Nemzeti Póló Webáruház

Bejelentkezés

Bejelentkezés Regisztrálás

Bejelentkezés

Kosár

 x 
A kosár üres

A kembös ékszer

Az előbb említett "Kembös Ékszer" külön fejezetet érdemel, mert dr. Kiszely expedíciójának ezzel egy - a sárga uiguroknál általánosan elterjedt és ma is gyakorlatban lévő - oly népszokást sikerült felderíteni, mely a legrégibb néphagyományba és az ősi mágus hiedelemben gyökerezik.

Dr. Kiszely a következőképpen írja le ezt az ékszert: "Ez az ékszer, amit a Csilien-hegységben és Minghuában élő jogarok hordanak, az asszonyok nyakában van. Ez a példány, amelyről a közeli képeket küldtem, éppen egy muzeális darab, legalább 300-400 éves, de lehet több is, mert igen kopottak rajta a gyűrűk. Úgy hordják a lányok (menyasszony kortól kezdve) a nyakukban, mint egy római katolikus pap a stólát, egy kicsit beakasztva az alját az övükbe. Legfelül a nyakuk körül van vagy 50-50 régi gyűrű, ez alatt egy szögletes, majd kerek ékszer - olyasmi, mint a honfoglaló magyarok mellkorongja -, aztán néhány ezüstveret ezekkel az indákkal, aztán megint egy szögletes és egy kerek ékszer, majd újra ezüstveret, és a végén egy piros bojt."

Itt - a Kembös ékszer tárgyalásánál - adok kifejezést annak a meggyőződésemnek, mely szerint úgy vélem, hogy Mani kivégzése után, az üldözött és észak felé menekülő manicheusok nevezték magukat "ui-gur" néven. Ugyanis ettől az időtől kezdve jelennek meg az uigurok vagy jogarok Belső-Ázsiában és Kína belsejében. Azért nyúlok a "kembös" szó értelmezésénél a sumír nyelvhez, mert 500 éven keresztül Mezopotámia a Pártos Birodalomba tartozott, és a pártos uralkodók ápolták a sok ezer éves - ma sumírnak nevezett - hagyományaikat.

Így a mai jogur KEMBÖS szót a sumír RIM-BU-US - ötezer év előtti -elnevezésben látom, ami nyugodtan kiejthető KEMBÖS-nek, mert a sumír BU (4) (L. 51 l.) szóban az "U" magánhangzót a mai tudósok jelölik a "negyedik" u-nak. Ez a jelzés feltételezi egy másik magánhangzó itteni létezését, és ez feltétlenül az "Ő". Ugyanis e szó jelentése forrás, BŐ vizű forrás, tehát mindenképpen "BÖ". Ennek a jelnek Istenre vonatkoztatott változata azonban az "ősvizet" jelenti. A sumír Teremtés Történetben az "ősanya" - MAMMU - is ezzel az ékjellel van írva. A "BÖ" ékjele tehát elvisz minket az Istenanya-tisztelethez, melyet megtalálunk a Pártos Birodalomban, a manicheus vallásban is, ahol a vallás Istenasszonya: ANAHITA. Szent állata a fehér kócsag.

Nézzük most, hogy mit jelent a KIM vagy KEM...7 (L. 440) Jelentése; rítus, azaz "szertartás". A KIM-BŐS vagy KEMBŐS sumír nyelven tehát az "Istenanyához vezető beavatást (szertartást)" jelenti azzal a mitologikus tartalommal, hogy "a beavatottat ágyékénak forrásából nemzedékei származnak".

Így jutunk el a jugar KEMBŐS ékszerrel a mi TURUL MONDÁNK-beli Emese álmához, akinek BŐS forrásából fakadt nemzetünk. Aki a KEMBŐS-t viseli, az már "beavatott" az Anyaistennő munkájának, vagyis az életet adásnak a folytatásában.

Ezt a hivatástudatot jellemzi az ékszer viseleti módja is. A felsőtesten, tehát az asszony öve fölött CSAK gyűrűk vannak, míg az öv alatt- az alsótesten - a "forrás" környéke ékszerekkel van körülrakva. Az anyai hivatás felmagasztalása ez, amit talán a mai anyagias, korrupt és erkölcstelen világban kevesen értenek meg. De csodálatosnak mondható ez az őstörténeti adat. Csodálatos az, hogy az i. sz. 4., de talán már a 3. évszázadtól kezdve, a régi Pártos Birodalom most már sasanida-perzsa területté vált vidékéről észak felé menekülő manicheusok magukkal vitték vallásuk Istenasszonyának tiszteletét és vallásos hiedelmükben megtartották. És megtartották azok is, akik Kelet felé és azok is, akik Nyugat felé indultak. Amikor a Kelet felé tartókat említem - ezekre a sárga-jugarokra (ui-gurokra) gondolok, és a Nyugat felé tartókban a Kárpát-medencébe már 560 körül beérkezett véreinkre fut vissza az emlékezésem, akik magukkal hozták Boldogasszonyunkat mind a hét lányával.. Tudom, hogy elődeink népi ötvözete többrétegű, de egyik - és jelentős - összetevőjét a Pártos Birodalomból jött hun-avarnak nevezett nép képezi, hiszen azért nevezik a nyugati krónikák a Kárpát-medencei megtelepülteket legtöbbször pártosoknak.

Ezek a "pártosok" pedig minden valószínűség szerint a manicheus vallás követői voltak. Miután templomaikat lerombolták, az üldözésük alatt és a hosszú vándorúton - amíg a Kárpát-medencébe értek- a szabadban tartották istentiszteleteiket. Tehát a "szent berkek és szent ligetek szent fái" között érezték magukat Isten közelében. Ezt a szokást pedig éppen így találjuk meg a magyarok ősvallásában is. Csodálatosan nagy hit és buzgóság kell ahhoz, hogy a természet világában közeledjünk Istenhez, hiszen valóban Isten templomában vagyunk így. Ennek boltozata pedig maga az ég, ahol Istent keressük.

A most megtalált anyagi kultúra leletei is bizonyítják az uiguroknál is és hazánk hajdani népelődeinknél is az Istenanya tiszteletét. Itt pedig azokra az egyszerű, közismert és minden népi hímzésen, kézimunkán megtalálható gyönyörű "tulipánokra" gondolok, melyek a mai napig megmaradtak. Ezek nem egyszerű díszítések, hanem magának az Istenanyának sok ezer éves jelképeként őrizte meg a néphagyomány az uiguroknál is és a mi népünknél is. Dr. Bobula Ida kutatta ki és írta le ezt a régi szimbolizmust a következőképpen: "Az égi Istenek összevont jelvénye: függőlegesen egymás fölé helyezett rozetták, a félhold és tulipán, számos példányban került elő a nagy szittya népnek, a párthusoknak Hatra nevű városából... A tulipán forma az Élet Nagyasszonyának címere, a szív alak Dar-Mahnak, a Csodafiú-szarvasnak emblémája." (A rumin-magyar rokonság c. könyvének 72. oldaláról idézve.)

Vizsgáljuk meg tehát azt, hogy mi mutatnak