYAR NEMZET" hasábjain beszámolt expedíciójáról, és azt mondja, hogy egész Juguriában egyetlen egy Kám (táltos) él még, egy 65 éves ember. Idős emberekkel folytatott beszélgetés alapján ír egy "sámánhitről", mely leírás teljesen azonos azzal a tananyaggal, amit az egyetemek Orientalista Iskolái tanítanak a "tibeti-mongol" sámánizmusról. Ezeknek összevetése a magyar táltos leírásokkal-meddő dolog. Ugyanis mindaz, amit Diószegi Vilmos írt - nem a magyarokra, hanem a finnugor népekre vonatkozik. A magyaroknak sohasem voltak sámánjai - hanem csak mágusai-, és - mint látni fogjuk- e két fogalom közt óriási különbség van.

Meg kell azonban állnunk itt- ennél az elnevezésnél-. ahogy a sárga uigurok a "gyógyító, jövendőmondó, tudóst" KÁM-nak nevezték. Ugyanis ez a szó beletartozik az ősi, sumír mágus vallás szótárába. Magyarázatképpen közlöm dr. Kiszelyhez intézett információm erre vonatkozó részletét: "A mágus vallás iszonyú erős szervezettséggel egyesíti a sumeriai népet és az északról telepedett eftalitákat, s így tudósíthat aztán jó későn Eusebius arról, hogy a Pártos Birodalmat megdöntő sasanida-perzsa uralom 360 templomukat rombolta le, kegyetlenül üldözve e vallás követőit. Az ARSAK vérű MAHI áll élére a vallásnak is, és a tudomány átmentésének is legfőbb őre, de amikor kivégzik őt a perzsák, megindul a tudás átmentése - tehát a mágus-papság kivándorlása. Éppen a mágus szó megmaradása a nyugat felé vándorlóknál szolgál bizonyítékul arra, hogy a Kárpát-medencében már az avar korban megtalálható máguspapok tulajdonképpen az ősi sumír tudást hozták magukkal a Pártos Birodalomból, ahová Mezopotámia 500 évig beletartozott. De ugyanezt bizonyítják a Te kutatásaid, mellyel megtaláltad azt, hogy a sárga uiguroknál a tudós-pap neve: KÁM. Ezzel igazoljuk, hogy ezeknek hajdani elődei is ugyanonnét jöttek, mint a Kárpát-medenceiek, csakhogy ők mint uigurok- keletre vándoroltak. KÁM a neve a sumír nyelvben a gyógyító orvos általi gyógyítási rendelkezésnek is és a szükséges és kívánt gyógymódnak. Ez az értelmezés a legősibb ékjelének magyarázatából született (L. 406.), ahol is a sumír hitvilág két tökéletessége (AN-SAR és KI-SAR.. az égi és a földi tökéletesség) mellett a KÁM - mint MÁS-SAR, vagyis -más tökéletesség - magát a tudást jelentette.

Tehát hazánkban az ősi hitvilágunk mágus-papjai azonosak az Általad megtalált uigur KÁM-okkal, és ezek nem sámánok. Lehet, hogy az elmúlt 1000 év alatt már elfelejtették ősi hitüket is és tudásuk beszűkült a náluknál primitívebb népek hiedelméből származó démonizmus varázslatokat óhajtó ceremóniáival, és ezt az az állapot is elősegítette, miszerint az okos mágus-papoknak vagy KÁM-oknak- a tudást nem ismerő népnél - valahogyan meg kellett magyarázni gyógyítási képességüket, és ehhez a legegyszerűbb az volt, ha a betegségek okozójául a démonokat nevezték meg. A gyógyítást végző tudós (mágus) és a varázslatot űzni akaró sámán között aztán óriási különbséget az okozott, hogy a révületes sámán az emberi testbe vélte beköltözöttnek a betegség démonjait és azokat akarta megölni. E célból sokszor bele is szúrt a betegbe, és így pacienseiket sokszor megölték a meggyógyítás helyett. A mágus tudós is a betegség okozójának a betegség démonját mondta, de hozzátette, hogy a démon apró és emberi szemmel nem látható állatkáit teszi be az embert testbe, és ezeket kell onnan az orvossággal kiűzni, a démont pedig varázsszavakkal a házból eltávolítani. A varázsszavak hallatára a betegek megnyugodtak, és türelemmel, bizalommal adták át magukat a mágusok gyógyításának. Az ősi hiedelemvilágunk mágus-papjai tehát - már Mezopotámiában - ismerték a bacilust mint fogalmat. Persze ezek a dolgok csak a sumír ékiratoknak a megfejtésével kerültek napvilágra, és a Habsburg uralommal nyakunkra ültetett finnugoristák örömmel kaptak a finn Krohn Gyula: "A finnugor népek pogány istentisztelete" c. könyve után, hogy 1908-ban Bán Aladár fordításában - a MTA kiadja, és annak ellenére, hogy Krohn egy szóval sem említi könyvében a magyarokat, egész egyszerűen azt írják, hogy a pogány magyarok hiedelemvilága is éppen olyan volt, mint a primitív peremnépek sámánizmusnak nevezett kuruzslása. Ha a NYELV onnan jött - akkor a hiedelemvilág is azonos. Innen ered a népünknél feltalált sámánizmus akkor is, ha a nyugati krónikák és az egyház is mágusokat ismertetnek a hun-avar-magyar hiedelemvilágban, és sohasem
sámánokat.

A mágus vallásnak alapja tehát nemcsak hitbeli. Nemcsak az Isten ismérve, hanem beletartozik a tudás és a másikról való gondoskodás - tehát a gyógyítás. A gyógyfüvek is a természeti erők hordozói, továbbítói csakúgy, mint a csillagsugárzás is. A hiedelemben lévő Istenanya-kultuszt ma sokan matriarchátusnak nevezik, bár ez nem volt soha női uralom vagyis ellenkezője a sémi-babilóniai patriarchátusnak. Az Istenanya tisztelet a nő, feleség és az édesanya különleges megbecsülését biztosítja és megszenteli a női hivatás teendőit az Istenanya hét lányának tiszteletében és a rájuk bízott kötelességek elvégzésének teljesítésében. (Lásd: dr. Bobula: Az ősvallás Istenasszonya.) A Te uigur KÁM fiaid már megkapták a nőt megvető régi buddhizmus befolyását, és nem érte el őket a ZEN reformációja, hanem csak az általában sámánizmusnak nevezett kuruzslásra korcsosult a régi KÁM-ok tudása. A KEMBÖS ékszer azonban visszavetíti önmagát a régi és elfelejtett hagyományokba, és ez a fontos az őstörténet szempontjából, nem a mai - már degenerált - állapot.

Mert minden nép a mágusok tudásából merített. Onnan ered az Izlam algebrája is, amit csak Khorezmben tudtak megkaparintani Muhhamad hívei."